A tavaszi vízállásfigyelők jelentették a tuttit, úgyhogy jókor utaztunk le gleccserlében fürdeni a jó Grüner See-re. Tavaszi egyszeri turné, hagyomány szerinti szervezés, alpesi friss levegő utáni vágyaknak engedve. Tehát műfaj a tó, amit művel az, aki már egyszer is járt itt, aki nem, az ide vágyik.

Sajnos ezzel így lehetnek sógorék is, azaz a fél osztrák búvártársadalom. Mikor érkeztünk, már a korai csapatok az óvatos duhajok végeztek, azaz csak azért se rúgja fel a látótávolságot előttük senki, korán keltek hogy a mezőny előtt érjenek a vízbe.

Nos a víz az tökéletes volt, ránéztére is szívdobogtató. Én mindig izgalmat érzek, ha áradást látok, ha a víz elnyeléssel fenyeget, vagy kicsapnak a hullámok. Lenyűgöz, mire képes. Bámultam hát a magasra felkapaszkodott víztükröt, amiben a eltűntek a sétáló ösvények, a zöld parti mező, no meg tó parti padok. Helyenként a fenyőfák is térdig, a kisebbek derékig áztak benne. Egyszerűen extrém hangulatot sugallt a tó, sürgetve a merülést. Ilyen magas vizet nem sikerült eddig kifognunk. Nem haboztunk hát, gyorsan neki is álltunk a beöltözésnek.

Száraz ruhában nem volt megrázó a vízbe menni, ami 2-4 fokos hőmérsékleten konzerválta az elöntött növényzetet. Ugyan viszojogtató volt a centis zöld genyába gázolni, ami a fenyvesek virágporából borította a felszínt, mocsár hangulattal és látótávval, de egy méter mélyen már feltárult a tiszta víz.

A látvány szó szerint dermesztő volt, hiszen nézés közben a fagyos víz az arcot és szájat is kezelésbe vette. Negyvenegynehány perc után már a vékony kesztyűmbe rejtett ujjaimban is alig pislákolt az élet. Ez alatt az idő alatt a víz alatti szigetig jutottunk: itt fotóztunk (Foga Prof jóvoltából) aztán a vízben álló terebélyes fenyők között kergetőztünk pár pisztránggal. A zöld rét, mintha gyöngyökkel lett volna teleszórva, buborékok csillogtak a fűszálakon, helyenként füzérként peregve a felszín felé. Az élénk zöld és a tükröződő kék, a hullámokban megbicsakló fénysugarak játéka elképzelhetetlen hangulatot teremtett. A sok búvár ellenére helyenként a látótáv is irdatlan volt, úgyhogy semmi sem gátolt abban, hogy az eddigi legjobb itteni merülésünket éljük át.

A legkeményebb búvár kesztyű nélkül merült. Medve ő, nem fogjuk elfelejteni, biztos halljuk még nevét a hírekben. A hőleadást kalóriabevitel követte ebéd halmazállapotában a fogadóban, desszertnek pedig a megszokott séta jött a tó körül. Ha eddig nem derült volna ki, akkor érthetően közölném: ez egyszerűen csodálatos hely, további visszatérés garantált! Kerasub info a helyről