Beoltva

  • 2

Beoltva

Akad pár részlet, amit még nem volt alkalmam mesélni a Sharmi időkről. Ugye december munka fronton eléggé üresjárat volt, így aztán volt idő futni pár kört szervezési ügyekben. Az egyik ilyen karika maga a tavaszi programajánlóra vonatkozik: Nuweiba-Dahab-Sharm-Hajószafari kérdéskörben. Igazából megkaptam minden ajánlatot, minden részletet. Az az egy nem ismert, hogy hogyan tudunk repülni, no meg ez kit mennyire érdekel az idén. A szárazföldi programoknál annyira nincs is létszámkérdés: tanfolyamot is, haladó túrát is tudok tartani. A fő kérdés a hajószafari témaköre. Én megmondom a frankót, Északi szafarin agyalok.

Sea_Queen_1_profile.jpg

Mióta az egyik ügynökkel tárgyaltam, hát erősen a júliusi időponton jár az agyam. Tény, hogy akkor vannak a legnagyobb halrajok Ras Mohammaden, az a fő halszezon az északi részen. Addig addig agyaltam rajta, míg csak fel kellett hívnom az ügynököt.
– Figyelj, a nagy vashajót meg tudod mutatni? Láttam befutni a minap. – lihegtem a telefonba.
Emberem nem sokat vacilált, mondta, hogy nanááá! Így aztán egyszer csak ott voltam a hajó fedélzetén. Aki 2002-ben volt velünk és emlékszik az Aquavision névre, az el tudja képzelni a cirkálót. Ez egy hatalmas nagy (45m hosszú) acélhajó, amit az orosz haditengerészetnek gyártottak még. Ágyak, kabinok kicsik, de a hajón lehet bújócskázni, mert óriási. Nosztalgia fogott el, az első hajós kaland emléke… Mindegy, ha nem is luxus, de a hajó hatása alá kerültem. Megtartanám, ha hozzámvágnák. Másik nagy fegyvertény: nitrox. Ha nem is ezt a hajót választanám, akkor is ingyen nitrox van, ami egy 100 EUR értékelőnyt jelent. Kettő, főszezoni ár is király, kikötő Sharmelsheikh, útvonal északra ideális! Sőt, a többi hajót is érdemes megnézni, mert azok nem katonai stílusban készültek…

Na, ez volt az egyik szál, amit felgöngyölítettem jó dolgomban. Már csak meg kell találni az érdeklődőket…


Barlangi bújócska

Blogtár