Hiánylista

  • 0

Hiánylista

shorty1.jpgshorty2.jpgNapok óta “profin” merülök. Minden nap valaminek a meglétére annak hiánya cáfol rá. Természetesen a merülésről beszélek, én a „nagy profi” . Képzeljétek el, hogy Murphy első számú kedvencévé léptem elő. Hol az ólomövem a rakodólánc nem teszi be a hajóra, hol komputerem marad a másik csomagban, néha a kamera hűtőkábele bújik el, hol meg nem hozok búvárruhát! Szerintetek shortyban 19 fokos vízben milyen intrózni? Első kézből mondom, semmi gondja nincs ezzel annak, aki szereti a sportot meg a felfrissülést. Hát ilyen emberré kellett válnom erre a napra! Mostantól dupla precizitással ellenőrzök mindent, nehogy beszívjam. (Vannak követők Miko merül most éppen shortyban. 🙂 )
kamera_v1.jpgDe lehet cifrázni a balfékséget. A kamera nem szereti a nagy hőingást, minden páramentesítő eljárások közül egy vált be: tartsd a hűvösön a kamerád! Ezért aztán egy öt méteres zsinóron lóg, ha áll a hajó. Mondanom sem kell, hogy néha menet közben is. Két nap, két öngól: leejtem e a Tihanynál (41 méter) jobban is mint Fükkő Zoli a D9et. De másnap meg a propeller vágja le, szerencsére induláskor, így a roncs mellett megtalálom. (Írnom kéne még a kameráról is, hogyan működik, mi? Egyelőre annyit: szuper gép, ha mostohán is bánok vele, de imádom! ( az incidens még Budva expedíción volt, lehet, írnom kéne erről is.)

Friss napi kép: a bázis oszlóban, a szezonvégen, a kérdés: merülni, vagy merültetni? A vendégek a továbbiakban sponzorok: költségelik a kifutásokat, emiatt azonban a dilemma marad. Mi meg merülnénk! Mostantól Dragan szervez, én meg nem tudok azonusulni a káosszal. Fogynak a napok, váltani kell. Van még dolog, és hát Ember, szétszakadás van: Balage hazafutott, hogy nyaralóként térjen vissza embereivel, mi meg expedíció alatt nyögünk! (bár nem olyan rossz az) Cca öt nap múlva oszlik a tábor, két hét múlva meg már otthon pattogok. Addig hogy lesz ebből Zenta expedíció!???? Felszerelés érkezőben, jön a keverőpult, van dupla palack, jackettel, valami alakul… lehet rá fogadni!:)

Az egyszer fix: merülést nem mondtam még le. Igaz, a nagy terhelés után/közben két tanfolyamost nem vállaltunk. Ilyen is van hát. Aztán van DAN biztosítás is már. Megkötöttem, mert azért ne maradjak magam a bajban. Idő pedig továbbra is a hiánylista része. Több kéne belőle a nap végére, pihenni…


  • 0

Franz Joseph expedíció

Pedzegetik már honfitársaink a Franz Josepf hadihajó merülését, ami sajna a horvát partokhoz van közelebb. Rossz oldalon állok – tudatosult bennem, a Submarine magazin aktuális cikkét olvasva. Eszerint minden érdekelt lassan megfordul a roncson, csak én maradok ki mindig. Fonák ügy. Fricska. Hiszen a határ Negro felőli oldalán pár száz méterre húzunk el nap mint nap kis búvárhajónkkal a betevő merülések felé. Azonban most kommandónk csatlakozott a négy napos Franz Joseph expedícíóhoz. Külső, független búvárként és megfigyelőként, Dragan, Füge no meg osztrák magánzók társaságában. Jelentem, merülés letudva!SMS_Kaiser_Franz.jpg

Császári és Királyi Haditengerészet története
Cirkálók

SMS KAISER FRANZ JOSEPH

A kapituláció után immár francia flottához csatolt hajó hadizsákmánnyal zsúfolásig megrakodva az öböl bejáratánál várakozott. A hajó elsüllyedését a viharos éjszakának tulajdonítják, de legendák keringenek arról, hogy a monarchia tengerészei tudatosan süllyesztették el a hajót, mintegy kétszáz méterre a mai horvát Prevlaka félsziget keleti partja közelében 1919 október 17-én éjjel.

A hajó közel 45 méter mélyen fekszik, melyet 1922-ben holland specialisták, majd 1967-ben Jugoszláv búvárok emeltek ki részben. Eltávolították a fegyverzetet,lövegtornyokat (két hajóágyú Cetinjében kiállításra került), lőszereket. Alaposan feltárták a hajót. Ma az évek óta háborítatlan, szivacsokkal benőtt horgászzsinórokkal átszőtt roncs, oldalára dőlve fogadja a búvárokat. Mint a mostani kivételes expedíciót is. Én csak hat évet készültem erre a merülésre – amely csak néhányaknak adatott meg.

