Szocio

  • 3

Szocio

Ha valaki főnök akart lenni valaha is, csak úgy, jól gondolja meg mit vállal pontosan. Könnyen lehet, hogy nem találja vicces húsvéti körmenetnek, ha a rendelkezésére álló munkásosztály nem a szakma krémje, kiváló ajánlólevelekkel, kreativitással és szorgalommal. A motivált, hatékony munkaerő a termelés és profit kulcsa, de jelen esetünkben nem futnak össze a fogalmak. Először is a vezető pozició nálunk olyasmi tisztséggel jár, mint a sheriff. Úgy is áll neki az ember: felkel, felteszi a jelvényt és csőre töltött fegyverrel elindul.

Kell puffogtatni, főleg a hétórási eligazitás után indul az igazi bevetés. A rendelkezésre álló meggyőzésre alkalmas eszközökkel, mint pl. jelenlét, szókincs, nicholsoni mosoly, mennydörgő orgánum és akár fenyegetés erejével végső esetben. Aki ezt eléri, azt elérte a centrifugális erő, azaz harmadik irásbeli figyelmeztetés után repül a szintérről. Nem vicc valamit elvégeztetni, a munkás osztály itt komolyan kreativ a tapogatást lázas tevékenységnek bemutatni, miközben elrepül egy délelőtt, majd egy másik egész nap is. Smasszer szerep is bejátszik, javak védelme, stb. Az ember vagy meggyőző tud lenni és mennek vele az emberek, vagy eredménytelen, ahogy úszik szembe az árral. Munkapotenciál példák: két órás bambusz faragás egyenlő 3 nap. Egy nyolc lábú tartó asztal készitése kvázi egy délelőttnyi munka egyenlő három nap. Egy 13 lépcsőfokú lejáró épitése eltartott 7 hétig a kisebb pihenők miatt. Ellenpélda, hogy ha egy helyre koncentrálódik jópár dolgosabb pápua, van nyersanyag, akkor kb. 6 hét alatt fel is húznak egy takaros cölöpházat a legkisebb abajgatás nélkül. Magyarul: ami női munka, arra nincs vállalkozó kedv. Minkét értelemben értem a női munka definiciót. Ad egy: csinálja meg a a jó k***a anyád – tipus, illetve értsd úgy, hogy tényleg nők végzik.

Itt jön a képbe a nők szerepe. A jó példa Bali: harminc kilós vézna asszonyok cipelik a felszerelt búvárpalackokat a fejükön, de kettesével ám Thulamben partjain, miközben a férfinép ékszert, pólót, sárkányt árul. Itt, a derűs és elszigetelt szigetlakók fényképről ismerik a munkát. Több hét oktatás, gyakorlás, kollektiv ráhatás után is ott tartunk, hogy mindent tizszer el kell mondani és ugyannyiszer leellenőrizni, mig elkészül, vagy valóra válik. Pont a konyhai és háziasszonyi fronton, ami valljuk be nem tartogat újdonságokat és vezethető vissza képzési problémákra. Ez igy Más-Valaki-Problémája is lenne, (MVP a továbbiakban, konkrétan a resortvezetésé) – a reality azonban közös feladattá teszi. főleg, hogy ma csoportérkezés miatt, az én kis vállamon a cirkusz. Ehhez jön izgalom a köbön: ma Kulturális Hagyományörző Kör I. Pápua Est cimű műsora kerül előadásra. A közönség kókuszt iszik és mulat.

Boss feeling vaze. A műszaki és búvárfront elég lenne. Na de ez nem panasz, hanem valós szociokép arról, hogy párhuzamos dimenziókban azért ugyanazok a problémák lényegében léteznek. Majdnem.

Pl. nem voltam szavazni. Most kérdezitek, hogy nem érdekel, vagy nincs véleményem? De van. De ez nem ide tartozik. Maga a tény, hogy nem otthon vagyok és próbálom magam hasznossá – fejhető, nyirható haszonálattá – tenni egy vélemény. Szeretnék hinni valamiben, de ha az állampolgárság csak felesleges terhek viselését jelenti, legálisan bűnöző államhatalmat, akkor abban én nem hiszek. És azt sem hiszem, hogy egy mai demokratikus választás megoldást adhat…


About Author

Karas

Alapító tag és búvároktató, számos tengeren és merülésen túl, a Kerasub frontján.

3 Comments

RáJa

2010-04-12 at 7:54 am

Ha Chuck Norris ültetné a bambuszt, akkor azok összkomfortos ház formájában a víz partján nőnének , rosszabb esetben csak lépcső formában egy kilátóhoz, de az nem fordulhat elő…

xl-B

2010-04-13 at 3:36 pm

Akkor értjük már mire tartogatják a helyiek az erőt:
az esti “Kulturális Hagyományörző Kör I. Pápua Estre”
Ezek szerint ők is ismerik a Replülök számát:
a bulit “kipihened majd a munkahelyeden!”
Jó tudni, hogy ilyen messze is vannak hasonló vallásúak 🙂

Karas

2010-04-14 at 3:11 pm

Chuck Norris ha beleesik a vízbe, nem lesz vizes. A víz lesz Chuck Norrisos.

De hogy a mákba jön ide Chuck Norris? Rá nem kell szavazni! – ő alapértelműen kiválasztott. http://chucknorrisviccek.blogspot.com/

Leave a Reply

Barlangi bújócska

Blogtár