Category Archives: Croatia

  • 0

Razanj – Dalmát búvártúra

 

Szép helyre kívánkozunk, mélyre merülnénk. Főszezonban vágjunk bele az Adriába, bár késői gondolat, de csatlakozzatok, ha felkelti érdeklődéseteket! Miért éppen Razanj? – szerintünk kiderül…

  • Az autópályától 50 km-re, a település déli részén fekszik a Stivašnica nevű festői öbölben, ahol sziklás strandot, valamint teljes nyugalmat és csendet találhatunk. Az öböl távol van a nagyobb idegenforgalmi helyek zajától és tömegétől. A fürdésen kívül a tagolt tengerpart ideális a búvárkodásra és a halászatra. A Stivasnica-öbölben több magánszállás és apartman is található.

 

  • A Ražanj-félsziget délnyugati csücske a kelet-adriai part legkiállóbb része, mely földrajzi és éghajlati szempontból északi, és déli részre osztja az Adriát. Ezen a helyen találkoznak az északi és a déli szelek, ciklonok és anticiklonok, valamint a tengeráramlatok. A legnagyobb hullámok is megtörnek itt és olyan nyugalom uralkodik, melyet csak el lehet képzelni és amely nem található másutt az Adria környékén. A nyári hónapokban Rogoznicán háromszor kevesebb eső esik, mint a szomszédos nagyvárosokban, Splitben és Šibeniken. Az ókori görögök Diomedesz-fokként ismerték és már Homérosz is írt róla.

  • Búvárként a nyílt, nagy víztömegek közelsége és a parti öblök élőközösségeinek közelsége kínálhat változatos, gazdag merüléseket. Harminc különféle merülőhely kínálkozik, kifejezetten jó hírnek örvend a bázis.
  • Utasként, kísérőként, családtagként: kirándulási lehetőségek a környékben, közvetlen közelségben sziklás strand, lassan mélyülő barátságos fürdési lehetőség.
  • infoRogoznica oldala – Razanj info
“Read More”

  • 0

Sveti – nyári tábor

Jól sikerült. A parton forró nyári melegben bágyadt az ember, a tengerben jól esően felfrissült a lélek. Ugyanakkor precedens értékű is volt a túra, ami egy-egy vaciláló búvártársnak köszönhetően megfogalmazódott: soha többet ilyen szervezés nem lesz!

Úgy érkeztünk Sveti Marinára, hogy a határidő naplóm ott feküdt a mellettem lévő ülésen. Aktuális dátumnál kusza firka jelezte, hogy a névsor és a szállásfoglalások evolúciója még a leutazás közben is több mutáción esett át. – Egy kis időt kérek hölgyem! – mondtam a minket elszállásoló Irenke néninek. – Át kell gondolnom, hogy ki mikor érkezik, hány éjszakára és hogy hol fog aludni!
OLYMPUS DIGITAL CAMERAEz a stádium valószínűleg a szervezők rémálma, egyfajta töréspont, amikor megfontolás tárgya, hogy biztos egyszerűbb dolog kertészként növényekkel foglalkozni, vagy kazánkovácsként ütni a vasat. Szóval, más direktívákon keresztül kell kommunikálnunk a jövőben, hogy a tépelődők is megértsék! A túra végére elsimítottuk a hibát, köszönhetően a föníciai gyógyírként is emlegetett modern EURók nyugtató hatásának. Köszönetnyilvánítás jár azoknak, akik az első pillanattól az utolsóig kitartottak szándékaik mellett! Merülni jó alapon, szuper túrát zártunk, ahogy a képek is tanúsítják. Bővebben:

“Read More”

  • 0

Vilmos és a búvárkodás

A Naplo Online még augusztus 14-én, bő egy év után hozta le Vilmos megdöbbentő esetét, amit hivatkozva a forrásra, de azért inkább idézve meg is jelentetnék, hogy ne tűnjön el a későbbiekben. Most, mintegy 15 hónap után csóválja a fejét a magyar búvártársadalom és persze az oktatók java. A búvárkodást csak képzett, felelős szakember vezetheti, a biztonsági szabályok betartásával, amin mindenki a saját felelősségére vesz részt. Hogy Vilmos esetében hogyan is történt a tragédia, arról szóljon a cikk, úgy, ahogy azt ő és a cikkíró megfogalmazza:

“Csillogott az Adria aznap. Forró nyári nap volt és csodaszép mediterrán hangulat. Mindig is lenyűgözött a tenger, különleges, misztikus világnak tartottam, amit a mélység magában rejt. Úgy éreztem, nincs nálam boldogabb ember a világon: mellettem volt Márti, a kedvesem, és hívott a végtelen kékség, a merülés. Nem sejtettem, hogy kis híján az életembe kerül, hogy láthattam a tenger világát 25 méter mélyen.Így emlékezik élete legszomorúbb napjára a veszprémi, 29 éves Magyar Vilmos.