“Read More”

  • 0

Vulkán túra

Vasárnap, Vulkán Fürdő – majd Ság hegy. Azt hittem, hogy a szombati CPR tanfolyamhoz kapcsolódó gyakorlat van, mikor egy idősbb hölgy a medencéből kilépve hanyatt vágódott. Eszméletvesztés pár percen keresztül, miközben csak a zilált lélegzése jelezte, hogy él. Szerencsére orvos akadt a helyszínen, így az esetet volt aki kézbe vegye: gondoskodtak a mozdulatlanságáról, hiszen akár a koponya is betörhetett az eséstől. Tény, hogy fejsérüléseknél kórházi kezelés/megfigyelés szükséges. A mentők rekord sebességgel megérkeztek, mi meg csak reméltük, hogy nem történt súlyosabb sérülés.

saghegy.gif

A fürdőzésen túl cél volt a Ság hegy megtekintése is. Túraútvonalak, ösvények futnak a “hegytetőn”. Az állapotok egykori szebb napokról tanúskodnak, helyenként vadcsapákon téved az ember omlós meredélyekre. Vannak ösvények, amik véget érnek a vadonban, azaz józan ésszel visszafordul az ember. Lentről kevésbé csábítónak tűnt a hegy, a rendezett kertekkel, szőlőkordonokkal. Azonban amit fenn talál az ember, az nagyon vadon szerű, érdemes megnézni. A tény, hogy több filmet forgattak itt (Eragon 2005 nyara) magáért beszél. Friss hírek: indul egy uniós projekt Vulkánpark kiépítésére.

Tudományos tekintetben érdekesség, hogy tanúhegyről beszélünk,azaz a bazaltrétegek alatt, megmaradt az eredeti vulkáni por és tufa. A bányaműveléssel kialakított terek teszik lehetővé, hogy a látogató bepillanthasson hazánk egyik legfiatalabb tűzhányójának, az 5 millió esztendős Ság hegynek a belsejébe. Nos, máskor is jövünk, szép a hely!

Ság hegy Tájvédelmi Körzet
Kemenesvidék
Wikipedia


  • 0

CPR – a szükséges tudás

CPR.jpgA búvártúrák helyszíne – elsősegélynyújtás szempontjából magas rizikójú. Felelős búvároktól elvárható, hogy képzettek legyenek szükség esetén szakszerű segítséget nyújtani. Általános gyakorlat és követelmény, hogy a vezető szintű búvártanfolyamok feltétele a rendszeres CPR tréning, ill. munkavállaláshoz kötelező a CPR vizsga. A tanfolyamot az OMSZ támogatásával szervezi búváriskolánk.

A tanfolyam elméleti és gyakorlati tematikája:

Általános újraélesztési technikák, elsősegély nyújtás, sérültek ellátása.

Búvár balesetre jellemző barotraumák, mint pl. tüdősérülések ellátása, fuldoklók mentéséhez szükséges ismeretek, eljárások.

Gyakorlati CPR tevékenységek.

rescue_01.jpgEFRR.jpgElőadó: Dr Köcse Tamás Országos Mentő Szolgálat oktatója
Foglalkozások: április 18-án, 8:30-12:30 (4X45′)

A tanfolyam elvégzéséről igazolás készül.
A tanfolyam díja: 2000 Ft/ fő (6 -10 fő létszám esetén)

A kurzus kapcsolódóan indul mentőbúvár, ill. mesterbúvár tanfolyam. Jelentkezés a részvételi díj befizetésével. Részletekről érdeklődni elérhetőségeinken.


  • 0

Tekmeeting

keychain.gifUgyan szlovák kollégáink péntekre jég alatti merülést is kínálnak, de azt kihagyva csatlakozunk a XI. Közép- Európai Tekmeetingre. Ugyan megérkezett a cég új száraz ruhája (azaz már 2 modell kölcsönözhető), de a felavatása várat magára.

Tekmeeting: a programon gázkeverési technikák régen és ma, új rebreather bemutatása, halálos búvárbalesetek (közeli) legendás merülőhelyeken: Elefante barlang, Attersee, Guseppe Garibaldi roncs, de szó lesz a magyar Szent István (2008) expedícióról, meg újabb Balti tengeri roncsokról.

A program tehát elég színes, számomra csak az a kérdés, mit fogunk érteni belőle…
Túl a hétvégén Tauchturm, majd tréningek és stratolnak a kezdő tanfolyamok, ill. Egyiptom szervezése. Frissítés ezennel történik… ugorj a progamajánlóhoz!


Barlangi bújócska

Blogtár