Beoltva

  • 2

Beoltva

Akad pár részlet, amit még nem volt alkalmam mesélni a Sharmi időkről. Ugye december munka fronton eléggé üresjárat volt, így aztán volt idő futni pár kört szervezési ügyekben. Az egyik ilyen karika maga a tavaszi programajánlóra vonatkozik: Nuweiba-Dahab-Sharm-Hajószafari kérdéskörben. Igazából megkaptam minden ajánlatot, minden részletet. Az az egy nem ismert, hogy hogyan tudunk repülni, no meg ez kit mennyire érdekel az idén. A szárazföldi programoknál annyira nincs is létszámkérdés: tanfolyamot is, haladó túrát is tudok tartani. A fő kérdés a hajószafari témaköre. Én megmondom a frankót, Északi szafarin agyalok.

Sea_Queen_1_profile.jpg

Mióta az egyik ügynökkel tárgyaltam, hát erősen a júliusi időponton jár az agyam. Tény, hogy akkor vannak a legnagyobb halrajok Ras Mohammaden, az a fő halszezon az északi részen. Addig addig agyaltam rajta, míg csak fel kellett hívnom az ügynököt.
– Figyelj, a nagy vashajót meg tudod mutatni? Láttam befutni a minap. – lihegtem a telefonba.
Emberem nem sokat vacilált, mondta, hogy nanááá! Így aztán egyszer csak ott voltam a hajó fedélzetén. Aki 2002-ben volt velünk és emlékszik az Aquavision névre, az el tudja képzelni a cirkálót. Ez egy hatalmas nagy (45m hosszú) acélhajó, amit az orosz haditengerészetnek gyártottak még. Ágyak, kabinok kicsik, de a hajón lehet bújócskázni, mert óriási. Nosztalgia fogott el, az első hajós kaland emléke… Mindegy, ha nem is luxus, de a hajó hatása alá kerültem. Megtartanám, ha hozzámvágnák. Másik nagy fegyvertény: nitrox. Ha nem is ezt a hajót választanám, akkor is ingyen nitrox van, ami egy 100 EUR értékelőnyt jelent. Kettő, főszezoni ár is király, kikötő Sharmelsheikh, útvonal északra ideális! Sőt, a többi hajót is érdemes megnézni, mert azok nem katonai stílusban készültek…

Na, ez volt az egyik szál, amit felgöngyölítettem jó dolgomban. Már csak meg kell találni az érdeklődőket…


  • 0

Shugarat

Doczy professzorral még Dahabban, hajós merüléseken követtük el, de az IDC forgatagában kimaradt a beszámoló folyamból. Érdemtelenül! Történt, hogy PADI speciality címekért szálltam a ringbe, így egy hármas merülési sorozatot küldtünk meg. Első hely langyos, második Gabr el Bint: nincs áramlás, hullámzás, szóval langyos. Harmadik: valami kimondhatatlanul érthetetlen hely. Gondoltam nem fog ez se felhevíteni.

gazala_6.jpg

Ekkorra arabus vezetőnk rendesen kiakadt egy tojásfejű némettől és teljesen kísérő üzemmódba átállt vezető lett. Szóval  mindenki azt csinálhat, amit akar… Ez nekünk jó volt, bár azért örültem volna, ha értesülök a nap fontosabb eseményeiről előre. Mint például hogy ideje merülni.

“Read More”

  • 0

Popeye – új részecskegyorsító

Nos, jó dolog a menza  a Lighthouse-ban. Hazai terep. Megtörni a monotoniát, próbára tesszük az indiai kaját. Enni kell, minden nap, rendesen. Sorra kerül a Popeye nevű intézmény. Benézem a konyhát és gyomrom megrottyan. Richter skálán mérhető módon. Vizuális gyomorrontásról nem hallottam, lelkes sorstársak kínálkoznak. Így aztán csoportos önmerénylet részesévé válok. Szoptatós macskát félresöpörve a pultról, az így olvashatóvá vált menzáról rendelünk.

popeye.jpg

A döntés egyértelműen az emésztési folyamatok gyorsulásához vezet. A lassulás több időbe kerül, mint egy üstökös megfékezése a korai űrkorszakban úgy hatszáz év múlva. Szövődményképp, ha sétánk a Popeye előtt vezet a gyomrom mindig megrottyan. Persze ez nem riaszt a repetától, egész jó a csirkeszenyójuk. Bár ismerek olyat, aki egy hétig feküdt egy itteni gasztrokalandtól. De az emberi erődemonstráció csimborasszója épp előttem áll. Ő, aki…  nos aki az esti felmosós szutyokseprésben megpillantott egy pepperónit sodródni. Nos, hősünk hopp, kikapta a zöldséget és jóízűen elrágcsálta. Ez bizony majdnem olyan legendás történet, mint Toldi meg a malomkő. Csak hát sokkolóan gusztustalan… Aki szerint nem, az még nem látott hatodosztályú arab kifőzdét záráskori állapotban józanul.


