Madártávlat, avagy békaember széjjelnéz

  • 8

Madártávlat, avagy békaember széjjelnéz

Esélytelen volt az elalvás: fél hétkor már forgolódtam javában, aztán nekiveselkedtem a még várakozó csomagolnivalóknak. Kilencre végeztem is, reggelizni is sikerült valamit, aztán becsúsztattam a kulcsot az ajtó alatt: Il Mataar! – mondtam a taxisofőrnek. Húzz bele! – mondta nekem Csabi az idegenvezető, immár a reptéren. – Előbb indul a gép, le vagy maradva a becheckolással, a többiek fél órája benn vannak már. Ez az én formám, lám, sietve kell elhagynom Egyiptomot. Szállunk fel, nézek ki az ablakon, alattam ismerős zátonyok. Gyors képek ugrálnak a szemem előtt: melyik zátonyt hogy hívják, hol merüljük, mit látok a víz alatt, mikor, merre kanyarodunk, milyen mélyen úszunk, no meg az emlékek: ráják, delfinek, és vagy négyezer színes fénykép… Sorban tűnnek el a zátonyok, magasról nézem a Sinait, ellátok Sharmelsheikig, látom Shaab Alit, Shaag Rockot, itt abba is hagyom a nézelődést: magasan vagyunk már, sok a felhőpamacs.
.
quickbird
– Na. ezt nem láttam a gépből, pedig állítólag itt van Hurghadánál. A paradicsomi, lagúnákkal, zöld foltokkal rendelkező sziget megmozgatta mások fantáziáját is. Egyik este storyként merült fel, hogy senki nem is tud tippelni, melyik sziget lehet ez – de a neten fenn van a kép. A rejtvény adott, a helyes beküldők partraszálláson vehetnek részt – már márciusban… 🙂 UI. a kommentekhez: Megawish, mangróvés partraszállás tervezve. Lásd: Google Earth-el Te is

.
Hazaérni… Otthon! Hogy mit jelent? Család, barátok, a múltam és jövőm. Ezen kívül zöld erdők, madárcsicsergés, a kenyér illata, ízletes zöldségek, gyümölcsök, a magyar konyha zamatával. Na, ez az, ami minden magyart előbb-utóbb hazahoz. így aztán hazaérkeztem.

Tervek? Rövid pihenés, visszarázódás. Az egyiptomi merülések folytatódnak március végétől, addig tréningek, tanfolyamok itthon. Nyár előtt szintén itthon búvárkodunk, júniustól meg vár Montenegro… Egy biztos: idén is jó sok merülés lesz! A fejem pedig tele van ide vágó tervekkel.


About Author

Karas

Alapító tag és búvároktató, számos tengeren és merülésen túl, a Kerasub frontján.

8 Comments

Cr@sh

2007-01-22 at 12:39 am

Hali. 🙂

Hurghada bejáratánál az első sziget. Itt van egy foto a Google Earth-ból.

Partraszállunk akkor?

Cr@sh

2007-01-30 at 12:41 am

Haloo, van ott valakiiii? A feltett kérdésre én válaszoltam. Te miért nem? 🙂

Karas

2007-01-31 at 10:54 am

Jahh vazze! Ez nem tűnik bonyolultnak, hiszen az első sziget, ebből a felbontásból tutti nagyon. Szerintem partraszállunk, és átgázolunk a mangrovén – ami egyébként király. Tele van rákkal…
Nagyon cool ez a műholdasdi azt hiszem, kéne csinálni egy nagy térképet.

Cr@sh

2007-02-01 at 12:16 am

Rendben, én benne vagyok. Megnézzük, és majd jól lefotózzuk. 🙂

A műholdasdi valóban jó, nem kevés időt lehet vele eljátszadozni. 🙂

Karas

2007-02-01 at 3:14 pm

Ok. Ugyan nem divat a partraszállósdi, de megér egy pár órát… Alig várom…

Karas

2007-02-02 at 5:36 pm

A Google Earthot fogtam, és magam is megdöbbentem. A Megawish nevű sziget felülről kafa ugyan, de ha megdöntöm a panorámát, akkor csúnyán palacsinta. Azért érdekes lesz a gyalogtúra, főleg, ha valaki még nem járt mangróvésban.

Cr@sh

2007-02-05 at 10:30 am

Nem minden rész van meg 3D-ben, sőt leginkább még csak az USA-ban vannak 3D-s helyek.

De ha gondolod, megcsinálhatod Egyiptom azon részeit, ha ráérsz, biztos örülni fognak neki. 🙂

Karas

2007-02-11 at 1:08 pm

Én annak örülnék, ha cetcápát kéne 3Dben felmérni. Aztán mindenki örülhet.

Leave a Reply

Barlangi bújócska

Blogtár