Karantén alatt

Karantén alatt

Ötödik nap a kaptárban. Persze el vagyok szigetelve a többi zombitól, nincs mászkálás. Szobafogság van, összkomfortos nyolc négyzetméter. Horror van, elég ha csak a tükörbe nézek, sötét, szőrős, fenyegető arc riogat – ami ugye én volnék. A mozgásom darabosan imbolygó, pont mint egy félig élő. Nem egy nagy életérzés, szívesen lennék más cipőjében.

Azért reggel új lendülettel indítok. Borotválkozás, pedikűr,manikűr, kis torna. Életre fel vagy mi. Ígérik a vizsgálati eredményeket, akkor meg abból csak kitalálják, mit, hogy kell kezdenem szedni, hogy rendbe jöjjek. Itt tartunk. Próbálom agyonütni az időt, de jól bírja az ütlegelést.

Mostanra már van egy kisebb szurkolótáborom. A fővezér Édesapám, aki négykor hozza a napi főétkezést, Jóanyám ebédjét. Többen telefonon szórakoztatnak, érdekes történetekkel, vagy ígérik, hogy ha lesz védőszkafander, akkor meglátogatnak. Én inkább igyekeznék kikerülni, ebben maradtunk.

Minél előbb ki, és meggyógyulni! A nagy szabadulási díj pedig nem más,mint egy Dodesz féle íj, rám méretezve. Tehát indiánnak állok, ha kijutok, az biztos is! De csak miután kitaláltuk mi lesz az idei éves programmal…