Vészfelszállás

Vészfelszállás

A leutazásról no komment, simán ment, hála a folyamatosan adagolt koffeinnek. A megérkezés azonban felért egy orbitális csalódással. Számítottam én mindenre, csak el nem gondoltam, hogy úgy is lehet. Nos, a bázis nevezetű egylet nem a tavaly itt hagyott háttérrel tud működni: az egyiptomban látott tranzferes szisztémával kell megbirkózni. Ja, ha valaki megszokta a jót, akkor nem tud vidáman visszakapcsolni. Tehát legörbült szájjal, keserű pofával tréningeztem magam, a hazatérést is fontolgatva. Ha a konstrukció nem bírja a várható repülést, akkor nem szabad felszállni. Ha muszáj: akkor azt hívják vészfelszállásnak. Tehát már a levegőből írok, dübörögve szeptember felé, remélem csak, hogy baleset nélkül landolok otthon.

Menet közben aztán eltelt két nap, pár merülés, pár megbeszélés, a dolgokat pedig az aktuális mivoltukban látom. Meg lehet csinálni, ha nem vállaljuk túl magunkat. Úgyhogy remélem, hogy baráti kis társaságokkal, be-beeső érdeklődőkkel kihúzzuk a szezont.

Ahhoz, pedig, hogy a maradás mellett döntöttem, nagyban hozzájárult az, hogy érkezik erősítés, saját nevelés, visszatérő búvár, új érdeklődő, a tenger és napfény nyugtat, Dragan meg beígért egy Zenta merülést. Hát ki tud ezeknek ellenállni, ha nincs más kéznél lévő, elfogadható alternatíva?

Gondoltam…

Remélem kevesen olvasnak tovább, felhördülve azon a tényen, amik most jönnek. Nos, ez nem a marketing: itt nincs mit marketingelni. Ez az év a körülményeket tekintve szakmailag egy törés a bázis életét tekintve. Az emberi oldal is bebillent. Csak sajnálom, hogy nem készültem fel ezekre a dolgokra, hanem bíztam a tavalyi tapasztalatokban. Annyira vacakul értékelem a szezonra történt felállást, hogy csak bízni tudok benne: ez nagyon jó lesz. A munka meg kemény…