Kicsi örömök

  • 1

Kicsi örömök

Két féle alapvető merülésnek lehet hódolni, néha persze össze jön a kettő egynek. A jó látótáv, rengeteg hal, kék panoráma, napfényben fürdő szinpompás lágykorallok, és a kicsit sűrűbb, matt vizben való bogarászás, apróságok után kutatva.

Fotózás szempontjából az előbbi az nagyon technika igényes: a fényt manipulálni kell és ügyesen csapdába ejteni. Ahhoz, hogy sikerüljön kevés a drága és nagy kamera, rajta a nagy külső vakukkal: tudás is kell. Meg gyakorlat, ha az ember bucskázik az áramlásban.

Makrózni kompakt kis géppel is lehet, beugro szinten, azaz az ember örülhet a saját képeinek. Összehasonlitva profi fotósok kristálytiszta gyönyörű felbontású, szinhelyes képeivel… nos az ember nem igen igyekszik a baráti körén kivül publikálni. Maradjunk abba, hogy én is ide tartoznék, örömfotós vagyok.

Mégpedig nagy öröm néha elkapni valami kis láthatatlanul picur apróságot. Kinagyitva látszanak csak a szinek, meg a szabad szemmel nem látható igazi forma. Letettem a videokamerát és a napi teendők mellé a fotózást vettem fel hobbynak. Ebben volt segitő társam, maga a Boss, úgyhogy átnéztünk pár új helyet újdonságok után kutatva. Akadt is vagy három különlegesség. Ezen felül egyik vendég talált egy békahalat. Nos, azt kell, hogy mondjam, kifogott rajtam. A fotó alapján is nehéz körberajzolni őkelmét, nem hogy az dús formációk között fellelni. Hihetetlen chemoflage, én az életben ilyet nem fogok észrevenni. Ehhez abnormálisan éles térlátás kell az fix. Sajna a képet nem tudom feltenni, de igy legalabb ugyanaz az élmény, mint amit én megéltem: itt a békahal, hol a békahal? Ugyanúgy nem látjuk. Nos, a képen látható kis tisztogató garnélákat se láttam az elején. aztán kiderült, hogy van belőlük minden elágazáson. (Bocs – nem jó kép, de az enyém.)

scrimps1.jpg

A makrónyi cuccokban az a jó, hogy nem olyan idegesek és rohannak szerteszét. Tehát van idő becserkészni őket, megvárni, mig beállnak a pózba. Próbáld ezt meg halacskáknál! Az már a haladó fokozat!

A jól értesültek kedvéért igaz a hir: közeledik Pápua túrám vége. De erről legközelebb majd.


  • 3

Szocio

Ha valaki főnök akart lenni valaha is, csak úgy, jól gondolja meg mit vállal pontosan. Könnyen lehet, hogy nem találja vicces húsvéti körmenetnek, ha a rendelkezésére álló munkásosztály nem a szakma krémje, kiváló ajánlólevelekkel, kreativitással és szorgalommal. A motivált, hatékony munkaerő a termelés és profit kulcsa, de jelen esetünkben nem futnak össze a fogalmak. Először is a vezető pozició nálunk olyasmi tisztséggel jár, mint a sheriff. Úgy is áll neki az ember: felkel, felteszi a jelvényt és csőre töltött fegyverrel elindul.

“Read More”

  • 0

Passage

passage_1.jpgEl vagyok maradva ezzel a beszámolóval, de csak mert folyamatosan úgy érzem, hiányzik valami még hozzá. Valóban nem teljes a kép, azaz nincs is igazi foto. Igazin azt értem, ami olyat üt, mint valóban ott lenni. Emlékszem az arcokra, az első túrámon: a csapat anno leszavazta az itteni merülést, így aztán eleve készületlenül, cucc nélkül néztünk csak ki a fejünkből.  Hogy ez mekkora hiba volt, na azt próbálom itt bemutatni.

A “köz” elnevezés két sziget közötti másfél kilométeres átjáróra utal. Olyan az egész, mintha egy trópusi folyón hajókázna az ember. Ez kétirányú, amit az árapály vezényel. Láthatóan folyik a víz: az alámosott sziklafalak alatt árnyas üregek, a kanyarokban védett, homokos öblök, a sziklasarkantyúknál a megforgatott örvénylő víz teszi élménnyé a mártózást. Heteket elkempingeznék itt.

Merülés: folyómeder sablon, csak jobb a látótáv, (5-10 méter) mint mondjuk otthon a Rába sodrában. A víz azonban ugyanúgy áramlik, érezni kell, hogy az ember játsszon vele. Itt jön a képbe a currenthook. Abszolut kényelmi eszköz a kapaszkodásban, ugyanis legjobb egy fix helyen percet elidőzni és figyelni az áramlásban elhúzó halakat. Időzítésre nincs sok alternativa, napszakhoz igazodunk, mikor a trópusi Nap a zenitjéről tűz le, akkor a barlangokban táncolnak a betűző fénysugarak. Hogy ehhez milyen áramlatot kap az ember, az végül is közömbös. Ha fordul a víz, akkor is kavargás van, csak akkor komfortos az expedíció, érezni a lényeget, de az embernek nem kell kapaszkodnia, megússza kisebb lapátolással. Ha rendesen süvít az áramlás, nos akkor meg nincs sok varia, vagy kiköti magát, vagy halad az árral. Ez esetben 10-15 perc alatt végigsöpör az amúgy kopár mederfenéken.

