Állapotjelentés

Rosszabbra számítottam, de hát mi lehetne a múlt nyárnál nagyobb arcraesés? Bele se merek gondolni. Persze a valóra nem váltott ígéretek terén a company hozta a maximumot, hajókat tekintve semmi változás, Norma van, meg sok munka rajta. Hát, nekiállunk, aminek lehet, folytatva a megkezdett műveleteket. A bázis, mint olyan, dettó nem esett át fejlesztésen, ez mindenképpen savanyú megállapítás, mert aminek lennie kéne, azt, és úgy, nehéz hiányolni.norma.jpg

Van azonban tenger, szép, a forgalom is az. Kishajók, yachtok mindenütt. Sajnos a civilek nem tanulják meg, hogy tiszteljék a tengert, de hát otthon sem gondolkodnak rajta, mikor lehúzzák a wécét. Nos, a papírmennyiség jelzi, hogy mennyien sz..nak a merülőhelyeinkre, meg a környezetre. Szevasz civilizáció, kultúra meg higiénia!

Minden szépül picit, de az árak is kúsznak felfelé. Azért megfizethető a tengerpart, egyre rendezettebb, bár Hercvegnovi strandjait nem ajánlom meleg szívvel miután úsztam egyet. A baj a vízzel van: alga, moszat jelzi, hogy ez nem a tiszta kék tengervíz. Nekünk a kihajózások megadják az élményt, de sajnos pl. az Admirál strand mocskosul nem szép.

A napirendünk egyszerű: reggel kilencre hajó menetkész, hosszú kávé-szünet, majd tíztől kifutás. Hogy meddig, azt nehéz meghatározni: nálunk a hajós merülős napi program az állapot és életforma, ha fél nyolcig tart két merülés, akkor addig. Draganunk nem kapkod, napnyugtával méri az időt.

Lehet tengeri kajak program: a hajóval tudunk kivinni egy és kétszemélyes tengeri kajakokat, ami jó játék, no meg egy lehetőség újabb partnerra. A hotelben is várnak bennünket, de nem igen van kedvem túlvállalásokba esni. Majd szépen lassan elkezdődik minden. Lehet jönni merülni!

Útra kelve

Szerda. Péntek. Vasárnap, hétfő. Csúsztak a napok, mire sikerült összekészülnöm az útra, nekivágva a megrakott kocsival a montenegroi nyárnak. Hatodik nyár, hogy a déli Adria partján felfedeztük Montenegro vizeit, a fellelhető merülőhelyekkel, no meg Dragannal kitaláltuk a mit, s hogyan forgatókönyvet.

Volt időm a 13 órás, 790 kilométeres úton gondolkodni, de mint mindig, most is a derűs gondolatok, emlékek, no meg az elkövetkező nyári napok zamata ringatott, miközben három kávé dolgozott bennem. Egy magyar trió várt már a telepen, no meg a másnapi merülés. Hát, elkezdtük: átmenet nélkül, bele a közepébe.

Montenegro között

Itthon. A következő program Montenegro. Az előző pedig az Adria volt. Egyelőre gőzerővel készülök, ami nem takar mást, mint hogy kicsit begubódzok a computerbe bújva, ami időben sok – nyugalomban kevés. Rá kell szánni, megértését mindenkinek köszönöm, no meg a türelmét az érintetteknek.

grill.jpgHogy ne legyek teljesen elszakadva a búvárvilágtól, ami körbevesz, egy szombati partyt rendezek kicsi grilltúzzel, alapfogásokkal, amihez éppen kiküldöm a meghívókat a Kerasub búvár-állományának.

Az Adria jó volt. Nos ez több szót érdemel, következik hamarosan egy fotós (besz)ámító leírás hamarosan. Az ígéret pedig hangozzék el a cybertérben is: szeptember második hétvégéjén megyünk, megint!
Még az egyiptomi kalandozás előtt…

Te nem kapsz hírlevelet? Uccu, iratkozz fel itt, aztán klikkelj tovább hogy olvashasd!Continue reading→

Adriára megyünk

marina.jpgHol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörűszép Horvátország, vendégváró szívélyes emberekkel, akik barátságos árakkal fogadták a tengerre vágyó utazókat. A barátságos fogadás bevett és ismétlődő gyakorlata volt a rakija, illetve losa nevű (egyébként kerozinhatású) tömör alkoholszármazékok itatása is, a “zsiveli!” felkiáltásra koccintással. Eme aktus hatására igazán könnyes szemmel néztük a tengert. Együtt a vendéglátókkal. A mi tengerünk – sóhajtottuk levegőhöz jutva – avagy ahogy a rómaiak monták “mare nostra”. Sajnos ez az érzés újabban eltűnt a horvátországi látogatások alkalmával, csak valahova mélyen lelkünk mélyére kuporodva várja, hogy előbújjon. Mare Nostra felkiáltással megtesszük a szükséges lépést, kissé pesszimista aggodalmakkal, de indulunk. Cél: Sv. Marina, a búvárkemping…

Marina_V_in_Karte_2.jpg map istria_1.jpgLejutás: akár autópálya(díj) kalkulátorral is. Távolság a Goricani határtól cca. 450 km, 5 óra utazás.

