Jódolog

  • 4

Jódolog

Tegnap a nyílt vízen összefutottunk orvhalászokkal. 24 embert letartóztattak, köszönhetően a C.I -nek, azaz a helyi Nemzeti Park üzemeltető alapítványnak. Meghökkentő volt a látvány: két kis hajó, tele felszereléssel, rajta kompresszor, sok búvárfelszerelés, no meg két géppuskás rendőr kíséretképpen. Cápavadászok voltak, akik azért semmit nem vetettek meg. Jelenleg a tengeri uborkára van komoly felvásárlási opció, de cápauszonyok is keresett portékák a piacokon. Számunkra meg élőben, a víz alatt…

Amúgy? Milyen az élet mifelénk? Nincs nagyon turistaáradat, ami annak is köszönhető, hogy pont jó fél nappal tovább tart ide eljutni, mint mondjuk Bunakenre. Ami makrósok Mekkája, de jó páran űzik az ipart. Itt mondjuk ki: senki a közelben. Az eredmény: idilli. A búvárnak jut saját vezető, mindenki vele foglalkozik. Két vezető fel sem tűnik: márpedig most  egyetlen vendégünk ennek az előnyeit látja. Tőlem ez német társalgási gyakorlást kíván a merülés kíséreten túl, a sasszemű helyi srácaink pedig hogy tréningeződjenek ugyan csak járják a mélységeket. Ehhez járul a kamera, ami ugye nyitott szemmel, kell, hogy járjon. Járulékosan gyűlnek a merülési adatok, térképek, koordináták és szakmailag hasznos infók is a mozgóképekkel együtt. Pereg a film és a hölgy le is adta a rendelését: Ezzel meg  van az első hivatalos filmes ügyfél! Ez így együtt elmondhatóan jó dolog. Azért lehetne több ember, na!

Konkrétan merülés: Ez a Raja Ampat, Birie környéke be nem merült terület, rajtunk kívül senki nem él át itt csodákat, szóval elég szűk körből kerülnek ki a dolgaink. Most, hogy a jelenlegi ügyféllel merülünk, nincs makro témázgatás, csak nagy reef merülések. Hát az időjárás is kegyesen besegített, mert jó látótávval, pár új hely kóstolgatásával olyanokat merültünk annyira más és más jellegű helyeken, hogy egyszerűen dorombolni tudnék. A makro helyek egyszerűen ki lettek hagyva és így merülünk 33-at. Elégedett vagyok a  témával, de a vendég is. Egyszerűen vissza gondolok azokra, akik kicsit csalódottan mentek el: kis lényekre emlékezve csak. Pedig olyan korall kertet és akváriumot, napi cápát és mantát produkált az elmúlt jó pár nap, hogy most nem is értem őket. Lehet, hogy csak a vendég hozzá állása vonzotta be ezeket? Talán. Az biztos, a minap meg volt eddigi életem legnagyobb manta showja, amit búvárok nélkül a kamerával követtem el. Igaz, hogy a csapat ötven méterre ugyanúgy hat mantát bámult tisztogató állomásos fellépésen. Ez bizony megint csak jó dolog!


About Author

Karas

Alapító tag és búvároktató, számos tengeren és merülésen túl, a Kerasub frontján.

4 Comments

vemi

2010-03-13 at 5:32 am

Ez nagyszerű…mondhatni meglepő…merthogy eddig ez nem volt…és most hirtelen mi történt?
Ugyanis itt délebbre, néhány 100 km-rel errébb konkrétan ez van. 20-40 m látótáv, kék víz (!), gyönyörű korallok, sűrűn benőtt sziklafalak és tömérdek hal…
2 napja trevali és barakuda raj közepén mozisztunk, megspékelve néhány napóleonnal, bumpheaddel és cápával. Mindenki legnagyobb megelégedésére.
Hát, kérem, akkor ez R4? Ezek szerint erről beszéltek a vendégek már ezelőtt is?
Kalandra fel! Keresgesd az új helyeket, mert úgy tűnik, h vannak jobbnál jobbak 🙂

Karas

2010-03-15 at 2:27 am

Jól van, örülök az életjelnek. Már azt hittem, elvesztél, de ezek szerint csak merülési mélységre süllyedtél. Kifogtunk tutti helyeket, látótávolságot, meg ami kell. A mantashow kipipálva, azaz mondjuk ki elsőnek el fogadtam. Mert látni mantát az nem ugyanaz, mint showtime közben ott lenni. Ugyanez igaz a halakra meg mindenre. Hiba án csak a planktonos zöld vizre emlékezni! Én láttam Thulambenes meg egyéb maszatdive felvételeket, szóval a jó látótáv egy relativ szerencse kérdése is, nem csak hely függő.

Az új helyek… Manta viselkedése érdekel, mikor tisztogatnak? Ha tudja valaki, szóljon, mert most már tudatosabban keressük a kontaktot. Bár tegnap vagy ötven megint összejött egy bandába. Szerencse faktor: a vendég centikre volt egyszerre több példánytól, én meg csak méterekre. Ezek mint nem birnak rajtam? Az alakommal van baj?

Reef: van bőven. Csak cápashow időpont egyeztetéssel van gáz. Azt hiszem kifogták a kontakt cápát.

vemi

2010-03-16 at 11:11 am

Hmmm…manta…küldhetnél legalább egyet 🙂
És ezek szerint nem csak a viselkedésük, az ízlésük is érdekel.
Mellesleg érdekes, h olyan, mintha nem is egy térség lenne. Az új makró lencséknek itt kevesebb hasznád vennéd, főleg wide angle-re van variáció.
De nem is ez a lényeg, hanem a merülés maga. :))
Videóra fel!

Lody Annamaria

2010-03-16 at 2:35 pm

Emi?!
Idebb-odebb? Mi van?! Hat merre vetett teged a josorod?
Itt most nincs lehetosegem ekezeteket irni a mondandom fole, mert Key Largo-i merulohelyek fele tartok- oszevetni a papuai halakat az amcsikkal…
Erdeklodve figyelem hogyan alakul keped a termeszetben valo elesrol. Mar meg ne bantodjal, meg nagyon civilizalt vagy. 🙂
Csatlakozom Emihez: meg, meg kepeket es VIDEOT!!!! Lecci!
Emi! Ha mas nem, irjal nekem a titkos emilemre!:) Nagyon erdekel mi van. Tudod… ilyen vagyok…
Puszi nektek!
Annamaria

Ui: Szerintem Karas borotvalkozz!!!!

Leave a Reply

Barlangi bújócska

Blogtár