Rezeg minden, a hazai team azért hazai: saját tanulók, barátok, funklub. Ha meg arra gondolok, hogy exkiképzőm és oktatóm Munkácsi Sanya emberei is régi jókedvvel üdvözöltek, akkor meg pláne megvan az inspiráció. A konfiguráció is fix: nevezetes Ulrich Prof von Gábor kollégával megtámogatva a Miss Elenorával (amúgy kedvenc hajómmal) nyomulunk, ez heti programként izgalmasnak ígérkezik. A checkdive is komoly színeket vitt a mai napba: több fokozatban birkóztunk a kisúlyozási, beleérzési fronton. A délutáni műsor is komolyra sikerült: kis csapatom több merényletes merülést hajtott végre. No, lett is belőle egy hangulatos debriefing, ami egy csoportterápiára hasonlított. A fotós elhagyta a társát mert a csoport végén sprintelt fel s alá, Doktorom csoportelsőre hajrázta magát, volt, ki vakon de biztosan merült, de egy levegőelfogyásos pánikfellépés is gazdagította Crash mestergyakorlatát, ami egyébiránt majd profin végig lett tájolva. 
Azért whisky jól esett visszaúton, meg a kóterban az azt követő kettő, mi után a jövő heti safari témában történt pár ellenőrző lépés. Nos, a bárka, mit megnéztünk csatahajó inkább, mint ladik, elég szívet feszítő boldog érzéseket ébresztő típus. A fényképek szerint felmerül valakiben a kétely, hogy bóvli? Nos én vidáman beköltöztem volna már most a hajóra. Teljes siker, irány haza, csatlakozni a vasi teamhez.
Egy kaotikus találkozó után Daharba, a helyi ősbazárba indultunk pár üdítő lokális élményt bekaszálni. Éjfél előtt már csak emlék volt ez a nap, is az álom ájulásszerűen jött, de nyugtalanul hajszolt a reggel felé, hogy kissé összetörten ébredjek a következőre.
Ráhibázott úticélok
Még nem láttam korrekt térképvázlatot Abu Ramada Északi platóról. Az én fejemben meg pár merülés után is csak ugyanaz az ösztönvezérelte ív volt meg, amit reméltem most is tudok majd tartani. Egy rizikója van ennek a 20 méteres platónak: az áramlás. Rutinos csapatnak drifttel szinte bármikor, de kikötésképp csak olyan csendes, ragyogó időben tűzhető műsorra, mint amilyen a mai nap volt. A jelek szerint pedig ma, az aktuális csapattal mindenkinek bejöhet.
Hagynám az elenyésző részleteket, ami mindig ugyanaz: a letörés kékje, az élettől vibráló klasszikus üregekkel bélelt korallfejek, 20 méternyi nitrogénmámorban oldva. Ami ütős volt, hogy a standard komoly áramlás helyett majdnem álló vizet találtunk. Korallvirágzás után kissé zöldes víz volt, tompa színekbe vonva a mélységet. Aztán a meredély széle felé függőlegesen kettétört a víz. Balra a lagúna homályos, állott vize, jobbra pedig a bevilágosodott, üvegtiszta kékség, ötszörös látótávval húzva a távolba a tekintetet. A kedélymutatóm felugrott a tizesre, valami halvány áramlás pedig lágyan tolni kezdett innentől. Kacsintgatva a nagyobb korallfejekre, le a mélységbe, megagiccs kategóriás képekkel fordultunk a hajókötélre befejezőképp. Pláne, hogy El Mina, meg a Carless corner után ez volt a harmadik zárómerülés: ráadásul szerintem a legjobb délutáni fényben. Csoda, hogy az órányi hazaúton már előkerült a fájrontkulcs? Legalábbis számomra.
Következett Umm Gammar: hullámos, szélirányos tájolás eredményeképp idill úti cél, gyerünk oda! Nos, érkezéskor 3 delfin fogadta a hajókat. Apa, anya, meg kisborjú, akik ott töltötték a napot, főleg snorkelesek heccelésével. Áramlás nuku, helyre kis látótáv, minek folytán a délután már egyszem hajóként vettük birtokba a helyet. Aki nem úszott delfinnel az nem velünk jött, szóval délután elégedetten szürcsöltem a teámat vagy százötven percnyi ázás után.
Az Erg Abu Ramada nevű koralloázis, uszonyleszaggató, tüdőkiköptető merülőhely teszi fel a pontot a sorra. Legalábbis alapbeállításból ez a definíciója minden merülőhelyeket ismerők előtt. Posseidon kegyes volt ezúttal is: alig érezhető áramlás csak egy húszméteres szakaszon tört ránk, de csak azért, hogy a halak tömegét láthassuk vibrálni. Ha nem lett volna 3 gigantikus muréna, akkor itt is csak giccsparádéra emlékeznék, meg arra, hogy na, teknős azért lehetett volna. Szóval ujjongva szálltunk ki a hajóra, valami félig extázisba roskadva. A baltikum
nevű társklub tagjai ezután már ellenkezés nélkül hagyták jóvá következő úticélunkat a G.A.R. Aquárium tárgyában, ahol megint nyugodtan, zavartalnul birtokbavehettük a merülőhelyet, hiszen csak pár hasonló megfontolású bajnokcsapat ugrotta délután, azok se zavarva a mi merülési tervünkbe bele.