– Jöjjenek csak, mindjárt itthon lesz Vilmos is, gyógytornán vannak Mártival, a barátnőjével! – tessékel beljebb Zsuzsa, Vilmos édesanyja. Néhány perc múlva nyílik az ajtó, háttal araszol be lassan a lakásba Márti, vele szemben Vilmos lépked aprókat, a lány kézen fogva segíti a járásban a fiút. A fiatalember egyik lába sínben, lassan lépegetve huppan le a kanapéra. Vilmossal tulajdonképpen beszélgethettem volna csodás adriai búvárélményeiről is, de a sors fintoraként ehelyett egy rémálmot osztott meg velem, ami kis híján az életébe került egy esztendővel ezelőtt.

“Read More”

  • 0

Korai Adria

Történelemszámba megy, hogy anno május 1 volt az első túra, mikor mentünk a tengerre és nem számított milyen is az idő. Igaz, azóta megízleltük a trópusibb vizek sóját – ami így  a téli elvonási tünetektől hajszolt búvárnak áprilistól főleg jobban esik mint az Adria vizét kóstolgatni. A különbséget száraz ruhával kompenzáljuk, ami lehetővé teszi, hogy bármikor, 6 órányi utazással vízbe merülhessünk. Most is ez történt.inwater.jpg

Minden társaságban kell központi mag, ami meghatározza az irányt. Nos, a mag körüli tér feltöltődése ez alkalommal elég csiki-csuki alapon történt. Felmerültek a kifogások, a hangulati elemek és persze a “ki jön kérdése” hatszázszor, így aztán az indulás előtti este dőlt el először és egyben végül, hogy okés, autók, cuccok, ülésrend fixálódni látszik. A szervezők nagykönyvének 1-től 10-es skáláján ezt az óvódások szintjén is kettesre értékelik, aminek egyenes következménye, hogy az ilyen túrák nem indulnak. Kivéve, ha sikerül egyben tartani a szálakat és így is megoldható, akkor mókás kis túra kerekedik a dologból, ami egyben a Kerasub egyik fő törekvése. Ez azonban nem minden esetben van így, hiszen ha egy igazi utazásra megy az ember, akkor egy hónappal előtte voksolni és fizetni kell – nem csak a helyszíni névsorolvasásnál.

Túl a dilemmákon, mintegy 15 perc késéssel Körmenden lett teljes a csapat. Ezen alkalomból pisszentek a sörök.

– Ráfűztök, nem lesz ám fél óránként fáradt-sör csapolás! – mondja a sofőr – aki én vagyok történetesen.

El is megyünk pár kút mellett, mivel a gondolatnál lassabban terjed a hang hátulról előre, így a megálló helyett 22 km következő parkoló, majd 45 km újabb haladékkal érkezünk. Ez alatt a jókedv csendesbe fordul, nyirkosodnak a tenyerek – ami egyébként a sör halmazállapotváltozásának egy módja. 

“Read More”

  • 0

November rain, avagy Silo Advanced

Sutba dobtuk az összes időjárási elemzést, ami novemberben azért nem a legbölcsebb dolog, ha az ember az Adriára indul búvárkodni. De hát, ha egyszer pezsgett bennünk a merülés utáni vágy és azt csak az eszetlen optimizmus überelete, ráadásul hatszoros kiszerelésben, akkor menni kell. A szükséges készségek tehát Gömbi, Sumi, Vasiati, Beni, Zénó és Karas formájában valósították meg a Silo – Peltasatis – Roncsexpedíció búvártúrát.

Ha Silo, akkor Neptun, ha ismerős, akkor Szarka Géza aki keretet adhat a projektnek. Persze nem lehet mindenki kőkemény, neoprénben merülő fóka, így én spec száraz ruhában szárazon próbálom megúszni a merüléseket, Zénó pedig a Divelab-os szkafanderének tart mélységi próbát. Tehát többi hősünk neoprénben áll helyt.

silo_surface.jpg

Az idő ugyan eső utáni esőre álló, azaz szakaszosan fürdető November Rain, már merülés előtt van alkalmunk ázni kicsit. Az első merülés egyben checkdive a Silói roncs. Szakmailag a bevállalós Advanced Diver kiképzésbe illik, hangsúlyozva a „na most látjátok, miért fontos a checkdive” mondandót. Pontosan el lett magyarázva, hogy az üdvös kivétel szemlélteti, hogy miért NEM ugrunk hát checkdive gyanánt egy szép mély hajóroncsot csoportos felállásban. Röviden magyarázva: mert a komplikációk első merüléskor adódhatnak a felszerelésből adódóan, amiket idő korrigálni, illetve az emberi faktor sem az a fajta, hogy a hétköznapok rutinjából kiszakadva harminc méteren kolbászolhasson profin, mintha ez lenne a rendszeres napi rutin része.

Bevállaltuk. A kis hajón magunk elé engedtük a másik magyar csapatot, majd elkezdtük a besúlyozást, ami igazolta, hogy érett a banda a haladó fokra. Alig 10 perc alatt , rendezetten merülve az árbockosár magasságából ereszkedtünk a sűrű halrajokon keresztül a roncsra.

“Read More”

Barlangi bújócska

Blogtár