Szerelembarlang

Kezdete és végpontja a kirándulásnak. Búvárszemmel. Előtte, szárazföldi poros ruházatban végigharcoltuk az útépítéses magyar szakaszt Rédicsig, aztán Csákvárnál rá az autópályára, hogy előzgethessük a viharfellegeket. Az alagút egyik felén esik az eső, a másikon napsütés. Mindenki tudja, aki az Adriára indul. Ott a napos órák száma meghaladja a magyar rekordot, szóval én sosem parázom az idő miatt. Még akkor sem, ha úgy alakul, hogy az alagút tengeres oldalán van a varacskos idő.

Krk szigetre a retur belépő egyszeri 30 kunes. Fellegek lógnak a levegőben. Horvát cimborák megvárták a szezont az útépítéssel, le is lassul a forgalom. Sokat javult az elmúlt évekhez a szigeten az utak állapota, de így is lassú, már az autópályáról lehajtva konvojban mennek az autók. Nem fogok jönni főszezonban.

Becsúszunk a Buborék főhadiszállásra, locsogó eső, Andreja, majd Géza és némi szívmelengető fogad. Mire oldódik a torkunkon az alkoholgőzös lecsapódás, meg is kapjuk a szállásunkat. Helyből, korrekten, barátian, semmi járulék. Szemtelenül jó áron egy hatos apartman, hatalmas nappalival és terasszal, bő panorámával.

Behajózva a borús péntek reggel borzongató, nem fakaszt merülési kedvet. A tengerkék Adria hideget sugároz – mióta tudom, hogy ez ergonómikus színhatás, muszály borzonganom. Igyekszem a Nap felé kacsingatni inkább, az melegítsen. Az első merülés hideglelős. Persze, mert pajszer csávó, egyrészes hetes neoprénben merül, kettes mellénnyel a ruha alatt. Ez borús időben kevés kérem. Mert csak 13 fok van odalenn, harmincon túl, ahol a fal és a hasadékok között bugyogunk…

Egykor kisüt a Nap, szétüti a felhőzetet a verőfény. – Akartok mélyet merülni? – kérdi Geza. Nos, mély merülés után mély merülés – tartja a mediterrán búvár. Így aztán a kedvező hajós viszonyoknak hála, irány Selzine, a Cres egyik legszebb sziklaorma. Jörg cimborám jár afejemben, megelevenednek a régi KRK emlékek… Kedvenc helyem, nem vitás.