Nos, ezek után, csak tudnám, mi jön még? A válasz egyszerű, és nem én adom meg: szerdai géppel jönnek személyes tanítványaim, akik ennek már részét képezik majd.
Alkalmassági vizsgálat
Merülések, fotózás. A tavaszi szünet sok vendéget hozott, nem unatkozott senki a bázison. Ezért örültem egy szabadnapnak, amibe belefért egy kis lazítás. Hogy valami konkrét dolgot is intézzek, fogtam magam és a hivatalos búvárvezetői engedélyhez való orvosi vizsgálatra vállalkoztam. Irány a német kórház! – adtam ki a taxisnak az útirányt. A srác a barátnőjével furikázott éppen, utasként szállhattam hátulra, a taxiórán lévő értéket pedig kettővel megszorozta. Egyiptomban ezen már nem vitatkozunk, annyit kap csak, ami jár, meg egy útbaigazítást.
Normális ember kerüli a kórházakat, főleg, ha semmi baja. Az egyiptomi kórház pedig duplán tabu, az ország képzési kultúrája, mentalitása nem sok bíztatót plántál a hitetlen szívekbe. Szorongva léptem be az intézménybe, azonnal kommunikációs zátonyra futva. Azért a recepciónál már megértettek, megtörtént az adminisztráció, leróttam a 40 LE vizitdíjat, aztán vártam a rendelő előtt 10 percet. Két asszisztens kísért be a rendelőbe, már kezdtem félni. Körbenéztem, de egy orvosi vitrin tűntető ürességgel állta falnál, egy paraván mögött pedig vizsgálóágy, meg egy mammutnak való defibrillátor. Kopár, nagy helység volt, a doki asztala négy székkel igyekezett stratégiai méreteket elfoglalni. Na, egy átfogó, szakmai, hivatásos búvárnak előírt orvosi vizsgálaton fogok átesni gondoltam – de minden képzeletemet felűlmúlta, ami történt. Vérnyomás mérés háromszor, lázmérő hón alá kétszer, sóhajtás, vagy öt percig. Az volt az érzésem, hogy vagy valami nincs rendben, vagy a dokit helyettesíti valami dublőr, aki a tévéből tanulta a szakmát. Nem gondolkodhattam sokat, mert annyit kérdeztek még, hogy a fülem rendben van-e? – majd kipenderítettek a rendelőből. NO PAIN – BIG GAIN! – hirdette Smile plakát mindenfelé. Ehhez igazán nem volt szavam, fütyörészve távoztam. Pár nap múlva hivatalos engedéllyel rendelkező legális, regisztrált búvárvezető leszek. Ez pedig nagy szó errefelé, ha nem nézzük, hogy arabus kolléga 50 merüléssel és némi úsznitudással eléri ugyanezt a státuszt.
Neopremizáció
Ma szakítva némileg a hagyományokkal reptéren nem fogadtunk vendégeket, hanem kommandónk a külterület felé kanyarodott. Betekintettünk a neoprén ruhák szülőföldjére, azaz a hurghadai Maya gyárba, a cégnek egy tucat új ruhát elhozni. Mayaék az utóbbi években
számos bázist ruháztak fel úgymond helyből, mindenféle extrém méretet is azonnal adva: hiszen nincs különbség rendelés és rendelés között.
A Deepdreams is ezekkel a ruhákkal dolgozik, amik elég strapabírónak mutatkoztak. Jó érzéssel sorjáztam végig a gyártási folyamatokon, ha pedig fényképezés nélkül akartam elmenni valaki mellett, akkor méltatlankodva integettek. Szabás, ragasztás, mandzsettaformázás, cippzárazás, varrás… Jó volt látni ezeket a folyamatokat, amik misztikusnak tűnnek,
sőt elkeserítik azokat, akik szakadt ruhák birtokosai. Otthon nincsenek is meg a sablonok, szabóasztalok, meg a megfelelő ragasztóanyagok, nem beszélve a varróegységekről. Nos, jó pénzért helyben, akár egy napra javítanak a srácok, bármilyen komoly legyen is a hiba. Ha itt dolgoznék, akkor nekem is helyi ruhám lenne, az fix.
Szerény kis létszámú manufaktúrában készülnek a ruhák, no meg melléktermékek és kiegészítők. Amúgy is szörnyű feje van az embernek a búvárruhában, de ezt még lehet fokozni. Remélem sikerült most megmutatni mennyire. Ha valaki elvetemült rendelne, akkor kérem fej, arcméret megadásával mielőbb tegye 35 EUR súlyban mérve áldozatkészségét.
Helyi viszonyok
Dejavu néhány merülés, főleg, ha a beleszalad az ember valami pangóbb víztömegbe, ahol mintha felhőben úszna. Ez adriás feeling a 21-22 fokos vízzel, meg az opálos zöld kocsonyás lebegő cuccokkal. Most van a korall és algavirágzás de a helyzet naponta javul. Ha melegebb lenne, akkor szélesebb lenne a mosoly az arcomon, bár simán merülök az 5 miliméteres overallomban.
A Nap az meg süt vadul: az első nap bármilyen óvatos voltam, leégett a vállam, mostra érett be a hámlás, még az orrom is pikkelyes. Vigyázni kell, ez itt majdnem trópus.