Minősítés mint árucikk

Minősítés mint árucikk

2015 januári hírek számadással kezdtük, írtunk árakról és arról, hogy hobby ide-hobby oda,  zordan fizetni kell ebben a világban ABC sorrendben mindenért, azon csak változtatni kéne. A premizált szakember legalábbis a szótárt lapozgatva ízlelgeti az adóztatható tárgyakat, az sem baj, ha van ilyen, az sem, ha újat találunk ki, a vállalkozások rezsije nálunk nem csökken. Búvár azonban nem izgatja magát, nem csinál forradalmat, hanem elmerül a közegében. De ott is elégedetlen vagyok.

Ideje beszélni az oktatásról. Árucikk lett. Pont. A tudás érték – illetve a megszerzésének a módja – de maga a minősítés ma már nem az szerintem. Mindenki ismer példákat.

Lehet bármilyen rendszer, bármilyen, OKJ szaktanfolyam vagy ECL, TELC nyelvvizsga stb. mi a közös bennük? Az, hogy ugyan egy szintet és normát szabnak, de feladatukat nem teljesítik. Megfizettetik elsődlegesen, magának a minősítő rendszer normáinak értéket mint árucikket, nem mint minőséget. Tehát az érték nélküli minősítés nem szelektálódik, még a piac sem veti ki magából azokat az oktatásban részt vevő szereplőket, akik nívón alul szolgáltatnak. Egy hétköznapi ember rágódhat az ismert TÁMOP nyelvtanfolyamok “sikerén” (12,6 milliárd forintért!) a diplomamentő nyelvvizsgák értékén és kivitelezési anomáliáin.

Én búvárként azon rágódom, hogyan kerülhet a köztudatba az, hogy egy búvártanfolyam kerülhet 9.999,- Ft-ba. -rendben, ez kamu szám és egy csalóka marketingfogás, de elgondolkodtatható, hogy mit és hogyan tartalmaz. Amit ma le kell tenni az asztalra, az 80-90 EUR, ez tartalmazza a tanfolyam tudásanyagát és a nemzetközi regisztráció díját. Ez nem tartalmazza az oktatást, azt a tanfolyamot, ahol XY búvároktató 4-5 napon át, tantermi, uszodai és nyíltvizi feltételeket biztosít, nagy értékű, üzembiztos és mérethelyes felszerelésekkel egyetemben. Biztosítja saját felszereléseit adott időre, utazik, bérel, szervez – normaidőn kívül. Fizeti tagdíjait és persze hiteles oktatói szintig kb. másfél millió forint eljutni évek alatt. (minél hosszabb és tartalmasabb ez az út, minél rátermettebb az ember, annál jobb szakember jött létre)

Nem a tanfolyam ár/érték aránya érdekel –  ha valaki 4 nap munkáért és az egyebekért 1 Ft-ot kér uyanúgy nem érdekel, mint ha 1 millió Ft-ot kérne. Maga a rendszer, a vizsga bejegyzésem tárgya. Vizsga, mint áricikk, mint érték. Így dohogásom pusztán a korszellem gyakorlatához kapcsolódik. Sorba állunk és fizetünk – meglévő, létező társadalmi értékért, egy létrehozott szellemi termékért: ami a tudáscsomag. Miért mondom, hogy adott? Mert nemzetközi szabvány határozza meg – ez ingyenesen hozzáférhető és meghatározó érvényű. Ezeknek felel meg a világ összes “nemzetközi” minősítést kiállító szervezete (link) elméletileg. A (WRSTC) például egy szövetség, ami a búvárkodás minimum követelményeit megfogalmazza, ehhez csatlakoznak szervezetek, így intézményük egyfelől defíníciót nyert, másfelől saját maguk határoznak meg működési szabályokat. 

Mi lenne, ha szabadkereskedelmi értéket kapna a tudás? – forradalmi gondolat, nem? Az elképzelés, a tetszőleges tananyag beszerzése: nyomtatott formában, online, vagy letöltve. Még ingyenes is lehetne! Ebből kell vizsgázni. Maga, a gyakorlati tudás, pedig a szakember és/vagy intézmény felelőssége és feladata. Ha adott intézmény a nála dolgozó szakemebereinek munkáját garantálja, ha adott szakember munkáját az általa képzett emberek visszajelzései és eredményei fémjelzik, akkor adott a minőség és színvonal garanciája.

Ma, ez nincs meg. Ma, lehet nyelvvizsgát, búvártanfolyamot, vagy bármi szaktudást pénzért kapni. Ezek javának gyakorlati értéke nincs, miközben egy költséges és kellően impotens, pénzbeszedés alapú, gyakran multilevel struktúrájú kontrollrendszer uralja. Profitorientált lett az oktatás – még akkor is, ha ez nincs minden területen nyilvánosan vállalva.

Ki kapja a vizsgadíjat hát, illetve miért is? Sok milliós üzlet ez, EUR alapon is – miközben az egyre inkább háttérbe szoruló képzés és tudásbázis, szakértelem egyre jobban alulértékeltnek számít. Én a magam területén szívesen szembe mennék a sorral: legyen egy tanfolyam adminisztrációs díja maximum 50 EUR, benne a tananyagkibocsájtó nyeresége és a minősítést igazoló kutyabőr – illetve nekem, mint képzőnek a definiált felelősségem.

