Tranzit 3
Category : Bali , Blogroll , Uncategorized , Úton
Már tranzitmánia. Azzal, hogy az ember elindul, akkor van csak gond, ha ott viseli a homlokán a bélyeget. Ilyen jelzés legalábbis a „turista vagyok”, „mozgó ATM”, „napi balek” stb. címkék, amit ha nem is visel, az útszéli hiénák simán ráverik.
Pontosan tudtam, hogy hol, mikor, kb mennyivel .sztak át, de két okom volt, hogy hagyjam: először is, nem akartam bizalmalan és tuskó lenni, egy kicsinyes idegen, aki ellenszenvet tanúsít a helyiek iránt – még ha azok kemény napi hiéna munkájukat is végzik, kis családjuk fenntartására. Ugyanakkor mint ember, nem tudtam lereagálni, azt, hogy hess, nem kellesz haver. Pedig nem kellenek – ehhez és hasonló hasznos tanácsokhoz fog vezetni majd a „hardcore” oldalunk linkje későbbiekben mintegy jó tanácsok gyűjteményeként.
Második okom: maga a tanulás. Saját kárán tanul az ember, azt azért igyekszik nem halmozni. Szóval idegenként akárhogy is viszonyul az ember az Élethez, azért bármi konkrét tapasztalat, info nélkül nehéz a túlerő ellen. Egy éspedig első alkalommal lehet valakit csak behúzni a csőbe. Ez a ráutaltság taktikája. Tehát zöldfülűként a helyzet kezelésével nem boldogultam, nem sikerült megtalálni a kulcsszavakat – sokat kell még tanulnom. Mindezekből kifolyóan, ha az ember idegen földeken vág át, ráfér a jószerencse, meg a józan ész. Ha ez a z út hosszú és állandóan résen kell lenni, akkor aztán kezd mániákus lenni, vagy pedig bekerül a laza hardcore utazó kategóriába. Na sajna még csak a mániákus fokozatnál vagyok, mert napok óta költöm a tanulópénzt.
Tehát Kuta, ébredés a párás forró trópuson. Kinézve az ajtón barátságos pálmaegyüttes harsogó zöldje köszönt, egzotikus madárhangok a levegőben, meg kakas kukorékol. Az éghajlat rendben. Megreggelizünk a franciákkal, még ajánlok nekik úti célokat aztán ők el, én meg a partra indulok. Keserű a szám, mert nem ment az alku, a szoba így tehát nem egy sikerélmény.
Megköszönve kint élő honfitársainknak a barátságot, összepakolva, vegyes érzésekkel álltam a reptéren. Sok minden történt az elmúlt hetek alatt. Sok minden kimaradt ebből a kusza feljegyzéshalamzból. Nem célom minden rögzíteni, a látottak mélyen legbelül elraktározódtak, vagy elillantak az időtlenségbe. Sok minden jár a fejemben, napokra lesz szükség, mire a kavargó benyomásokból lecsapódnak az emlékek. Én pedig hazaérkezem…
Az evolúció terméke a homo fanatikus, aminek egyik alfaja ugye a búvár. Nos, biztos állítom, hogy ismereteim a szörfös fajjal gyarapodtak, akinek a genetikai kódját elemezve felfedeztem azonosságokat. A saját kódomban. Valószínű a Kuta Beach partjain ordítva megtörő hullámok is kellettek ehhez az elsöprő fejleményhez, no meg Dani személyében érkező útmutatások. Aki a víz igézetében él, az könnyen bekattan, mikor a falként tornyosuló, összeomló hullámok vad játékát figyeli, no meg az azokban bolhaként kapaszkodó deszkás alakok küzdelmét. Az ember csak attól szívdobogást kap, hogy ha valamelyik szörfös felszállva a rohanó hullámra egyensúlyozva robog, míg mögötte kimagaslik és életre kelő vad zuhataggá váló vízfal igyekszik utolérni, hogy maga alá gyűrje.
Számos lehetőség közül csak pár pillanatot említenék, amiben részünk volt, no meg ahol jártunk.
A Vízipalota pompás, egyszerűen elképzelhetetlen nyugalmat sugároz a bőséges növényzet ölelte csobogók és medencék világával. Egy belső elkerített rész külön belépő fejében fürdési lehetőséget kínál, mivel lagúnában elkövetett sós fürdőzésre hangoltunk, hát kihagyjuk. A kert maradásra csábít, gondolkodásra, tűnődésre, főleg, ha az ember a domboldalról egészen a tengerig nézve merül a távolságba. Időtlen faóriások lombtömege borul az épületekre, a meredélyen. Gyönyörű hely, nem arra termett, hogy pár fényképezőkattintással végigrohanjunk rajta.
