Elteltek a napok, december a végére ért. Még azért Sharm bemutatta az eső című kis vígjátékot, két napig dörgött villámlott és esett időnként, csak hogy az arab kisgyerekek is sárosak lehessenek, mint ahogy bárhol a világon máshol illik ebben a korban. Ilyenkor megáll az élet, az áram kóborol, elmegy, visszajön. Pocsolyák, sár, csodálkozó arcok. Aki gödörben lakik, az ilyenkor nem örül: úszik a sárban, bokáig, térdig, ahogy gyűlik nála a víz.Én elmeleten lakom, fentről nem áztam be, az erkély felől csak kicsit. Korán mentem aludni, áram nélkül nincs mit tenni egyedül. Másnap elkezdtem összeszedni a holmikat. Költözés lesz, – szerencsére több ismerős is bevállalna, így aztán kipakolunk a lakásból.

Jön az ingatlanos csaj. Anna. Maga a nyugati boszorka, nagy orr, rövid haj, éles szemek. Rikácsoló hang, ami csak mondja, mondja  a magáét. Ha beszéltünk, akkor megmondta a magáét, semmit nem számított, bármit is mondtam. Csak egy akarat van, az övé. Ma sem értettünk szót, kicsit túlpörgette a számlálókat,  sokalltam a víz, villany tarifát, de semmiképp nem értette meg, hogy valami rossz a matekban. Nem baj, vége. Képzeletben intettem a testőröknek, hogy kicsit pofozgassák meg, aztán királyosan elhagytam a lakást. Két és fél hónap sharmi vakáció bázisa. Múlt idő.

Most, hogy december 31 van, az év is múlttá válik, órák kérdése. Az egész 2010-es év, ami igazából se jót, se rosszat nem jelent így visszanézve. Olyan gyengén semilyen, ha majd egyszer  memoárokat írok, ezt az évet keveset emlegetem majd.

Négy éjszaka és hazaérek. Vicces, hogy hívtak a cégbe, holnapra: munka? Köszi nem madár vagyok, én kichechkolnék, lehet békén hagyni. Menjen dolgozni az állandó legénység elsején – nem?

Buli? Kihagyom – nem passzió. Sajna kirándult a bokám a nagy pakolásban, csak, hogy izgalmasabb legyen a célegyenes. De azért a Sétáló Jani az asztalra kerül, ha nem is táncolunk. BÚÉK, de sok mindenkinek is kivánnám, akik de messze is vannak! Hát akkor csak így…