Műhelytitkok

  • 0

Műhelytitkok

conshelf_usn_1st_stage.jpgVannak és azok is maradnak bizony, az ismeretlenség misztikus homályában. No de nem nekünk: az Aqualung termékek szervizeléséhez szükséges tréningen túl, a búvárbarlang mélyén alkalmas munkafelületek felfejlesztésébe kezdtünk. Ehhez ugye mind cserealkatrészek, mind pedig célszerszámok kialakítása, beszerzése, vagy gyártatása is szükséges. Majd pedig a glédában álló felszerelések szervize kezdődött, hiszen reduktoroknak kell a törődés. Nem kamu, tapasztalat. És hát ettől a pillanattól beszélünk műhelytitkokról, amik a szerszám alá került eszközöktől származnak. Az elmúlt héten is sok előrelépés történt, no meg sok új kihívás és műszaki feladat került az előtérbe.

Üzembe helyezés előtt áll egy új kétnormás töltőpult, amivel 300 bar töltést is tudunk a mostani 200 bar mellé tölteni.

Kell is, mert van két db 300 bar-os palack, amihez szintén van megfelelő reduktorunk. A töltőpanel egyébként négy búvárpalack egyidejű töltését tudja majd ellátni a cég BAUER SECURUS kompresszorával. Egyben a kompresszor műszaki felülvizsgálata is most történik az elkövetkező hetekre időzítve. (reduktor szerviz, műhely tarifák?)

Elmaradt beszámolókkal lógok még, hisz voltunk gleccsertavazni, ami döbbenetesen jó volt. Közben búvárbiztosítás viszonteladóvá léptünk elő, tehát túra előtt, akár az utazás idejére is tudunk biztosítást kötni. Igen, Göngyhalász, de erről bővebben majd később. Most a következő két hétvége búvárprogramja köt le. A műhelytitkok mellet. Végre pezseg az élet!


Barlangi bújócska

Blogtár