Hírlevél helyett

  • 0

Hírlevél helyett

Csütörtökön 16:00 órakor Celldömölkön a Vulkán Fürdőben tartunk tréninget. Nos, ez a szezon utolsó tréninglehetősége, ami ráadás a hétvégi lehetőségre. Melegszik az idő, frissítettem is a programajánlót, azaz jönnek a nyíltvízi hétvégék, Graz, Neufelder lett a zászlóra tűzve, de dolgozunk ezerrel már a junius 21-22-re halasztott Adriai merüléseken is. Azután pedig nem a vízözön jön, hanem kitelepülünk Montenegroba.

montenegro kerasub Tud valaki valami újat a beutazásról? Most nyomozok, mert a horvátok után, itt is szigorítanak a határon állítólag. így szól a cikk:

Június 1-től, a nyári turistaszezon kezdetétől megszigorodnak a montenegrói vámszabályok, s a beutazás költségesebbé is válik. A határt átlépő minden gépjármű után környezetvédelmi adót kell fizetni, amely 10 eurótól (személygépkocsik és legfeljebb kilenc személy szállítására alkalmas kisbuszok) egészen 150 euróig (kamionok) terjed.

A díjat minden járműre, tehát a montenegróiakra is kivetik. A podgoricai kormány előzetes becslése szerint mintegy 20 millió euró fog így befolyni az államkasszába. A jövőben egy személy legfeljebb öt liter palackozott vizet, két liter alkoholmentes és egy liter alkoholos italt vihet be eredeti csomagolásban az országba. Átengednek még a határon fejenként egy kiló szárított zöldséget vagy gyümölcsöt, s egy kiló azonnali fogyasztásra alkalmas, elkészített ételt. Előírás azonban, hogy az élelmiszereket hűtőtáskában kell tartani, amennyiben a jármű, amelyben szállítják, nem légkondicionált. A szigorítások megfigyelők szerint elsősorban a kis pénzű, otthoni élelmiszereket jól felpakoló turistákat fogják sújtani, akiknek a zöme eddig Szerbiából érkezett. Tavaly például a 8 milliós Szerbia minden huszadik lakója Montenegróban üdült – összesen 400 ezren. (MTI-Panoráma)”

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin


About Author

Karas

Alapító tag és búvároktató, számos tengeren és merülésen túl, a Kerasub frontján.

Leave a Reply

Barlangi bújócska

Blogtár