Kórképtelenség

  • 4

Kórképtelenség

Feltépték az ajtót, csak hogy dirrer-durral becsörtessen a reggel hírnöke. – Azt hittem alszik. –recsegte a tapintattól érces hangon, majd kancsóval a kezében távozott. Nem Playmate az biztos, de hatásos. Úgy nyíltak ki a szemeim, hogy egy pillanatig sem csodálkoztam azon, hol is vagyok. Tudtam. Ez kérem Szombathely, a kórház, meg az én kis magánszobám. Az, hogy ide jutottam, az kérem nem is volt olyan egyszerű, főleg nem kellemes.

“Read More”

Barlangi bújócska

Blogtár