Követségtől a felhőkarcolásig
Category : Papua Paradise , Uncategorized , Úton
Katz hosszú hajó, nagy orrú árja zsidó srác. Két közös vonásunknak köszönhetően akadtunk össze: ugyanott laktunk KL cityben és ugyanolyan hirtelen kellett mindkettőnknek indonéz vízum. Egyébként Uruguay polgára, budapesti nagyapával, magyar kuzinokkal. Éreztem én az elején, hogy nem egyszerű a társas utazás, de szólóban meg uncsi. Míg én felkészülten álltam a feladathoz, addig Katz komám nem rendelkezett sem fényképpel, sem kitöltött vízumkérő lappal, se pénzzel, sőt, még csak a követségre való belépéshez elengedhetetlen hosszú nadrággal sem. Szép kezdés…
Habókos egy csávó, de kiderült, hogy nincs elveszve. Sikerült bérelnie a követség árnyékában élő uzsorapiacon, ahol a banditák dupla pénzért fotóznak és fénymásolnak. Mivel a követségiek négy ablakon zavarják le a manővert és sokan kérnek vízumot (például a hostelünkben dekkoló négy angol srác is) belecsúsztunk a délutánba.
Ez jó volt, mert kajáltunk snassz kifőzdében, ahol jó két EUR értékben kaja meg két üdítő került a bendőbe. Volt idő dumálni. Katz nem rossz társaság, két hónapja van úton, Európa turné után, ha már itt van messze, gondolta megnézi Ázsiát. Thaiföldön héderelt, most pedig innen megy tovább Balira egy tíz napra. (De uruguayi nem kaphat entry visa-t ami 30 napos) Hova tovább?
Bemelegítésnek a Királyi Palota dobta magát, mert az összes busz kiránduláson kínálják. Persze, nézzünk fényűzést, pompát! Azon túl, hogy körbejártuk a hegyet, alig találtuk meg, csak a bejáratról lehet sejtelmes fotót csinálni, ami egy kapu, két strázsa, meg a háttérben az épület teteje a kert túlfelén. Giga csalódás.
Mentünk volna taxival tovább, de a szakemberek árfolyama igen felment, így az út túlfelén fogtunk inkább kocsihajtót. Nos, mint judeai barátom roppant fontosnak tartotta, megnéztük a helyi nemzeti mecsetet.
A bejáratnál szabadtéri tornapálya kínált bemelegítést. Mindig is mondtuk Egyiptomban, hogy ehhez a valláshoz kell a jó kondi, sok fekvőtámaszt le kell nyomni naponta és tényleg! – ezek a malájok nem csinálnak belőle titkot.
Az imahely bejáratánál a tábla: FOR NON ISLAM TOURIST NO ENTRY! Kezicsokolom, nem lehetne ezt a táblát levenni? És lám csodát (talán mert végigcsináltuk a tornapályát?) a tábla azonnal lekerült, még csak le sem tudtam fotózni.
Katz csinos kis lila-csuklyás köntöst kapott, ahogy a hölgy látogatók is. Engem persze teljes leplezetlen valómban beengedtek. Mértanilag tökéletes, gyönyörű terek, nagy, de egyszerű belső tér jellemzi a szent helyet. Maga az imaterem az csak, ami gazdagon van díszítve. Péntekenként muzulmán szokás szerinti szent gyűlés, minimum tízezer ember keresi fel ezt a mecsetet.
Amíg fotózok, a lila köpenyesek szektája megalakul: Katz fogott két amerikai csajt, akik japán tőzsdei dílerek, itt szabadságolódnak és éppen indulnak haza az első géppel. A világ érdekes címmel két sörig és egy pizza erejéig csapódunk a hölgyekhez.
Kína negyed és Kicsi Ázsia trekking után, a torony fele orientálódunk: 250 méterről kell, hogy le tekintsünk a városra. Mit mondjak, profi a történet, értik ezek a malájok az idegenforgalmat. Ámulunk, míg a bejárattól kézről-kézre adnak és a lift felröpít a kilátó szintre.
No komment: bonus 3 kör. Nekem ez a kilátó is szent hely, egy 250 méter magasan, robosztus betonláb tetején sétálok a város felett letekintve. Felfoghatatlan. Maga a látvány is. Fotózás nem működő opció, de azért megpróbáltuk – túl sötét van már, ezért az utánam jövőknek a napnyugta utáni percektől javaslom az éjszakai panorámát.
Hoppácska, pizsomalövést észleltem, de hát előbb trekking megint, a teljesítmény túra része az is, hogy hazatalálni Bintagra. Ott még sör belefér, csak a jobb alvásért.
