Retro búvárkodás

Pénteken az Egyetemen mint a Rekreációs Nap meghívott előadója képviseltük Kerasubilag a búvársportot. Csak ott döbbentem rá, hogy menyit változott a szemlélet az elmúlt időkben, honnan, hova jutottunk. Az egyik oldalon már majdhogynem banális egyiptomi korallzátonyok, montenegroi roncsok, búvárturizmusra épülő megélhetés a hangsúlyos. Erről szólt az előadás, pedig ott vannak az emlékek is. Nosztalgia arról, hogy miért is merülünk, hogy kezdtük. Az első ok: lehetőséget kaptunk, a lehetetlenre, az elképzelhetetlenre. A víz alatt töltünk sok sok légvétlnyi (palacknyi) időt és ezen a legmostohább körülmények sem változtatnak. A nulla látótávolság, a kavargó iszapban, a maszkhoz emelve is leolvashatatlan műszerek értékei, a sötétben tapogatás! Mindenek ellenére élünk, megharcoltunk tavakat, feladatokat. Mert jó dolog képesnek lenni valami olyanra, amire kevesen vállalkoznak – ergo nem is képesek! Na ez volt valahol a búvárkodás a régi MHSZ időkben, csapatként, sok sok tábortüzet megrakva, ismerve, kedvelve és támogatva egymást. Együtt merültünk, reggeltől-estig együtt voltunk.

Nem tudom, kit érdekelnek ezek a kalandok, az “öregek” által mesélt, sokunk megélte történetek. De hogy legyenek, arról idén pár Gyékényes programmal, Adriával gondoskodunk. Csinálunk egy pár nosztalgia bulit, amire nem mondhatja senki, hogy drága, messzi, és hogy nem fér bele az időbe.

Csatolnék egy idevágó emlékezést. Előttünk is voltak búvárok, akik a merülés öröméért, bárhol, bármikor merültek. Ha kellett, akkor pedig embertelen és önzetlen munkát végeztek (lsd. árvízvédelem). Egy tanulság lehet elmerengeni: ma ki lenne legény a gáton? Cikk: A magyar könnyűbúvárok hőskora