Dejavu
Category : Blogroll , Egyiptom , Karas diving blog , Uncategorized
Amikor az ember azt hiszi, hogy már megtörtént… Nos, ilyen volt, amikor a lábam az (ismerős) fedélzetre tettem. Amnézia? Mintha már túra után lennék éreztem ahogy merülések emlékei kerültek a felszínre. Miközben felsejlettek a régi élmények, világosan tudtam, hogy a kaland csak most kezdődik. Reggel kifut a Miracle, irány Tiran, merülés ami csak belefér! Pont úgy átjárt az izgalom, mint azt a kis csapatot, akiket magammal hoztam.
Első felindulásból film és szétszakadás lett az este. Nagybriefing, fütyülős welcome drink, ízletes vacsora nyitotta az estét. Még welcome drink, amit követően a csapat egyik fele elfáradt, másik inkább megelőzőleg elpihent. Jómagam Kisvörössel hurghada staffos korszakomból ismert ösvényeire léptem, begyűjtöttem a kézről-kézre járó holmijaimat, hogy elrendezzem a sorsukat.
A forradalommal beköszöntő egyiptomi demokrácia cseppet sem könnyíti meg a bürokráciát. Bizony, a kifutással csak reggeli után tudtunk nekivágni a tengernek. Első merülésre be is mutattuk a kis dentisteket. Más néven tisztogatóhal, ami belemegy a füledbe, ha meg kitátod a szádat, akkor fogkőeltávolítást is vállal. Na, én is odatartottam a fogsoromat, mire csak annyit mondott egyik búvárunk: ” ez tök gusztustalan” . Aztán meglepetésre is kényszerítettek a 17. percben: 100 bar című jelzés harsant fel. Nos, safari előnye: zodiaccal mentünk vissza, miután azért mindent megnéztünk, amit Fanous East tartogat. Majdnem. A delfinkíséret elmaradt. Amúgy megkaptuk a beszólást, miszerint csak puhányok jönnek vissza hajós merülésre potyafuvarral. (A puhány kifejezés helyett más jelzővel illettek, de ez most a gyerekbiztos tartalom.)
Innen aztán húztunk tovább, Abu Nuhasig meg sem álltunk. Carnatic expedíció előtt és után becsapódtak hozzánk a delfinek! A szüzek szerencséje megint, mert hogy mennyit kellett várnom erre a kis delfin showra? (cca. 23 évet és 2750 merülést, de nem baj) Bevallom, hogy karmikus eltiltás révén valószínű elkerültek eddig a delfinek, midőn készülékkel és kamerával merültem a kékségekben. Na most végre körbeúszkáltak, kacérkodtak, pörögtek, pózoltak a kamerának a vidám kis bohócok, hogy azt öröm volt nézni! Intelligens lényként pár perc előjáték után elúsztak, hogy mehessünk a roncsot megnézni.
Carnatic az kérem az “aranyos” hajó, szép fa gerendázata mint egy csontváz mellkasa, félig az oldalára fordulva fekszik búvárnak optimális mélységen. A zátony felőli oldala az igazán attraktív, sok-sok üveghallal és jól beúszható, több emeletnyi fedélközzel. Ezt jól ismerte egy másik csoport is, mert a “izraelita fejfedős” vezető klasszul előttünk surrant be a roncsba. Eléggé szinkronban voltunk ahhoz, hogy erőlködni kelljen, ne zavarjuk egymást, ne veszítsünk embereket, vagy szerezzünk magunk is túszokat. Engem zavartak, így aztán a csoportot is. Nos, záróképként megint jöttek a delfinek, így vidám keretbe foglalták a pompás merülést. Kamerabiztos kézzel mindent felvettem!
Első nap révén, feljebb osontunk, ahol az Emperoros szafarihajó roncsa mellé kötöttünk. Jó kis áramlásban vágtunk neki a haladó brigáddal, hogy ne a szimpla éjszakai merülés sablont gyakoroljuk. Első pont: áramlás light – kezdők is szuszoghatnak címmel. Én ugyan fényszínházat játszottam, hogy felhívjam a csapatom figyyelmét a briefingen hangoztatott okosságra. Itt egy kötél, ami a roncsra megy, úszás nélkül, kapaszkodó fogással gyerekjáték a merülés. Csapatom persze lelkesen áramlással szembe úszott – ha úszott egyáltalán – mert hogy nem közeledtek, az fix. Fogtam a kötelet és nem értettem, hogy ők most magukat szívatni jöttek, sportolni, vagy csak tőlem tartják magukat tűntetően távol. Nos, hogy az állóháborús helyzetet oldjam, elindultam a kötélen lefelé, amire ők is elmozdulással reagáltak. Valahogy a fenékhez közel ledolgozták a sodrás okozta hátrányt, így a roncsnál utol is értek. 29 méter. Tűzhal, lágykorall, pár sejtelmes fénykép. Irány a zátonyhoz vissza,m a hajó körüli körülnézés jegyében. Itt el is kellett köszönni az áramlásmerülés hőseitől, nekik erre már nem jutott levegő. Pedig a zátony megér egy jó körül nézést, hiszen éjszaka is csodás. Csak tűzhalakból van túljelentkezés, azaz az egy búvárlámpára jutó mennyiség többnyire három és öt közé tehető.
Aztán a túrát innen még folytatuk persze… és lesz póló is
Techbúvárok figyelem! Továbbhaladva vehető birtokba a Thomas Canyon! 30 méteren az ember belenéz a kezdődő repedésbe. Ha tovább úszik, akkor jócskán észleli, hogy mélyül a szikla, mélyül a Canyon. A mennyezet is szépen negyven alá kanyarodik és elvész a nagy nagy kékben, ahonnan balra pillantva még látszik a fő zátony meredek széle.