Útvonal I. A2 Graz > Spielfeld irányában Ljubjana, Postojna Crini/Kal lehajtóig, balra tartani Buzet, Lupoglav irányában az Ucka alaugutig. Letérni Labin/Rabac felé, követni SV. Marina útjelzőket.

Útvonal 2. Letenye/Gorican > Cakovec > Zagrab > Karlovac > Rijeka > Pula irányában át az alagúton, majd letérni Labin/Rabac felé, követni SV. Marina útjelzőket.

De miért éppen ide? Nos, szállásilag van egy komfortos kemping, gyönyörű környezetben, aminek a lábánál van a bázis, no meg a merülőhely, vagy három (45-50 méterig) mélybenyúló fallal. Nem kis vonzerőt jelent haladó búvároknak a Lina nevű roncs, ami 90 méter hosszú és elvileg nagyon attraktív a beúszható rakterekkel, 27 méteres kezdőmélységről… Tehát falmerülések partról, avagy lehet menni hajós célpontok felfedezésére is. El lehet heveredni két merülés között, bolt étterem van a kempingben, a hely pedig gyönyörű. (Jártam itt anno 1995-ben) Azt hiszemjó választás, remélhetőleg szép idővel.

Szállás: Kempingben cca. 30 EUR minimum a 2 éjszaka, mivel nem merem állítani, hogy kiigazodom a Horvát ártáblázaton, ami sok kis tételből áll. Rákérdezek apartmanos elhelyezésre, de azt igazából a helyszínre érkezve, egyénileg tudtok foglalni. Sajnos, nem tudok szervezésileg elsőnek érkezni, de ha jelzitek az igényeket, le tudom adni a bázis felé.

Érkezés pénteken, mielőbb, találkozó szombat reggel 8:00 kor a kemping bejáratnál, ill. 8.15-kor a búvárbázison.

Vasárnap, ill. hétfői hosszabbítással lehet tervezni, mind vizsgázóknak, mind búvároknak.

A részletek megbeszélésére hétfőn 19:30 kor kerül sor a Kerasub Búvárbarlangban, igényeiteket pedig Emailben légyszi küldjétek az info@kerasub.hu címre.

Merülések ára: napidíj (2 EUR) + palacktöltés + hajós merülés ára

Felszerelésbérlés: napi díj kerül felszámításra, lsd. Kerasub BB árait, illetve helyben a bázistól

Operatív víz alatti technika bérlése: fényképező +DVD archiválás 20 EUR/merülés, ill. 35 EUR/nap, video+DVD archiválás 40 EUR/merülés, ill. 60 EUR/nap

protokol

Nos, ha nem kaptál hírlevelet a hírek megjelenésével egyidőben, akkor regisztrálj gyorsan!

Nyíltvizek

Az előzővel sem volt semmi gond, bár mind a Graz, mind Neufelder kissé zöld volt a hirtelen felmelegedés okozta algaszaporulattól. Azért hétvégén megint indulunk, csak remélve, hogy az időjárás kegyes lesz. Mert legutóbb parádés nyári időnk volt, amitől minden pancsoló ember egyből a strand felé veszi az irányt.

Nos, borongós kedvvel, seregnyi tennivaló közepén állok a szezon előtt: a boltba új cumók, mint pl. maszkok érkeztek, utalva rá, hogy itt az ideje a búvárfelszerelések megvételének. Közben két dolgos hétvége közeleg, a második lesz az Adria, amiről annyit lehet tudni, hogy 90% és kempinges felvonulás lesz az Istriára. Ez lesz a következő hírlevél elsődleges témája, az tutti. Addig egy kis kellemes video a barlangi merülésekről. Egy kis humor, egy kis sóhajtás: “na, ez sem biztos, hogy nekem való!” vagy ilyesmi… A lényeg: ezt profi, magyar gyerekek forgatták. Köszi Sári Atti!