Silo – Kerasub weekend

Döcögösen indult az indulás – így ugyancsak későn érkeztünk Siloba, ahol némi fennakadás zajlott a szállás elfoglalását tekintve. Horvátországba, két éjszakára érkezve az utazó nem túl jó vendégnek számít, még akkor is ha sok van belőle, mert mindenkinek van kívánsága, ötlete és talán még igénye is. Szóval, egész szép kis csapat torlódott fel jöttünkig, hogy majd együtt, közös irányítás alatt foglalhassuk el a szálláshelyeket. Írd és mondd: nem ez a legkedvesebb része egy búvártúrának – elnézést minden érintettől.

Rendeződve, Aperitif és társai is előkerültek, hogy amúgy a munkával töltött hét teljesen mögöttünk maradjon. Mivel a fáradalmakon a kiadós alvás segít, központi takarodó lett kihirdetve.

Esős reggel fogadott. Egy órával későbbre tettük a startot, így értünk a bázisra, ahol még jó időben voltunk: vártunk hát kicsit. Olaszok, magyarok és mi jó sokan toporogtunk merülésre izzítva a bázis előtti placcon: a helyek limitált voltából adódóan két felé osztottuk csapatunkat. A felszerelések kiosztása és a kész búvárok vízbe kerülése kemény menet volt, s mire a tanulókkal magam is megindulhattam, elütötte a delet az óra.

A Neptun bázis előtt, kis móló áll, ahonnan indul a búvárhajó: roncs, vagy világítótorony a főbb opciók azoknak, akik unják az öbölt. Két bójasor nyúlik a kis kavicsos parti sávtól kezdődően: ez a parti zóna, ahol bemelegíteni, vagy tanfolyamozni lehet. Legyezőszerűen nyílik a merülőhely, ahogy úszunk kifelé. Az első csónak 6,5 méteren vár bennünket, egészen bal oldalon, éppen tiszta kék víz, impozáns durbincsrajjal. Az ezüst színű, kétgyűrűs keszegek hol a ladik felett, hol az oldala mögé simulva várják a búvárokat, mint fix látnivaló. Tovább haladva, a bal szélét egy bója jelzi, itt a kötél majd 14 méterig nyújt segítséget a lemerülni vágyó búvárnak. Követve a hol homokos, hol teraszos, lefele nyúló sziklák vonalát, előbb utóbb újabb roncsokba szaladunk. Hét roncsról szól a leírás, de én számolatlanul hagytam őket. egy biztos, aki kompozíciót akar fotózni, az jól eltöltheti itt az idejét a hozzárendelt durbincsok levakuzásával. Egészen a jobb szélen, 16 méter körül egy nagyobbacska yacht várja a búvárt, ami kötéllel van rögzítve a sziklák tövéhez. (Sose lehet tudni, nehogy mélyebb vizekre hajózzék.) Visszafelé, kisebb mélységen fennál a lehetőség, hogy újabb, vagy újra roncsokkal találkozunk. Jópár tanfolyami merülés során sem untam meg az öblöt, de jól esett azért a második napon kihajózni.

Oktató a kezdőkért – jelszóval telt az első nap az öbölben, igaz kellett a “Zasszisztens” – nagy Z-vel, mint Zénó. Mivel Posszeidón egy karakán személy, ő és az este megkívánta az avatási ceremónia megtartását. Gáborék vezetésével egy fenséges gulyásmenü várta a búvárokat, így teli hassal mértük a csapásokat. (lsd. itt) Persze, úgy néz ki az albumból, mintha az lett volna a fő program, hogy seggrepacsizzunk. Nyugtalanításul az utánuk jövőknek: nem! Inni is kellett, maszkból, snorkelből és pohárból is. sőt, a sikeres vizsgához még a követelmények teljesítésétől sem tértünk el.

A vasárnap már sima rutin összeszereléssel indult. Parti merülés. Majd Silói roncs – lsd. Peltastis Zoli tollából. Nos, ez számomra is emlékezetes volt. Valamikor, búvárkarrierünk elején testületileg KRK szigetére jártunk, szinte két hetente, de zsoldosként is dolgoztam a szigeten. Ebben az időszakban számolatlanul merültük a roncsot, oda-vissza, mégis most teljesen újszerű élményt adott, 9 évnyi kalandozás után visszatérve. Gondold el, a nitrogén nem túl jó barát a részletek megfigyeléséhez, így a 25 méteren szerzett benyomásokat az idő és más merülések fátyla szinte teljesen elhomályosította.