Aratás előtti gutaütős hőség. Utóbbit éreztem, ahogy tompa bágyadtságba süppedtem, az előbbiről meg a szakemberek beszélgettek az autóban, ahogy húztunk északra, Neufelder See irányába. Mindig szomjas hangulatban limonádéztunk az 1%-os sörből amíg az elfelejtett utánvéd megérkezett. Így is időben voltunk ahhoz, hogy megtorpanjunk a jegypénztár előtt. Nos, nyári hónap lévén, a kassa este hétkor zár. A belépők árát újabb Radler-be fektettük, oltva a szomjúságot miközben a tóvendéglő teraszán meg is tartottuk a briefinget.
Kívántuk a merülést, az biztos. Jó volt belegázolni a vízbe, elmerülni szusszanva a zöldes, hűs homályba. Teljes kiskör volt a cél, azaz a déli mólótól elúszni a bázisig, érintve szinte az összes stéget, csónakot és vezető kötelet.
Nyilatkoztam, melyben elítéltem a neoprén kesztyűk használatát kemény férfiaktól. Magam jó példával elöljárva – otthon is hagytam az ötujjasokat – merültem, míg a kényes arisztokrata urak kesztyűs kézzel. Nagyon jó volt a víz 14 méterig, ahol kezdett a felszíni kellemetes jellegéből veszíteni. Haladtunk.
A bázis előtti stégeknél a régi búvárharang sajnos le lett borítva és a csónaknak is csak a nyomait láttuk. Persze nagy ívben elkerültük a mélyebb zónát, hiszen fények nélkül nagyon komor volt ott lenn a habgulat, Olyan fagyos forma.
Beletelt vagy 53 percbe a kör, jó is volt nagyon. Rákok, csukák, sügerek. Azért legközelebb szeretném, ha nem én tájolnék, hanem valaki más praktizálna helyettem.
