Rosszabbra számítottam, de hát mi lehetne a múlt nyárnál nagyobb arcraesés? Bele se merek gondolni. Persze a valóra nem váltott ígéretek terén a company hozta a maximumot, hajókat tekintve semmi változás, Norma van, meg sok munka rajta. Hát, nekiállunk, aminek lehet, folytatva a megkezdett műveleteket. A bázis, mint olyan, dettó nem esett át fejlesztésen, ez mindenképpen savanyú megállapítás, mert aminek lennie kéne, azt, és úgy, nehéz hiányolni.
Van azonban tenger, szép, a forgalom is az. Kishajók, yachtok mindenütt. Sajnos a civilek nem tanulják meg, hogy tiszteljék a tengert, de hát otthon sem gondolkodnak rajta, mikor lehúzzák a wécét. Nos, a papírmennyiség jelzi, hogy mennyien sz..nak a merülőhelyeinkre, meg a környezetre. Szevasz civilizáció, kultúra meg higiénia!
Minden szépül picit, de az árak is kúsznak felfelé. Azért megfizethető a tengerpart, egyre rendezettebb, bár Hercvegnovi strandjait nem ajánlom meleg szívvel miután úsztam egyet. A baj a vízzel van: alga, moszat jelzi, hogy ez nem a tiszta kék tengervíz. Nekünk a kihajózások megadják az élményt, de sajnos pl. az Admirál strand mocskosul nem szép.
A napirendünk egyszerű: reggel kilencre hajó menetkész, hosszú kávé-szünet, majd tíztől kifutás. Hogy meddig, azt nehéz meghatározni: nálunk a hajós merülős napi program az állapot és életforma, ha fél nyolcig tart két merülés, akkor addig. Draganunk nem kapkod, napnyugtával méri az időt.
Lehet tengeri kajak program: a hajóval tudunk kivinni egy és kétszemélyes tengeri kajakokat, ami jó játék, no meg egy lehetőség újabb partnerra. A hotelben is várnak bennünket, de nem igen van kedvem túlvállalásokba esni. Majd szépen lassan elkezdődik minden. Lehet jönni merülni!
Hogy ne legyek teljesen elszakadva a búvárvilágtól, ami körbevesz, egy szombati partyt rendezek kicsi grilltúzzel, alapfogásokkal, amihez éppen kiküldöm a meghívókat a Kerasub búvár-állományának.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörűszép Horvátország, vendégváró szívélyes emberekkel, akik barátságos árakkal fogadták a tengerre vágyó utazókat. A barátságos fogadás bevett és ismétlődő gyakorlata volt a rakija, illetve losa nevű (egyébként kerozinhatású) tömör alkoholszármazékok itatása is, a “zsiveli!” felkiáltásra koccintással. Eme aktus hatására igazán könnyes szemmel néztük a tengert. Együtt a vendéglátókkal. A mi tengerünk – sóhajtottuk levegőhöz jutva – avagy ahogy a rómaiak monták “mare nostra”. Sajnos ez az érzés újabban eltűnt a horvátországi látogatások alkalmával, csak valahova mélyen lelkünk mélyére kuporodva várja, hogy előbújjon. Mare Nostra felkiáltással megtesszük a szükséges lépést, kissé pesszimista aggodalmakkal, de indulunk. Cél: 
Merülések ára