Shaab el Ergtől a Dunravenig

  • 0

Shaab el Ergtől a Dunravenig

Shaab el Erg felé vesszük az irányt, hullámmenet, majd fejvakarás a továbbiakat illetően. Probléma a széljárás, de mennyire is, azt mutatja, hogy beszorulunk és az éjszakai, majd a második reggel is itt ér bennünket, tehát tripla merülés lesz. Ez a Shaab el Erg trilógia. (előzmény, blog bejegyzés 3/1)

A dolgokon nem segít, hogy nem látni a napot, szürke az ég is, melegnek nyoma sincs. Delfinek mutatkoznak ingerlésképpen. Éjszakain bejött egy fekete pöttyös, hatalmas tövises rája, fenségesen pózolt. Reggel lazán körbedrifteltük a kis zátonyt, kerülve a delfineket. Egy hatalmas napóleonhal köszönt a hajó előtt, fején torz, beteg dudort egyensúlyozva bizarr látványként. A reggeli közöny tompa fényei csillogtak szemében, ahogy tűrte, hogy az összes búvár belefilmezzen a fejébe.

Ebéd előttre Seyulnál vagyunk, olyant driftelünk, hogy 13 perc alatt a hajó alá érünk. Lobogunk az áramlásban, egy sasrája dobja fel a kedélyeket a végére. Eljutunk Glubalra, a roncs felett horgonyzunk. Telihold körüli időszak meg a szél erős áramlatokat hoz. Glubalból is trilógia lesz, mire a szélben nekivágunk a csatorna átkelésnek.  Egy merülés hajó-hajó, azaz áramlat tréning. Klasszul a roncsváz felett horgonyzunk, így kényelmes a hajóra a kiszállás – gondoljuk. Az alapgondolat jó, csak emelkedéskor durvul az áramlás. Így a hajólétra előtt a huzat nagyon erős, szinte elfúj bennünket, mentjük az irhánk, hogy a farkötélbe sikerüljön belecsimpaszkodni, Lobogó búvárok című kötéltánc öt főre.

Éjszaka is volt áramlás, de a reggel merülés volt a csúcs. Kiállt a hajó a sarokra, mi meg kicsónakáztunk a letörée, hogy visszadrifteljünk. De a trükkös áramlás nem a papírformát hozta, így újra a roncsot támadtuk a belső pontról. Innen vitt az áramlás kifelé, kifelé és kifelé.

Csodás fal tárult a szemünk elé, néhány repedés üveghalakkal és a fény a legjobb irányból végre színeket adott a merüléshez. Messze a külső oldalra, takarás mögé kivitt az áramlás, addig a pontig, ahol először ugrottunk volna. Álomszép kis repülés volt, se több, se kevesebb, mint amit szeretünk.

Ezek után jött Abu Nuhas, Giannis ‘D, ahol a hullámringás meg is kavart. A csatornaátkelés rátett a tengeribetegségre, migrén ráadásként, így kerestem egy tablettát meg egy vízszintest. A Dunraven felülmúlta az elvárást, bár kopott kis roncs, volt egy vadászraj jackfish, travellyk és óriás sügér is akadt a murénák mellé. Végül jót drifteltünk róla. Eleresztettem az éjszakait, mentem aludni, feltöltődni. Szeles, cudar, nordic szafarink van, brrrrr!

Folytatás – Shark Yolanda merüléstől


About Author

Karas

Alapító tag és búvároktató, számos tengeren és merülésen túl, a Kerasub frontján.

Leave a Reply

Barlangi bújócska

Blogtár