Color Canyon, safari beduin módra
Category : Blogroll , Egyiptom , Karas diving blog , Uncategorized
Gyere Apa, nyugdíjas séta lesz! – mondom 70 esztendős Jóapámnak, aki egész héten velünk merült, az éjszakaival együtt 11-et, s ezzel a maximumot. Sivatagi sziklák helyett inkább a tengert választja, amihez még páran csatlakoznak. 
10-en nekivágunk a mókának, lévén előző évben St. Katherin kolostor, meg napkelte nézés már ki lett pipálva. A kettő turné közül meg ez a jobb, mesélték.
Mondták, hogy egy kanadai nő legutóbb sírógörcsöt kapott a dzsipben, de a sofőr mondta neki, hogy nem tud lassabban menni, mert az nem jó a kocsinak. Nem nyugodott meg, ütötte a sofőrt néha, s zokogott. A második dzsipfutamban a mi csapatunk is kezdett összeomlani, mert óráknak tűnő rázkódtatás után értük el az oázist.
Élveztük a csendjét, de csak mert senkinek nem volt kedve hangoskodni, majdnem némán, megilletődötten ücsörögtünk csak, az ebédre várva. 
Pár poros, pufajkás, mezítlábas gyerkőc futkározott körülöttünk, látszott rajtuk, hogy nagy szenzáció, ha naponta egy órára fehér emberek beállítanak, s talán vesznek tőlük valami kézzel készített kis emléktárgyat. 
A kisebbek csak bámultak porosan, pislogva ránk némán, nagy, kerek szemekkel. Milyen lehet egy ilyen beduin oázisban felnőni? Elképesztő belegondolni.
Az ember azt várta, hogy a kanyarban előbukkan majd Ali baba és a negyven rabló. Haladtunk csak felfele a puha homokos mederben, néha egyszerű kis mászó elemekkel küzdve meg, amik lehet, hogy nem jönnek be nyugdíjasoknak. Minden lépés megérte, mert eredendően hihetetlen gyönyörű helyen jártunk. Utoljára Jordániában Petra érintett meg ugyanígy, ami valóban rablók rejtett hegyi városa volt.
Az utolsó szakaszon létra + kötél kombináció használatával kellett meghódítani az utolsó sziklákat, ami fölött vártak minket a dzsipek. Fohászkodtunk, hogy nehogy végigszenvedjünk még egyszer maratoni dzsipes balhét, de hazafele már hamar aszfaltra kerültünk, a rövidebb útra. Ez elképesztően jó program – senki ne hagyja ki, ha Dahabban jár!
Sajnos ez egyben a hosszú hazaút kezdetét jelentette, tényleges, utólsó pillanatra hagyott pakolással meg ami azután következik. Hát búcsú Egyiptomtól, irány haza, megpihenni. Vagy inkább rákészülni a következő nagy utazásra?
