Category Archives: Humor

  • 0

Tekki bölcső

A tekki kifejezés a technikai búvár leírása a búvár szlengben. Semmi pejoratív nincs ebben, egyre több guru és követője húz dupla palackot és még pár túlméretes termoszt is akasztva magára, miközben szkafanderben merül. Megvan a szépsége, a varázsa, az összetettsége és persze az értelme is. Céltudatos innováció, ahogy a tőke búvárfelszereléssé kovácsolódik, majd képessé tesz olyan dolgokra, amikre eddig csak kínkeservesen sem futotta az elszántságból. Sőt! Újabb dimenziók tárulnak fel, ha sikerül kellő gyakorlatot szerezve felkúszni a szamárlétrán.
OLYMPUS DIGITAL CAMERAFotó: Karas – Tekki

Így tehát igaz a mondás, miszerint eg yjó búvár holtig tanul/trénigezik. A következő dimenzió a tekkiké. Mivel mind mélyebb, mind barlangi vízek, mind újralégző felé lehet még elmozdulni, megkezdtük a metamorfózist – részben tekkivé alakulunk. Így aztán egy végső felszerelés tesztet tartottunk, hogy a Molnár János barlang vízeire merészkedjünk.

Folyt. köv.


  • 0

csíííííííz!

Category : Humor , Uncategorized

mobil.jpgRégen viccelődtünk vaze! Nehogy azt higgyétek, hogy nincs kedvünk. Tökre van, meg itt is az ideje már. Szóval evezgessünk humoros vizekre…

(Régebbi poénok)

– Ki ez az ember? – kérdezi egy utas a hajó kapitányától, és egy szakállas férfire mutat, aki a közeli sziget partján lázasan ugrándozik, valamit kiabál és integet vadul.
– Nem tudom, de mindig így örül, mikor erre járunk…

Napjaink. Két vezérigazgató beszélget:
-Te fizetsz az embereidnek?
-Nem.
-Én sem…És bejárnak ?
-Be.
-Az enyémek is….Te , nem kéne ezektől belépődíjat szedni?

– Mikor jött rá arra, hogy ezek az emberek tolvajok? – kérdi a bíró a tanútól.
– Először azt hittem, hogy rakodómunkások, de amikor láttam, milyen szorgalmasan dolgoznak, rögtön gyanút fogtam…

“Read More”

  • 0

Víz alatti szobrok

Vízzel teli úszómedencébe ömlő forró viaszból alakulnak szobrok Csurka Eszter képzőművész keze nyomán a nagyközönség előtt a Tavaszi Fesztivál egyik befejező eseményeként április 4-én, szombaton a Csörsz utcai Sportmaxban 14 és 22 óra között. A közönség a medencét körülállva szemlélheti az eseményt.

csurkaeszter_viasz.jpgAz egyszeri és megismételhetetlen több órás performansz az úszómedence szélén kezdődik, ahol felforrósítják a viaszt, majd lassan a vízbe öntik. Csurka Eszter Strabag Festészeti Díjas, Derkovits Gyula Képzőművészeti Ösztöndíjas és Hungart ösztöndíjas képzőművész könnyűbúvár felszerelésben a víz alatt várja a vízbe csapódó anyagot, amelyet megformál, majd a megszilárdult alkotásokat kiemelik a vízből. Szabad szemmel a medence széléről és egy nagy kivetítőn is követheti a közönség a projekt menetét, hiszen a felszínen és a víz alatt kamera rögzíti a történéseket. Délután kettő és este tíz óra között bármikor be lehet nézni, hol tart a művész az alkotás folyamatában.

zeg53.jpg-Az ötlettől a megvalósulásig fél év telt el – árulta el a képzőművész. Kérdésre válaszolva, hogy mennyi előkészületet igényelt a szobor-performance, Csurka Eszter elmondta: sok kis próbaöntés előzte meg a premiert, a merülés fortélyait pedig három búvár segítségével sajátította el, akik mindvégig ott lesznek majd vele szombaton is az úszómedencében.

