Mozaik

  • 0

Mozaik

Category : Blogroll , Uncategorized

Hülye cím. Utal arra, hogy semmi sem egész, minden apró részletekből áll össze (ha összeáll). Vagy éppen arra utal, ahogy az elmúlt hetek eseményfolyamát csak apró emlékblokkoknak látom, melyek aztán észvesztő kavargással váltották egymást. De az eredmény ugyanaz. Részletekből áll az egész.

mozaik.jpg

Rögtön irány a Rába, evezés a rettenthetetlenül Rábát rójó Wekingekkel kétszer is. Uszodai tréning, szeretett Vulkán Fürdőn, két hét rekreációs táborozáson való kiállás amely azért engem, meg Gábor bajtársamat is rendesen próbára tett. Budapest, beszerzés és protokoll két napban. Családi munkavállalás jegyében fapakolás hordás ragyásig, céges boltrendezés, személyes lakhatási állapotok káoszfokozaton. Aztán prájvit kezdő tanfolyamok, amellyel dacolnak a hallgatók rendesen, főként távolba maradással. Atlantis Holdfényligeti Családi nap a tetejébe, majd a folytonosság kedvéért háromszor is osztrák merülés. Ha valaki most akar menni, akkor Neufelder See: harcsát simogatni nem játék, csuka is akadt, de főként a látótáv lélegzetelállító, közel a 10 méterhez hihetetlen feeling, miközben a víz 19-ről ugrik 13 fokra ha az ember lemozdul 16-ra…

Kavarog minden. Beszélgetések visszhangoznak a fejben, miközben minden kis elem lassan mögém rendeződik, szabadon hagyva a menetirányt: Dahab-Indonézia! Montenegróból jöttem, csoda, ha úgy érzem, kicsit kívülállóként a véleményem nem szalonképes? Amúg yis egy korrumpált, elherdált népnyúzó országot fest le mindenki előttem. Én meg szembesülök az igazságtalan, fasiszta, büntetésre épülő parkolási rendszerrel, amely a Centrum Kft-nek 9 milliárdot hozott tavaly. Ebből mindenki lefizetve, behajtásig leolajozva, a polgár meg dögöljön bele a büntetésbe, még ha igazságtalan is. Politikailag, gazdaságilag és emberileg csőd az ország. Nincs központos, felépített nemzeti terv, felelősségre vonható szakemberek, közérdek, csak sikkasztás, lobby és korrupció. Nincs igazság, csak jogi kirakat – ügyvédek országa? Szégyen és gyalázat!

Részemről a tél feketének ígérkezik itthon, mert az ősz sem rózsás. Búvároktatóként és szabad emberként megélhetésem itt nem igen látom. A ki, mikor, hol, mennyit búvárkodna velem kérdéskörre nem ugrálnak fel lelkes tömegek. Tehát a kép összeáll, ideje indulni, szerencsét próbálni. Végül is mit veszíthetek a hazai pálya előnyén kívül? Annak összes hátrányát. A barátok meg remélem megmaradnak.


About Author

Karas

Alapító tag és búvároktató, számos tengeren és merülésen túl, a Kerasub frontján.

Leave a Reply

Barlangi bújócska

Blogtár