Meghosszabbított Ttanic kiállítás

  • 0

Meghosszabbított Ttanic kiállítás

TitanicTitanic. Egyetlen szó, amely fogalommá vált. Hatalmas, pompás, büszke, impozáns, az emberi alkotóerő és kétes nagyratörés egyik példája. A hajó, amely első útján jéghegynek ütközve elsüllyedt, sorsokat, életeket pecsételve meg. Életeket. Végzeteket. Ennek a bemutatására vállalkozik a kiállítás.

Belépéskor ott virít kezemben a jegy, rajta nevem: William Crowford Mr. Érezzem magam a Titanic utasaként, sorsom, mely idevezérelt pár sorban a beszállókártyán. Utazok hát végig a kiállításon, a hajó építésétől kezdve utitársaim sorsainak, hagyatékainak ismertetőit olvasgatva. Vitrinek, preparált, idő és sórágta mardványai egykori életek filléres kellékeinek. Cserepek. Hajóelemek. Képek. És sok-sok írott mozaikdarab. Ezerötszáznyi élet, sors és titkok, a katasztrófa által szétszóródott, konzervált maradvány.

Van idő összeesküvéselméletet gyártani. Hiszen sztrájkok miatt véletlen kerültek sokan a társaság más hajóiról a Titanic fedélzetére. Több kikötőből hajózták be a sok embert, no meg postai küldeményt, egyre hirdetve a Titanicot, mint legnagyobb és legkorszerűbb hajót.

Például képzeljük el a harmadosztály akkori normáihoz képest a Titanic volt a légfényűzőbb: négyágyas, cca. 8 négyzetméteres kabinokban utazhattak az utasok, ugyanakkor 700 emberre két fürdőkád is esett, ami bőségesen elég volt, hiszen az emberek hetente egyszer éltek a fürdősi lehetőséggel. Többé kevésbé.

Van alkalom összehasonlítani az árakat: a jegy ára annyi, mintha repülővel mennék Amerikába. A sör meg annyi, mintha 200 Forint lenne. Igaz, az első osztály felett 2 luxuslakosztályon, saját fedélzeti sétálóval harminc millernek megfelelő pénzért is lehetett utazni.

Ha valaki nem jó olvasásból, akkor bérelhet audioguideot, ami felolvassa a falakon futó kommenteket. Van olvasnivaló, a vizualitásra, a képzeletre épít a kiállítás, miközben érezni a hajó vibrálását a rejtett hangszórók jóvoltából. Elodázhatatlan a pillanat, közeledik a hajó végzete ahogy a kijárat is. Egyszer csak ott állunk a nagy siratófal előtt: rajta a nevekkel…

Nos, személyesen szembesülhetek vele, hogy odavesztem, beszállókártyám alapján nem jutott ki nekem a túlélőknek járó szerencse. Ahogy sokan másoknak sem. Megrázó, hogy a 900 főnyi személyzetből hétszázan vesztek oda.

Kilépéskor a biztonsági őrtől megtudunk egy újabb érdekes információt a kiállításról. A bekamerázott helyszínt fizetett (olcsó) indiai munkaerő figyeli műholdas kapcsolaton keresztül 24 órában. Ők riasszák a helyi biztonságiakat, (akiknek majd szankcionálják) ha szabálytalanság történik: fotó, video aktivitás, akár rejtett kamerának tűnő tárgy, vagy más illegális cselekedet. Tehát ezért nem fotóztam a kiállításon 🙂

A sötét, hideg ég alatt ácsorogva kinn, van alkalmam eltöprengeni, rendezni kicsit az érzéseimet. Megvan! Név szerint benne van a csalódottság érzése a halmazban. Na nem egyértelmű, de… mint búvár, vagy műszakileg érett ember, szakmailag többet vártam, hiányom van na! Hiányzik az összehasonlítás, a mértékek a hajóról, nem is írták a méreteit. Ma nagyobb óceánjáró gigászok hasítják a vizeket, azok mekkorák lehetnek? A vitrinben látott tárgyak között hiányzanak az igazán értékes darabok: pl. ékszerek, csillárok, díszek. A feltárás kevés technikai paramétert lebbent fel. Igazán érdekeltek volna egy-egy merülés hozzávetőleges költségei, hány merülést hajtottak végre, mennyi ember kellett a munkákhoz? Hogy nézhet ki belülről egy ilyen tengeralattjáró?

Azt hiszem még mindig a búvár szemével látok. Márpedig emlékezetembe vésődött James Cameron Abyss című filmjének képvilága, a Titanic feltáró merüléséről. Akár a Discovery dokumentumfilmje, vagy maga a mozifilm.

Mindenek ellenére abban az egyben biztos vagyok: a kiállítást látni érdemes. Mert csak így lehetünk részesei a teljesebb történetnek. Hogy a kapott jegyet látva szembesüljünk a láthatatlan végzet létezésével. Február 5-ig még, a Millenáris Parkban Budapesten.

Kapcsolódó linkek:
Titanic kiállítás -blog.2007.08.30
Return to Titanic – NOAA Co. sponsored expedition

Kerasub aktuális:
– nitrox tanfolyam
Vízalatti foto-video rovat szerkesztés alatt, eladó kamerák, ajánlat hamarosan


About Author

Karas

Alapító tag és búvároktató, számos tengeren és merülésen túl, a Kerasub frontján.

Leave a Reply

Barlangi bújócska

Blogtár