Negyedév

Negyedév

Mivel lefutott március, értékelni kell az időszakot. Nos, első az egészség alapon, járóképes, azaz megjárja állapotba kerültem. Ebből kifolyólag körbesétáltam a búvárbirodalmat, amit Kerasub néven jegyzünk. A barlang falai között elkel a rendrakás, több év után lomtalanítani, szervizelni és újra leltározni kell. Ezzel a kiinduló alappal lehet bármit kezdeni.

A dilemma itt kezdődik…

Egy üzletember percek alatt rávágná a végszót: bezárni! Az igazság pedig az, hogy igaza van, ez nem működhet. Mégsem zárhatok be: magam miatt. Talpra is állíthatnám a céget, ha hinnék benne. De a hitem az elveszett valahol a sok régi búvárral, akikkel merültem az elmúlt másfél évtizedben. Hova tűntek a hősi idők? A jó népes, fergeteges túrák?

Keresve az okokat, visszanyúlhatunk hat évet az időben, mikor édes gyermekem, az Atlantisz Búvárklub elhatárolódott a szervezéseinktől. Két évre pislantva hátra, a recesszió rúgta fel a jelentkezési szokásokat és igényeket az előre megfontolt szabadidős tevékenységek iránt. A koktélhoz hozzácsaphatunk hét eszetendőnyi Montengerot, és az egyiptomi tendenciákat okulásul. De ne érzelgősködjünk, legyünk realistábbak!
Értékelve ezt  a tendenciát, elmondható, hogy kis szakmai körré alakultunk. Aki tiszteli ezt a tudásbázist, vagy a mentalitásunkat, az tart velünk eztán. Kevesen régiek, kevesen az újak.

Összezsugorodtunk, mialatt egyre jobb felszereltségre, feltételekre tettünk szert. Jó bázissá ért a Kerasub. Abszurd módon így sajnos kevésbé fenntartható, mert az üzleti mérleg alig teszi lehetővé a meglévő színvonal fenntartását. Ez magával hozta a baráti árak üzleti szintre hozását, amint az például az uszodai rendezvényeknél kiderült. Törlésre kerültek túrák, leálltak az új beszerzések.

Túráink, programaink szervezése hobby kategóriába került. Ez azt jelenti, hogy fennáll az elhivatottság a búvárkodás iránt, indulnak tanfolyamok, tréningek, túrák (profi szinten) de csak két módon válik ez lehetővé.
Első mód, a saját motíváció: a személyes érdeklődés, saját úticél választás. Ezek kis költségvetésű túrák, oktatások, hiszen időben, távolságban és anyagiakban az ember a hobbyjára korlátok között áldozhat csak. (ismerős?)
Második lehetőség: felkérés. Amennyiben megjelennek a határozott igények bármi rendezvényre, akkor mint szervező lépek fel az ajánlatkészítés és kivitelezés lehetőségére. Mi az az ár, amit nem tudnék hozni? Erről nem kell beszélni, hiszen van a hátam mögött tízenkét esztendő és sok szép túra. Mint anyagiak, eddig sem volt kérdés, hogy ha van keretösszeg, más ajánlat, akkor az részemről is tartható. Maximum hozzá kell vennem a saját szolgáltatásokból oktatást, felszerelés bérletet és létszám kiegészítést. Hozzá kell adni fotós videós hátteret, vagy a bolt kiszolgálói kapacitását. Így aztán teljes a kör, mindenkinek jó.

Nos, így kielemezve, mérlegelve a jelent, azt hiszem, nem az a legfontosabb, hogy a régi tanítványokat visszahívjam. Nem az az elsődleges, hogy nagy létszámú, jól profitáló túrákat szervezzek. Nekem még mindig az élmény, a merülés és az ebből fakadó elégedettség, a megbecsülés értéke a legfontosabb, ez az ami inspirál.

A legeslegfontosabb ma, nem a búvárkodás: keresem az új utat – minden téren. Olvastad, van rá okom. Ha a mérleg nyelve a megélhetési és fenntarthatósági szint alá billen, ha az emberi és motívációs értékekből hiány van, akkor az embernek keresnie kell. Keresem az egyensúlyt, a kihívást és az értelmet a munkámban. Új munkát keresek. De a régi szerelmem a búvárkodás fennmarad – emiatt nem kell aggódni, még ha most a második helyre szorul is vissza. Nincsenek véletlenek. Változik a világ, ahhoz pedig alkalmazkodni kell. Annyit mondhatok: azon vagyok…
A Kerasub van, volt és lesz. De ma már nem képes eltartani, sem kitölteni a főfoglalkozásra szánt helyet az életemben.