Kérdés: mit is kell nézni azon kívül, hogy folyik a víz? Nos, a középtájékon az üregek, azaz a barlang nyújtja a fő megállni valót. Szerencsémre a csoport nem igen állt meg itt, ezért vége tiszta, fel nem kevert körülmények között tudtam körbe úszni a helyet. Trapézhalak függönyként lebegtek, a fény táncot járt, mintákat rajzolt a sziklákra, ahol hatalmas, színes szivacsok terpeszkedtek. Más árnyas aláhajlásoknál a mélyebbről ismert gorgóniák legyezőszerű körvonalai bukkannak elő. Déltájban a fény ezeket is érinti, ilyenkor lehet látni az igazi színeket… Akad nudiwall is, de jómagam mindig a sziklakert felé fordulok. Majdnem elsüllyedt Stonehange ami itt van, játékos óriás által egymásra dobált sziklatömbök. Mindez a fő sodorvonalban, úgyhogy éppen áramlás függvénye, hogy sikerül megélni az ezekkel való találkát. Elképesztő élmény a Passage, kihagyhatatlan. A felszínen ugyanígy mesés.

passage_skull.jpg

A forgatókönyv szerint lehet kicsit fürödni, úszkálni, letusolni édesvízben. Itt ebédelünk, majd megyünk tovább a denevér barlanghoz, ahol helyi tradicionális temetkezés nyomait is megnézhetjük. Robogás a limestone szigetkúpok között, issza az ember szeme a látványt. Csordultig, mikor elérünk a szent helyekre. Nem vagyok egy temetőbe járó típus. Ez meg pláne túl erős, a csontok a temetetlenül hevernek, a koponyák üres szemgödrei a semmibe tekintenek. Színpadi kellék a Hamletből, vagy egy elmúlt idő legendás hőseinek maradványai? Koponya és lábszárcsontok, idő ette ruha foszlányok… Két verzió van. Egy: hajóról szemlélődünk és nem háborgatjuk a nyugvókat. Kettő, partra szállunk és felébresztjük a szellemvilágot.

Direkt járat vissza a szigetre. Ha van még időnk és nem hullámzik, akkor még lehet egy fotós-fürdős szigeten megállni. Ha okos dolog haladni, akkor minimum két óra innen még hazáig. Legutóbb szerencsénk volt: Mansuár szigetén túl, találkoztunk egy bálnával.

Haladunk csak, hosszúnak tűnik az út. Mire megérkezünk mindenki hallgataggá válik. Pörgős nap, két merülés, sok óra hajózás és sok-sok élmény. Valóban nem tudom képekbe önteni. Maradjunk abba, hogy látni kell, semmi nem fogható ehhez. Mivel nincs semmi anyag, hát mellékelek egy szép, profi Pápua feeling videót. Profi film, engem elvarázsolt!


  • 2

Szellemek

ghost3.jpgÚgy tűnt, mintha a tenger szándékosan rejtegetné előlünk. Van aki már látta, van aki szerint amott volt, van aki meg hallott róla. Szóbeszéd tárgya. Az súrolja a lehetetlent, hogy mikor Indonézia szerte a búvárok felfedezik a helyeket, akkor mindenhol felbukkannak, hát nekünk ne lenne? Így aztán elmondhatom, hogy régóta folyik a “szellemvadászat”. A kutatás tárgya a ghostpipefish nevű kis lény, amely fotósok és búvárok keresett alanya. Egyfajta biospot, a makro kategóriából. Örömmel jelentem, hogy előkerültek az első fix példányok.

Emberünk suttogta a minap, hogy a falunál kell merülni. Ez macdive hely, jó lesz, csak körül kell nézni. Az első pillanatban igazat adtam neki, ahogy szemem körbefutott a sivár homokos vízfenéken.

Valóban tipikus kikötői táj, az emberi jelenlét lesüllyedt melléktermékeivel. A kikötők védett, álló vize, a gyarapodó rejtekhelyek, a tápanyagok egy olyan kombinációt adnak a világ minden táján, ami egyszerűen speciális élőhelyet kínál. Itt Pápuán sincs másképp. Ami a jó, hogy a vízből hiányoznak a mérgező anyagok egyelőre, mint pl. akkumlátor, dús szennyvíz, no meg vegyszerek. A hely idill azért: hajóroncs, lavórok, farönkök, fűfoltok, meg sok sok üledékes homok. Első neki futása pedig öt darab szellemtűhal két családból.