Ma, ott állok abban a sorban, aki fizeti a 90 EUR + jogdíjat a szakma gyakorlásáért. Megfizettem a szakértelmet, a tudást én birtoklom, amit továbbadok – beleértve azt is, ami a sajátom. Fizetek és oktatok, amiért nem kapok mást, mint egy kiadható tananyagot és saját munkámért saját magam vállalom a felelőséget, kiadom a nemzetközi emblémájú kártyát, ami igazolja, hogy a tananyagnak megfelelő minimális normák kipipálva.

Tovább megyek: sajnálom az engem minősítőt minősítő által beszedett pénzt. Az technikailag egy fennálló, fantom rendszer által beszedett sáp – munka és teljesítmény nélkül. Az engem “felügyelő” díja, szintén munka és teljesítmény nélküli azon túl, hogy a tananyag biztosításáért és színvonaláért felel. A lehetőség ugyan adott, de kérem vegyük le a szemellenzőt: még nem vontak vissza ezek a sápot húzó kontrollerek engedélyt kiadott OKJ vizsgákkal kapcsolatban. Nyelvvizsgával kapcsolatban sem marasztaltak el képző szervezetet, sem tanárt. A végkövetkeztetés: nincs rájuk szükség – ebben a formában. Ebben a formában érdemtelenül kasszíroznak hatalmas összegeket, kiépített értékesítési hálózatuk révén. Hosszú sor kígyózik előttük – ott állunk mindannyian – könnyű dolog beszedni a pénzt. Mindeközben a tényleges érték elvész: az oktató értéke. Ha tudnám, hogy a PADI liszenctulajdonos óránként hány angol fontot profitál – miközben újságot olvas például – hangosan üvöltenék.

Mivel szabatos akartam lenni, nyilván felindulásom kevesek számára érthető, hiszen kevesen állunk ugyanazon az oldalom. Aki itt áll, az nyelvtanár, szakmai tanár, de lehet akár búvároktató is. Olyan trendek között élünk, ahol sokszor olyanért fizetünk, ami jogtalan. Jogtalannak tartom egy OWD PADI búvárkönyv árát 14.000,- Ft-ért, egy nemeztközi búvárminősítés bejegyzését 50 EUR-ért, de egy targoncavizsga 50.000-ért sok, más túlárazott képzéssel egyetemben ugyanolyan jogtalan. Két napos tanfolyamok, szakvizsgák százezrekért? Konferenciák, továbbképzések? Igen, ez jó üzlet azoknak, akik ezeket a díjakat bekasszírozzák és igaz a mondás, hogy a tudás hatalom és érték. Így nézve különösen az.

Van pár szakma a zsebemben százezrekért, van nyelvvizsgám, de azok a munkaerőpiacon értéktelenek – miközben egy alkalmatlan minősítő rendszer beszedte a sápot – azaz munka nélkül szerzett pénz: tisszességtelen profit címén. Mit ér egy nyelvvizsga 30.000-ért? Kérdezz meg egy munkaadót – akinek a tényleges tudás számít, így meg is csinálja a saját alkalmassági tesztjét.

Igen, tudomásom van róla, hogy a PADI profitorientált a búvároktatásban. De az ember a lehetőségei és szándékai szerint előbb -utóbb válaszúthoz ér. A véleményem pedig eljuttatom a PADI irányába is, hiszen ha szolgáltatási cikk is a búvárvizsga, akkor is, mint kereskedőt, az érdekeimet a legkisebb mértékben sem támogatja. A Kerasub által tartott búvártanfolyam ma, 100%-ban rajtam múlik, minden normának megfelel, az engem  minősített rendszerek sem részt nem vesznek benne, sem érdemi háttértámogatást nem adnak.

Így lehet, hogy egy napon a kiadott búvárkártyára azt írjuk két nyelven: Kiállította Kerasub Búvárközpont, oktató neve, tudásszint, illetve hogy a nemzetközi szabványoknak megfelel – XYZ oktatási szerv tankönyvét használva. Foto, tanuló neve, dátum. Ennyi!

Összefoglalva: a baj az, hogy köztudatban vannak olyan szokások és vélt értékek, olyan sablonok, hogy el sem merünk gondolkodni azon, hogy mi is a normális. Iparág lett a minősítés, minőségbiztosítás, ami sok esetben csak egy adminisztrációs kanyar minden költségével. Árucikk a tanfolyami oktatás, meg a vizsgadíjak. Utóbbi nem biztos, hogy megéri a pénzét – míg az oktatás értéke a tanulók teljesítményén és mérhető visszajelzései alapján mérhető. A piac pedig igenis kontrollálja, vessei ki magából azokat a szereplőket, akik kritikán alul szolgáltatnak! – vagy etikátlan üzleti magatartást folytatnak.

(lábjegyzet, hogy az oktatásban érvényesül leginkább az emberi természet. Egy sikeres vizsga után ki az az együgyű ember, aki azt mondja: bocsánat, én nem kaptam hasznos tudást, a vizsgám nem ér semmit – én kérem buta mardtam. Minél drágább volt a projekt, a többség annál inkább hallgat -így akik szélhámosságban utazó szakemberek, nagyon jó területet választottak az oktatásban.) A tudás és értéke továbbra is megfoghatatlan és szubjektív, bármennyire határozottan is igyekszenek azt rendszerbe foglalni. Egy búvártanfolyam adminisztrációs háttérköltsége 80-90 EUR értékben sok. Ez határozott véleményem.