Hazai vizeken…

  • 2

Hazai vizeken…

fuge.jpgSziasztok! Aki nem ismerne, vagy eddig még nem találkoztunk Fügedi Balázsnak hívnak és nagymesterünk Karas megbízásából az itthoni ügyek intézője lettem. Vagy nem volt más jelentkező :)! Sokan kérdezhetik, hogy mi az oka annak, hogy eddig nem jelentkeztem. Nos, igazság szerint nekem is, mint minden földi halandónak a búvárkodás “csak” a hobbim – második szakmám. Nem engedheti meg magának mindenki, hogy bejárjon távoli vidékeket, amikor csak kedve tarja! Igaz Karesz??? Tehát eddigi bokros teendőim – ugyanis tanítok itt – nem engedtek több hozzáférést a búvárruhámhoz és reduktoromhoz, illetve utána már csak én is szájtátva figyeltem az eseményeket, melyek vezetőnkkel történtek.  Először még gondolkodtam, hogy megírom kis történetünket, mely három szombathelyi fiatalemberrel esett meg Egyiptom kietlen tájain egy  Dahab nevű halászfalucskában (azért lenne mit mesélni), de aztán az események sodró lendülete, nem utolsó sorban a csatolt képek meggyőztek arról, hogy a Kovács, Bátor, Fügedi trió kalandjai eltörpülnek a Nagy Utazás mellett. Így aztán én is leragadtam az események szemlélésénél. Akarom mondani az álmodozásnál, hogy egyszer talán én is megláthatom azt, amit Ő már látott… Addig is minden információt össze akartam gyűjteni a helyszínről, így akadtam a következő oldalakra: Geo, NG, DC. Azt hiszem, hogy leírás és a képek magukért beszélnek. No comment.

Most, hogy összeszedtem magam a megrázkódtatásból (mit is keresek én itthon?), és természetesen az összes repülőjegy infót lecsekkoltam Indonéziába, gondoltam nem ártana a jelennel is törődni! Elnézést minden kedves ismerősünktől, akik a Kerasub DC eddigi működéséhez szokva most egy kicsit csalódottak, de ígérem hamarosan új lendülettel kezdünk bele a kalandokba! Addig is tudom ajánlani a csütörtök esték kellemes hangulatú eltöltését a mindenki által ismert, tapadókorongos lábú, legyeket elkapó (még nem fizettek a reklámért!) élőlényről elnevezett vendéglátóipari egységben, illetve a felkészülést az évzáró rendezvényünkre, melyet a hagyományoknak megfelelően az év utolsó napjaiban uszodai keretek között tervezünk eltölteni.

Hírlevél hamarosan (csak tanuljam meg szerkeszteni), addig is állunk minden kedves érdeklődő szolgálatára ha búvárfelszerelésről, utazásról, információkról van szó. És ne felejtsétek, akinek van ideje mindenképpen látogassa meg Kareszt!!! Karácsonyi ajándék…


Barlangi bújócska

Blogtár