Végmerülés – Islands

Végmerülés – Islands

Kimerülésről szó sincs! Ez a hazautazás előtti nap, mindenki be van sózva egy délelőtti merülésért. Az időjárás kedvező, nyomulunk le délre, az Islandshoz. A merülőhely Dahab egyik korallabirintusa, azaz guide legyen a talpán, aki ne fohászkodna a sikeres visszaérkezésért szerencséjéhez. Persze lehet menni rajzolt útvonalon is, de az nem a stílusunk ugyebár. Tehát olyan a zátony, mint egy nagy hagyma, kis korallpadok sorakoznak szorosan egymás mögött, ha az ember bevállalósan kacsázik a sűrűjében, akkor a legérdekesebb a dolog, s egyben eltévedni sem nehéz.

Mivel másfél éve voltam itt utoljára, én is elmotyogtam egy fohászt, aztán egy 50 perces menetre nekivágtunk a csapattal. Az első kerülővel Napóleont kerestem, de halunk házon kívül volt, tehát csak az időnket vesztegettük. Percek múlva elértük a zátony külső koronáját, s itt beleakadtunk egy hatalmas sárgafarkú barakkudák alkotta suliba. Ja, szinkronúszó suli, s mi ott találtuk magunkat középen, páholyban, ők meg körülöttünk örvénylettek. Két óriás travelly is benne volt a buliban, egészen közel merészkedtek. El sem merem képzelni, ez a haramiacsapat, mennyi élő húst von ki a forgalomból naponta.
Azért a szemeim le sem vettem róluk, nehogy én legyek rövidebb pár harapásnyival.

Szamba fel-s le, sejtve az irányt, rátalálok bohócainkra, akik kétféle rózsában laknak egyszerre. Annyira közel merészkedem a fényképezőmmel, hogy a kisfickó meg is harap vadul. Lám, lám, temperamantum kérdése, ki harap előbb! Továbbsiklunk, dobunk be pár ügyes flakkot, s dejavu érzésből pont a bejáratnál fékezünk, s be is úszunk a lagúnába, majd a barlangjáraton ki, azaz egyenesen a korallból ütjük fel a fejünket a vízből. Aztán fújunk nagyot, mint a bálnák, s vigyorgunk bambán. Nehéz ilyen gyorsan visszaérkezni, gondolatban még ott lebegünk pár méteren a színes korallok között.

Aztán a test távozik ideiglenesen – azaz másnap repülőre száll, de a gondolatok még mindig itt keringenek. Csoport haza, s mi itt még, egy darabig. Lazításképp kimegyünk egyet, pont az Islands mögé a lagúnába, ahol a széllovasok, kiteosok szelik a hullámokat. Mi meg elővesszük a sárkányt, aztán másfél órán keresztül reptetjük. Néha alacsonyan talajszaggató pörgésekkel áll a földbe, de suhogva újra felrepül. Csinálunk pár vizi landolást is, de főleg a bőrünk kezd égni a gyilkosan tűző napon.

Pihenünk az árnyékban, s átengedjük magunk Dahab lusta, nehéz levegőjének, miközben hiányzik a csoport, a derűs, élménytől sugárzó arcok, vagy a napi pankráció. Nyugi van, kezdődik a tréning. Elsődlegesen a következő két hét számomra a freediveingról szól, s arról, hogy csatlakozzam Sharmban a Pelizzari kurzushoz. Tehát tenger, napfény, és úszás víz felett, s víz alatt… Meg a nagy kékség…