Zenta Expedíció

  • 0

Zenta Expedíció

Jubileum, avagy Mac Guyver szerű technikai merülés, lelemények just- in- time rendszere indulástól érkezésig. Irány a mélység, avagy hova vezet a horgonykötél? Időközben élet a gázpalackon, avagy nem probléma merül fel, hanem, csak akik lementünk.
Zenta
.
1914 augusztus 16: tengeri ütközet Petrovác alatt az egyesített angol-francia flottával. Sajnos a Zenta kellemetlen találatot kap, minek következtében nehezen tud manőverezni. Relatív későn tudja kellő erővel viszonozni a tüzet, mire már számos súlyos találatot szenvedett. Rövid, elkeseredett ütközet következik: a Zenta süllyed. Mintegy 130-an kiúsznak, nagy részt hadifogságba kerülve, pár tucatnyian bírnak csak hazaszökni. Mintegy 170 emberáldozatot tartanak nyílván, amely előtt szeretnénk ezzel a merüléssel is megemlékezni. 92 éve történt….
.
Zenta
.

Reggel fél 10, úton a roncs felé. Már sejtem, mivel fogok merülni. Én, mint tök zöldfülű a füvészkertben: hát hogyne lennék elveszve? Nincs énnekem sok mindenem kérem, az sem úgy fog működni, ahogy most össze van rakva. Azért pár odavetett félmondatból, előkotort cuccból kezd összeállni a felszerelésem, van mit a hajóra pakolni. Reggel fél héttől tartó sürgölődés gyakorlott csapatnak: minden szervezés, leltár, feladatkiosztás nélkül indulunk: felnőtt búvároktól ez elvárható.

Azért a léc megremeg: átveszem a kormányzást célraszegezve a hajóorrot, mikor zavar támad a fedélzeten: Dragan éktelenül keres valami ruhát. Nos, mindkét esetet elbírom képzelni, ezért elégé határozatlanul rángatom a kormányt, várva a megfordul parancsot. Visszafordulni soha sem jó ómen – nem kell tengerésznek lenni, hogy az ember ismerje ezt a babonát. Szerencsére minden O.K.; felváltva vezetik a hajót az emberek: van két matrózunk, ők a filmesek. A szponzorok létét homály fedi, de kaptunk hajót, lámpát, palackokat, reduktorokat, rejtélyes kiskapuk nyíltak meg az expedíció hírére. Montenegroi kapcsolatok, viszontszívességek halmaza. Talán semmi sem hiányzik.

Négy órás hajóút míg lehajózunk Hercegnoviból Petrovácig. Ez alatt az út alatt Cezane Balzi, az olasz fenomén segítségével összerakom a cókmókom: egy kételyem marad: hogyan fog majd viselkedni a cucc? Mint rutinos harcsa, agyontesztelt búvár sejtem, hogy nagy baj nem lehet mit ne tudnék kezelni, de az optimális felszerelésen sok múlik. Sajnálom, hogy Cezane csak ma van velünk: de feldob a hír, amikor megtudom, hogy 25-én jön vissza újra.

Zenta

Miután kikötöttünk, kiépítettük a decostageket, megemlékeztünk az elesettekről. Csaknem 170 elesett! Csak néztem a derűs, kék tengert, miközben a hajóroncs, emberek végzetének hallgatag tanúja alattunk: minket is vár.

Egy pokoli tengeri csata helyszínén vagyunk, mintegy 92 évvel. Érdekes érzés, lemenni a hajóhoz, amihez emberek végzete kötődik. Nekünk csupán pár technikai problémával kell szembenéznünk, hogy ne járjunk hasonlóképp. Ilyen az elegendő mennyiségű gázkeverék, ami odalenn gyorsan fogy, de a hosszú feljövetel során is szükséges. Be kell tartani a terveket, időket, gázokat, no meg a szükséges felszereléseknek is jól kell működnie. 72 méter nem babazsúr: bármi hiba végzetes lehet.
Aztán eljött az indulás is: elsőnek ugrottam a kamerával, hogy legyenek külső képek. A felszerelés vadul húzott balra és hátra, aggodalmam nem volt alaptalan. Súlypróba: talán sok kicsit a súly, de nem merek levenni, hiszen a merülés végén meg jóval könnyebb leszek kilégzett gázok miatt.
o2install

A Vörös tengeri stages gyakorlások távoli sétagaloppnak tűntek: ez most kemény beavató trimix merülésnek ígérkezik. Mint első igazi technikai merülés kis gazdája, összeszoríthatom a fogamat a rotációs probléma miatt. Ja, kellet volna pl. egy kis tréning, de teljes képességeim birtokában, ennyi merülésnél felkészültnek érzem magamat. Minden Okés velem! Nyugodtan, biztosan vergődtem – mégha sokan nem is hiszik el, hogy van ilyen – várva a bandát. Várhattam, nem tudva, hogy a koreográfia ismét csődöt mond, az emberek búvárszemüvegbe dugott szemekkel elvakult zombikká válnak. Az ereszkedést kellett volna videóznom, elfoglalt helyemről.

