Helyzetjelentés: Dahab
Category : Blogroll , Egyiptom , Karas diving blog , Uncategorized , Úton
Mondják, hogy az élet Dahabban megállt. Az idő azonban nem sajnos. Abból is látszik, hogy gyorsan telik, csütörtök lett egy sóhajtás alatt. Cudarul gyorsan. Azt is mondják, hogy van ami megváltozik, van ami soha. Dahab, fakó, szemetes, hangulatos és egyszerű. Szörfösök, búvárok zarándokhelye, vagy csak tranzit az utazóknak.
Tota a hajóforma lebuj zárva, a betárcsázós internetkávézókat kiszorították a saját vezetéknélküli hálózatok. Por, szemét, szennyvízszag, kecskék, tevék, időette autók. Nappal legyek donganak, éjjel szúnyogok és csótányok teszik tiszteletüket a civilázációból jövőknek. Asala ugyanolyan poros és szegénységet sugárzó, mint mindig is. Beduin romantika: tenger, sivatag és hegyek. Varázslatos egy hely. Persze a várost nem lehet csak úgy elhagyni, hogy csatangoljon kedvére az ember: még mindig ellenőrző ponton kell átlépni a külső övezet felé.
A legújabb hóbort nyár óta, hogy este nem lehet mondjuk a kanyont merülni. Egyszerűen nincs az az engedély, amivel át lehet menni a checkponton – legalábbis a bázisvezetőség hivatalos közleménye szerint. Mindig valami baleset van a tiltás miatt, mert hát emberek néha döngetik a korlátaikat. Két orosz fekszik a kanyon alatt száztízen, két hasadékban, közöttük pedig társkötél feszül. Nyugodjanak békében.
A center nagyobb lett, lakájosabb, bár mégis ugyanolyan. A régi élet az meg huss tovaszállt, rég más felé járnak a régi cimborák, a merülőtársak pedig távol. Hála Istennek a tenger ugyanolyan kék, mint ahogy kell, éppen ez itt létünk fő oka. Ami joggal nem tetszhet benne, hogy az áramlatok szemetet és szennyet sodornak. Sodródik a nejlon, lebeg a vízben, néha a vízfelszín habzik a szennytől. Nyilván nem erre kíváncsi az ember, sem a kopaszodó merülőhelyekre ahonnan sorban tűnnek el a nézni valók. Egy letűnő változó világ tanúi és közreműködői vagyunk. Nem Dahabé, nem Egyiptomé, hanem egy egész bolygóé sajnos.
Mivel félig vendég vagyok, nem esik nehezemre spórolni, hiszen freediveolunk, az meg nem egy erőforrás igényes passzió. Reggeli előtt egy edzés, délután úszás, naplementekor még egy tréning. Mostanra már adaptálódtunk kellőképpen, ugyanakkor kicsit el is értük a holtpontot. Ebben szerepe lehet az utolsó úszóedzésnek is: csodálatos apály volt, tükörsima esti víz, és hihetetlen áramlás. A scubák sem tudtak nagyon haladni, főleg azokat sajnáltam, akik az Eel Gardentől a Lighthouseig úsztak szembe az elemi erővel. A reeftől kifele húsz méterrel, már engem a felszíni úszót elkapott az áramlás és csak sodort vissza, láttam lobogni a halakat, meg a sodródó holmikat ahogy elhúznak mellettem. Esélytelen helyzet volt haladni, igaz nem olimpiai tempóról beszélünk. Muszáj volt a zátony fölötti kis vízben úszni, mégpedig megfeszítve: 13 percnél fordulva, 35 perc volt a visszaút. Ki nem hagytam volna, parádés menet volt.
Szabadon egészen számszerűen a harminc méter körül merülünk, biztonságos, laza szériákkal. Nem feszegetjük a határainkat az biztos. Dahabba nem azért jöttünk.