“Read More”

  • 0

Egyetemes merülés

kokainkiller.JPGEzt méltó képp lehetetlen kommentálni: jöttek és kész. Egy híján húsz, benne Balage, no meg a fémvázon élő szövet, maga a buszsofőr. Érkezés emlékezetes, ahogy várja befutó hajónkat a tenger(szesz)től mámoros csapat. Ekkor már sejtettem, hogy lesz ami feldob.

Szakmailag három nap merülős, evezős, kirándulós napra szegődtünk, ezen kívül szerepelt Budva kirándulás és rafting a Tarán című kaland is a hetes programban. Szerintem brutál jól ki lett találva, főleg, hogy árban sem lett a diákszínvonal fölé kalkulálva. Ezt csak abból sejtettem, hogy helyi beszerzésű alkoholgyökökből is került a konty alá, lsd. részlet egy délutánból című fotónk jobbról.

Aki itt volt tudja mi az a Kokainkiller, az biztos! Nos, a túra emlékezetessé vált a helyiek számára is. Maybe no(?) – ahogy errefelé mondják.

FOTOALBUM – feltöltve szolidan 🙂

VIDEO … olvass tovább, meg nézd a Youtubot

Részemről az intro volt a legnagyobb fa, amibe belevágtam. Két féle fazon debütált a sportos ifjúság soraiból: az első, akinek mindegy mit adunk a hátára, csak természetes, hogy megy. Volt akire a stresszes öltöztető team üres palackot és plusz 8 kilót ólmot applikált. Ha kellett volna, kétszer mentem meg az életét, de hát gyakorlatilag emberemnek nem volt szüksége sok segítségre. Minimalizáltuk a súlyait, aztán mire a levegőt is, octopuson fejeztük be a mutatványt. Gratulálunk, nyert egy ingyenes tanfolyami sorozókupont!

“Read More”

  • 0

Mennyei …

Category : Humor , Uncategorized

00006650car.jpgHárom nő egy balesetben meghal és felmennek a mennyországba. Amikor odaérnek, azt mondja Szent Péter:
– “Itt csak egy dolgot nem szabad elfelejteni: Ne lépjetek a kiskacsákra.”
Bemennek a mennyországba, és persze tele van kiskacsákkal. Majdnem lehetetlen nem lépni rájuk. Hiába próbálnak nem rájuk lépni, az első nő véletlenül rálép egy kiskacsára. Jön Szent Péter egy borzalmasan ronda hapsival. Összebilincseli őket és azt mondja:
“A büntetés, amiért ráléptél a kiskacsára az, hogy örökre ezzel a ronda hapsival kell bilincselve lenned.”
A következő napon a második nő is véletlenül rálép egy kiskacsára, és megint jön Szent Péter, hoz magával egy másik nagyon ronda hapsit. Összebilincseli
őket es ugyanúgy meg van a második nő lepődve, mint az első.
A harmadik nő ezt mind végignézte, és ő nem akarta, hogy vele is ez történjen, úgyhogy nagyon óvatosan járkált. Figyelt nagyon, hogy nehogy rálépjen egy kiskacsára, nehogy a ronda hapsit hozza neki is Szent Péter. Hónapok elteltek úgy, hogy nem lépett kiskacsára, egy szép napon jön Szent Péter és hoz neki egy gyönyörű szép férfit. Hosszú szempillákkal, magas és nagyon jó testű férfi. Nosza, Szent Péter összebilincseli őket egy szó nélkül. A nő boldogan rebegi: “Kíváncsi vagyok, mit tehettem, hogy hozzám bilincseltek téged örökre?”

Mire a hapsi azt mondja neki: – ” Én nem tudom, te mit csináltál, de én ráléptem egy kiskacsára!”


Barlangi bújócska

Blogtár