Pierre imádja a tengeri ételeket. Mivel a magasabb kaszthoz tartozik, makulátlan, méregdrága öltönyt visel, a cég jóvoltából állandóan úton van, életét repterek, hotelek, országok és az ezzel járó kiváltságok vagy épp lemondások szegélyezik. Megszokta, hogy a pénzéért bárhol, bármikor, mindent megkapjon. A legdrágább éttermekben fogyasztja kedvenc tengeri ételeit. Mert megteheti. Homárt, langusztát, vagy éppen kókuszrákot? Cápauszonyt, vagy csak polipsalátát. Bármit megvehet.
2010 január 3. Arefi, valahol Pierre-től távol, Kelet Indonéziai Szigetvilág. Természetvédelmi terület, Raja Ampat, egyike a még fel nem fedezett, turistákkal el nem árasztott világ vége úticéloknak. Innen keletre már csaka Pápua hegyeiben elszigetelt törzsek vannak csak. De a szigetvilág apró falvaiban az élet zsákutcában topog, a jövőkép és a jelen élet, a nyugati embernek nem értelmezhető.
Arefi falu öt-hétszáz fő. Zöme gyerek, családonként akár öt-hét is. Munka nincs. A tenger látja el őket. Növényművelési kultúra nincs: ami a ház körül vadon nől, vagy össze vissza ültetve, az az össz termés. Rizst lisztet és egyebeket Sorongból vásárolnak, ami 2 óra hajóútnyira van. Állattartás a kutyákkal végződik.
Nincs rendőrség – minek? A falu vezetése a rangidősségen alapul, jószerint formális funkció, nem vezető erő. A falu és lakossága szegény. Elektromosság és üzemanyag nincs.
Betegellátás: bábaasszony, azaz egy betegápoló van.
Oktatás nincs: az iskola tanító híján zárva. A falu lakosságának nagy része látens analfabéta: nincs sajtó, újság, könyvtár.
Életük egyszerű: a tengerből élnek. Ruhatáruk jelképes. Mezítlábas hadsereg, apró bungallók, egyszerű körülmények. Közel a természethez.
Ünnep van a faluban, az új év. Bételt rágnak, alkoholos italoktól mámorosak és húst esznek. Végre nem halat! A rozzant bodega mögötti parton négy teknős rúg a homokban. Háton fekszenek, tehetetlenül.
Ők lesznek az ünnepi étel. (nagyíts a képeken!)
Mert mást nem ad a tenger. Más nem jut az asztalra.
Teknőst fogni bűn. Börtönnel sújtható, hiszen természet védelmi terület. Ugyanakkor tradíció, bevett szokás és hétköznapi aktus a család asztalára tenni. Ahogy Pierre és sok más művelt emberfő számára sem jelent lelkifurdalást a tenger terméséből csemegézni. Akik számára a megélhetés ugyanúgy nem probléma, mint a világon élő védett állatok eltűnése. Ezek és más már védelemre szoruló fajok pedig ott vannak a zsúfolt piacokon, ínyencek tányérjain és japántól európáig a hypermarketek polcain.
Egy hete is cápahalászok hagytak hátra levágott fejeket maguk után, a felvásárlók és illegális halászok pedig járják a vizeket, az elmaradott településeket, értékesíthető portékák után. De ettől még az Arefihoz hasonló falvaknak nem lesz más jövője… A teknősök pedig várhatják közeli végüket. Ki a homokban hátra fordítva, ki még a lagúnák vizeiben úszkálva.
Több kérdés is lehet a történet végén. Minek kell változni, hogy a tenger tényleg védett legyen?
Azaz Kuala Lumpur rövidítve. Harminc perc gyalogséta a reptéren, míg elérem a kijáratot, pedig nincs csomagom. Istenkém, erről álmodtam mindig, pakk nélkül utazni, ami egy régi vágású búvárnál lehetetlen: saját cuccal merülünk. Maga az Airasia LCC (Low Coast Class) reptér átlátható, jól szervezett és olcsó. Az eddigi repterekkel ellentétben itt nyugodtan le lehet ülni enni, inni, nem kerül süti kávé program egy amúgy normál főétkezés árába. Két busz közül választva, meglepő olcsón (1,4 EUR) úton is vagyok a központ felé, ami több mint egy órás busz út!