  • 1

Dahab, IDC

Dahabban átvették a hatalmat az állatok. Komolyan. A macskák a legdurvábbak. A kutyák csak nagyok, de ha elkezdenek jasszkarizni, az ijesztő acsarkodássá válik. Tesztoszteron, avagy megint a hímek balhéznak, mi? Állatból van elég: konkrétan a reggeli szeánszunk a German Bakeryben már maga egy minizoo. Az ajtón simán átsuhan a macska, a kis kajla, kenguru forma rozsdaszín kutyakölykök meg ártatlanságuk védelme alatt támadnak be. A legyeket senki nem hívta, szervezett beszivárgással hadiflottává duzzadt sereggé fejlődnek. Nem olcsó, de jó a péksüti, a kávé és a szendvicsállomány. Ez a reggeli feltöltés helye. Innen ötven méterre stoppoljuk a szervezett transzfert, ami a fő program (IDC) helyére röpít.

oregmotorosok.jpg

Nem tudjuk kihagyni a szobrot. Elvieg úgy nézett ki, mintha egy delfin intimen közeledne a hölgyhöz. Büntetésből feldarabolták, így mostani formában chopperre (sem) hasonlít – lsd. illusztrációnkat.

Nos, a tanteremben folyik a zanzásítás. Igazi fehérítő és áztató program, nem kicsit agymosás. Az áztató program szól a gyakorlati oktatói teendőkről, a fehérítő meg a PADI mint intézmény kedvező, egységes és magasrendű profizmusának megismerését szolgálja. Az egységes és vitathatatlan értékrend cégkódexe kötelező vétel, hozzá pár egyéb vásárlás ajánlott az oktatói létezéshez. Ellenállásképp kölcsönanyagokkal hidaljuk át a beugró 620 USD értékű profi oktatói csomagot (ajándék PADI hátizsákkal!)

Szerintem most és itt tisztázzunk valamit! A PADI megítélése más lapra tartozik. Tény, hogy minden rendszer kinevel kutyafülű oktatókat: megtörtént valóság,  Adriára menő kezdő búvár az autóban teszi le az elméletet. Nem változtattam meg az értékrendemet, ugyanúgy búvároktató vagyok, mint eddig és hiszem, hogy tanítanom kell, mégpedig lelkiismeretesen és profin. Most majd PADI védjegy alatt tehetem, ami egy miatt fontos: világviszonylatban ez a négy betű jelenti az oktatói igazolás elfogadását. DOLGOZHATOK vele búvárbázison Egyiptomtól Thaiföldig, Mexikótól Mozambikig, nyitva a világ.

Ez jelenti a támogatást tankönyvekkel, segédanyagokkal, adminisztrációs háttérrel. A világ nagy részén ez az egyetlen ismert búvár szervezet, amely megítélése egyértelműen pozitív.

“Read More”

  • 0

Bumeráng

Kicsit hírzárlatba merült a blog. Elragadtak az események, kicsit kirepültem Sharmból, ráadásul olyan ügyben, amire azt mondtam eddig mindig, hogy képtelenség. Dahabban vagyok, pont úgy, mint tavaly. De a szitu teljesen más: hivatásos PADI pályára mozdultam.

Döbbenet, mi? Nos, a nagyvilágban ez a négy betű jelenti a megfelelést, ez a szervezet biztosítja a tananyagokat és a marketinget persze. A nagyvilág definíción az Európán kívüli területek értendőek, amelyekből még mindig sok szerepel a célpontok listáján. Mindegy: már most szükségem van rá Sharmban, ha a cégnél oktatni akarok. Azért egyet bevallok: fájt a döntés…

Megjött a magyar Course Direktor (továbbiakban CD, vagy  Bali), megjött az osztálytársam (Mari) is az éjjeli géppel. Sharmban gyülekeztünk a kecómon. Egy kövér reggeli után busszal mozdultunk Dahab fele: ugyanaz a keccsölés minden checkponton, mint legutóbb is: két órát késünk. Igaz, nincs honnan, mi vagyunk a kurzus, maga az IDC. Egyenesen a Hiltonba megyünk, ott a Sinai Divers, a kiképző központ. Bejelentkezünk, kapunk tantermet, szekrényt és délben már megy a műsor. Gratulálunk, önök  a PADI-t választották! Előre katonák!

Este behajítjuk a batyunk a Lighthousba. Bumeráng effekt – állandó pont, ahova visszakanyarodom. Sok minden nem kell: pár jó magyar szó, kis internet, kaja, meg szállás. Utóbbi miatt nekiszaladunk a parti sornak, három helyet végigalkudunk, mire kikristályosodik: Fighting Kenguroo a befutó, elég jelképes összegért. Alapszabály szerint nem fizetünk előre, csak a végén – hátha nem lesz maradásunk, ha akad zavaró körülmény, ami eltérít az eredeti tervtől. De nem zavarta az éjjeli álmot a szúnyog sem. Meg fog felelni a következő 11 éjjelre.


Barlangi bújócska

Blogtár