Tutti visszatérő hely: mivel fotósból van kettő, én a video kamerával csatlakozom a bandához. Hozzánk  meg a fél falu nézőközönségnek. Valószínű néznivaló erre fele nem sok más minden akad, no meg tv sincs.

kampun.jpg

Mint kutató merülés viszünk kereső guidokat bőven és hajrá! – átfésüljük a terepet. Eredmény: a téma még frankóbb, találunk medúzát cipelő tengeri pókot, pár jóképű nudit, morgóhalat, meg jópofa rákokat. Mit mond a fotósunk a második rámerülés végén? Hát hogy ha addig kell is lenn maradnia, de vissza fog még jönni egy olyan istenes igazi szellemkép végett. Oké, de eddig mit csinált akkor? Én elégedett vagyok, köszönöm. Másrészt még van más merületlen hely, keresett látnivaló, kiderült, hogy mi az, amit keresni kell. Éppen eljött az ideje még újabb helyek megismerésének.


  • 0

Szocio: a teknősöket megeszik, ugye?

Pierre imádja a tengeri ételeket. Mivel a magasabb kaszthoz tartozik, makulátlan, méregdrága öltönyt visel, a cég jóvoltából állandóan úton van, életét repterek, hotelek, országok és az ezzel járó kiváltságok vagy épp lemondások szegélyezik. Megszokta, hogy a pénzéért bárhol, bármikor, mindent megkapjon. A legdrágább éttermekben fogyasztja kedvenc tengeri ételeit. Mert megteheti. Homárt, langusztát, vagy éppen kókuszrákot? Cápauszonyt, vagy csak polipsalátát. Bármit megvehet.

2010 január 3. Arefi, valahol Pierre-től távol, Kelet Indonéziai Szigetvilág. Természetvédelmi terület, Raja Ampat, egyike a még fel nem fedezett, turistákkal el nem árasztott világ vége úticéloknak. Innen keletre már csaka Pápua hegyeiben elszigetelt törzsek vannak csak. De a szigetvilág apró falvaiban az élet zsákutcában topog, a jövőkép és a jelen élet, a nyugati embernek nem értelmezhető.

Arefi falu öt-hétszáz fő. Zöme gyerek, családonként akár öt-hét is. Munka nincs. A tenger látja el őket. Növényművelési kultúra nincs: ami a ház körül vadon nől, vagy össze vissza ültetve, az az össz termés. Rizst lisztet és egyebeket Sorongból vásárolnak, ami 2 óra hajóútnyira van. Állattartás a kutyákkal végződik.

arefi_run.jpg

Nincs rendőrség – minek? A falu vezetése a rangidősségen alapul, jószerint formális funkció, nem vezető erő. A falu és lakossága szegény. Elektromosság és üzemanyag nincs.

Betegellátás: bábaasszony, azaz egy betegápoló van.
Oktatás nincs: az iskola tanító híján zárva. A falu lakosságának nagy része látens analfabéta: nincs sajtó, újság, könyvtár.

Életük egyszerű: a tengerből élnek. Ruhatáruk jelképes. Mezítlábas hadsereg, apró bungallók, egyszerű körülmények. Közel a természethez.

4_turtle_backside.jpgturtle_dinner.jpgÜnnep van a faluban, az új év. Bételt rágnak, alkoholos italoktól mámorosak és húst esznek. Végre nem halat! A rozzant bodega mögötti parton négy teknős rúg a homokban. Háton fekszenek, tehetetlenül.

Ők lesznek az ünnepi étel. (nagyíts a képeken!)

turtle_end.jpgMert mást nem ad a tenger. Más nem jut az asztalra.

Teknőst fogni bűn. Börtönnel sújtható, hiszen természet védelmi terület. Ugyanakkor tradíció, bevett szokás és hétköznapi aktus a család asztalára tenni. Ahogy Pierre és sok más művelt emberfő számára sem jelent lelkifurdalást a tenger terméséből csemegézni. Akik számára a megélhetés ugyanúgy nem probléma, mint a világon élő védett állatok eltűnése. Ezek és más már védelemre szoruló fajok pedig ott vannak a zsúfolt piacokon, ínyencek tányérjain és japántól európáig a hypermarketek polcain.

Egy hete is cápahalászok hagytak hátra levágott fejeket maguk után, a felvásárlók és illegális halászok pedig járják a vizeket, az elmaradott településeket, értékesíthető portékák után. De ettől még az Arefihoz hasonló falvaknak nem lesz más jövője… A teknősök pedig várhatják közeli végüket. Ki a homokban hátra fordítva, ki még a lagúnák vizeiben úszkálva.

Több kérdés is lehet a történet végén. Minek kell változni, hogy a tenger tényleg védett legyen?


Aktuális események:

Trydive: Április 1. Vulkán Fürdő
OWD-kezdő búvártanfolyamok
Búvárbörze: Április 7.
Tauchturm: Április 15.
Pünkösdi Adria: május 18-21
Kostrena: Június 8-10
St Johns: Július 1-8
Neufelder See
Feketenyék
Dahab: Szeptember 15-22
Szafari: Október

Barlangi bújócska

Blogtár