Korai Adria

Történelemszámba megy, hogy anno május 1 volt az első túra, mikor mentünk a tengerre és nem számított milyen is az idő. Igaz, azóta megízleltük a trópusibb vizek sóját – ami így  a téli elvonási tünetektől hajszolt búvárnak áprilistól főleg jobban esik mint az Adria vizét kóstolgatni. A különbséget száraz ruhával kompenzáljuk, ami lehetővé teszi, hogy bármikor, 6 órányi utazással vízbe merülhessünk. Most is ez történt.

Minden társaságban kell központi mag, ami meghatározza az irányt. Nos, a mag körüli tér feltöltődése ez alkalommal elég csiki-csuki alapon történt. Felmerültek a kifogások, a hangulati elemek és persze a “ki jön kérdése” hatszázszor, így aztán az indulás előtti este dőlt el először és egyben végül, hogy okés, autók, cuccok, ülésrend fixálódni látszik. A szervezők nagykönyvének 1-től 10-es skáláján ezt az óvódások szintjén is kettesre értékelik, aminek egyenes következménye, hogy az ilyen túrák nem indulnak. Kivéve, ha sikerül egyben tartani a szálakat és így is megoldható, akkor mókás kis túra kerekedik a dologból, ami egyben a Kerasub egyik fő törekvése. Ez azonban nem minden esetben van így, hiszen ha egy igazi utazásra megy az ember, akkor egy hónappal előtte voksolni és fizetni kell – nem csak a helyszíni névsorolvasásnál.

Túl a dilemmákon, mintegy 15 perc késéssel Körmenden lett teljes a csapat. Ezen alkalomból pisszentek a sörök.

– Ráfűztök, nem lesz ám fél óránként fáradt-sör csapolás! – mondja a sofőr – aki én vagyok történetesen.

El is megyünk pár kút mellett, mivel a gondolatnál lassabban terjed a hang hátulról előre, így a megálló helyett 22 km következő parkoló, majd 45 km újabb haladékkal érkezünk. Ez alatt a jókedv csendesbe fordul, nyirkosodnak a tenyerek – ami egyébként a sör halmazállapotváltozásának egy módja.