Mindent, de mindent körbejártunk. Tudtuk a megközelítés két módját, az összes útelágazást, a távolságokat és a menetidőt. Tudtuk, hogy milyen idő lesz a kérdéses napon: délután felhősödés, majd zivatar. Azt az egyet nem tudtuk, ami fontos lett volna.
Derűs hangulatban döngettünk Tragöss felé. Zsákfalu, fel a völgyben, körben hegyek magasodnak és zárják el a továbbhaladást. Onnan ered a patak és ott leledzik a tó, a híres öt fokos gleccservizével, hogy minden szezon elején búvárok százai hódoljanak a zöld merülésnek. Igen, Grüner See. A zöld pedig a felduzzadt tó, elöntve rétet, erdőt pár hétre, mikor is a búvárok és halak uralják az amúgy gondozott turitaösvényeket.
Idén a búvárok távol maradtak, ahogy a vízszint sem érte el a kívánt szintet. Döbbenet, hogy idén mennyire nem telt fel a tó, ezt mutatták a körben lerakott hordalékok. Úgy tűnik, idén a gleccserek és esőzések vize nem jött le hírtelen. Kevés volt a hó – mondták a helyiek. Hát, az biztos, hogy mikor a cuccokkal odadöngettünk a parthoz, csak a köves medret láttuk, annak teljes mélységével. Megemlékeztünk az elmúlt évek víz állásairól, fotóztunk, videóztunk, a mederben trappolva, át-átkelve túráztunk. Korábban úgyis terveztük, hogy jövünk nyáron, kis víznél is. Na, ezt akkor most kipipáltuk. A búvárcuccok elkerülték a megmártózást, szárazon húztunk haza. Csak a kocsikat mosta a délutáni zápor.
Tehát, aki készülne, az felejtse el idén a Grüner See merülést. Ha pedig majd valaha tervezné majd, akkor ne habozzon a vízszintre rákérdezni közvetlen indulás előtt. Záróképként pedig nosztalgiavideo az archivumból: Ilyen volt anno.