Koszorús búvár

Nos, én a helyemen voltam, de a csapat teljesen szétesett az ereszkedéskor; szemmel láthatóan az áramlás szétfújta őket, vagy mindenki a felszerelés cipelésére koncentrált, főleg Dragan, koszorús vezérbúvár barátom kapaszkodott a cuccaiba: ő volt az egyetlen szabályos modell. Igaz, mint békaemberbe oltott vergődő koszorú némi röhögést vívott ki tőlem. A tervezettnél hosszabb leérkezés jött össze, mire a fedélzetre értünk, én már a hatodik perc fele jártam. Ránéztem a táblicára: zajlik a tánc, ketyeg az óra, fogynak a percek! 12-16 percig kalkuláltuk a merülést, 72 méter fenékre, 17/35/48 trimix EAN 48 nitroxra amit 21 méteren kezdünk. Tiszta fejjel, objektíven morogtam: néha kicsi szóda jött az automatából, a stage palack dimenziója szokatlan, saját horgonykötelünkben elakad, félsódéros cuccom oldalrafordít és akkor csináljak jó videót, mikor a csapat alulkoordináltan lebeg lenn 64 méteren. A koszorút rögtön rögzítik, közvetlen a nagy löveg tövében. Dragan piszkosul jó helyen rögzítette a horgonyt, szinte az ágyút kapta telibe.

Zenta

Maga a mélység olyan, mintha valami fantasztikus filmben lennék, űrsétán egy másik bolygón. Fény alig van, sötétkék homály honol, a látótáv közepesnél is jobb. Ha stabil lenne a felszerelés, jobb lenne, de kirekesztem a problémát, sietni kell, látni, megjegyezni, felvenni, és kihasználni az adott időt. Cezanehoz csapódom, aki patronósummá nevezte ki magát, egyik szeme rajtam van. Nyugodt, vérprofiként mozog, látszik rajta a gyakorlat, erre mondanák, hogy max pontszámot érdemel. Az oldallövegek mellett húzunk el, hatalmas fegyvercsövek merednek minden fele: „Kleinkreutzer „ nem hazudtolja meg a nevét. Gyönyörűen, vastagon be van nőve kagylóval, nincsenek éles kontúrok, olyan az egész, mint egy álom. Gyönyörű! Több fény kell, becsatlakozom Draganhoz, így két lámpás emberem is van. Az áramlás érezhető, szerencsére az idő fogy gyorsabban, nem a gázkeverék.

Zenta

Cezane fordulást jelez, továbbadom Dragannak, és vitorlázunk a vissza, a biztosba vezető horgonykötélhez. Hálók a hatalmas vasszerkezeteken minden fele. A hajó 545 négyzetméter vitorlázattal rendelkezett, no meg gőzkihajtással. Van mit nézni, ráadásul sóvárogva gondolok a beúszásra. A korlátok sajna szorítanak, emelkedni kell.

Igazából a csapat együtt emelkedik, bár külön tervekkel rendelkezik mindenki. Zászlóként lobogunk a kötélen, 16 perces, 66,6-os max mélységből visszafele. A hosszabb terv szerint jövünk kifele, nagy a ráhagyás. Hűvösnek éreztem a vizet a dupla neoprénben: 13,5 fokos volt az alsóbb réteg, most 35-nél felfele reszketni kezdek. A helium légzése sok hőt von el a tüdőből, maga a légzés is gyors kihűléssel jár.

Morgok, majd tovább emelkedünk a kis táblica szerint: 21 méteren gázcsere nitroxra, majd három méterenként stop. A komputer nincs kiokosítva a tervünkről, szerinte még kéne vagy 35 percet 3 méteren tölteni. Hát töltsön! – gondoltuk, így aztán ott hagytuk a kötélre akasztva. Nem sokat jógáztunk a decoval, lobogtunk mint a zászló, kiegyensúlyozott versenyzőink meg lebegtek fel s alá, mint valami jövőbeni teherszállító munkás. Több video készült a decorol, az oxigénbüféről, mint magáról a merülésről.Ha valaki mélyet merül, számíthat a hosszú feljövetelre. Mi 16 percnél indultunk felfele, és 72 percnél végeztünk. alaposan túl biztosítottuk a merülést, semmit nem kockáztattunk. Akinek nincs felkészültsége, önkontrollja, az nem merülhet ilyen mókát. Mégis azt kellmondanom: a Zenta merülhető, érdekes roncs minden technikai búvár számára.
Zenta

Mikor a komputerjeink kiszámolták magukat, felhúztuk őket meg a horgonyt, és indultunk hazafele, hogy még kitöltekezzük a holnapi gázokat és elérjük a pizsomaosztást. Ez a nap 16 percnyi merülése csak étvágycsináló volt ahhoz, hogy visszajöjjünk, erőt, anyagot áldozva újra: nem tudom miért, de megéri… Ez a merülés, az egész légköre, a kivitelezés, a cél: egyedülálló! Ahogy maga a roncs is, a maga hűvös, megközelíthetetlen távolságával. Tény: emberek szeretik kísérteni a lehetetlent. Mi holnap megint jövünk!


About Author

Karas

Alapító tag és búvároktató, számos tengeren és merülésen túl, a Kerasub frontján.

Aktuális események:

OWD-kezdő búvártanfolyamok
Tréning: november 25.
Tauchturm: december 9.
Akció, december 15-ig: Északi Szafari: 2019. április 14-21

Barlangi bújócska

Blogtár