6 kicsi búvár

6 kicsi búvár

Pünkösdi túra, avagy horrorisztikus checkdive, káosz és kapkolódás, elvesződő búvárok… Tanmesének sem ajánlott megtörtént eset

Az alapötlet a múlt évben született: Pünkösdre cseréltük a május 1-et, ahogy gyémántkemény edzettségünket kikezdték a trópusi pancsolások. Már nem kívánjuk nagy derűvel a testet rázó kihűlést, megkékült szájat, vacogó fogakat. Ennek jegyében, haladó team védjeggyel, kalandmerüléses fundive menetre indultunk a törzsállománnyal. Ahogy közeledett az időpont, úgy apadt a létszám, majd megállapodott a maroknyi méretnél. Ez búvárcuccokkal felpakolva is csak két autó méret, egy kicsi, meg egy nagy. A Hiace raktere közel sem volt tele, de túrabuszként újra jól működött.

Milyen a tengerpart? Még mindig sós a levegő, friss, fűszeres illattal kevert, sétára csábít, szemet vonzza a kék horizont, le kell ülni egy parti étteremben és enni. Mint búvár elnyomom a bűntudatomat és tengerivel pakolt rizottót eszem, mások grillezett kalamárit.

Este tisztelettétel Gézánál. Kollégám profizmusa a fő vonzerő, ahogy mediterrán eleganciával tereli a megfelelő mederbe a szükséges dolgokat. Ő érti, én értem, mi csináljuk. Ennyi a szervezés látható része, a nem látható dolgokért meg fizetünk. Ez a Buborék Búvárbázis, KRK. Pünkösdkor ostrom alatt, minden ágy elkelt, merülés extra palackokkal, hajóval ugyanakkor fix idővel. Ebből négy perc tökéletesen elég volt megbeszélni a lényeget. Mondom: profi kolléga.

Zökkenő mentes kihajózás. Három csapat osztozik a fedélzeten, honfitárs oktató kollégák és jó pár búvár. Mivel mindenki itt is érti a dolgát, nincs gond a fedélzet felosztásából: jól megférünk, ha el alig is. Mienk a jobb napozó fedélzet. Az idő tökéletes, kissé borongós, nem forró. Legnagyobb ellenség a leégés kordában tartható beöltözve, napozó krémmel alákenve. Aztán kedődik a show. Love Cave-nél ugrunk, a Plavnik sziget szélvédett, túlsó oldalán. Ideális checkdive helye. A csapat majdnem allűrmentes: leesett ólomöv okoz gondot valakinek, amúgy majdnem társrendszer. Elsőnek indulva nekivágunk a helynek. Ismerem. Valahonnan érzem, mi, hogyan jön, slalomozva, irányokat váltva igyekszem változatos merülést prezentálni, érdekeseket mutatni. Van tengeri liliom, árnyas falakon gorgóniák nyújtóznak, púpos sziklahát mögötti meredély, a kéklő távol kontrasztjából előúszó durbincsraj és teraszos sziklafal szivacsokkal benőve. Lebegünk a mélység fölött. Checkdive, 28 méter – azt hiszem ez kicsit sok. Valami mámor ez, hogy mit is keresünk itten? A következő falnál már emelkedünk, fordulunk, együtt a csapat. Még minden rendben. Aztán elkezdődik a törés és mozaikjaira hullik minden. Mint a 8 tanú című filmben: minden szereplő másként látja az eseményeket. Mintha mindenki egy másik történetnek élné meg a merülés folytatását. Valahogy eképp:

Béla: merülőtársi rendszerben úszik. Persze. Aztán mikor mindenki egy üreg peremén kuksol befele, kiderül, hogy azok idegenek. Nem földön kívüli invázió tagjai, hanem tökre más búvárok. Ettől a felismeréstől még a levegő is fogyásnak indul, Bélánk meg visszafelé.

Eszter: a csapatot záró merülőhármas tagja. Elméletalkotáskor Béla és Ernő veszi közre, gyakorlatban a csapat feje felett lebegő, teljes vizuális megfigyelésre alkalmas személy. Mivel a csapat háta és szintje felett tartózkodik, mindent és mindenkit lát. Sőt! A fordulás után gyülekező csapat létszámát ért változást a vezetővel szinkronban észleli. Megfordul és a kéklő távolba sprintel, előző irányunk szerint, keresve az elveszettet. De csak egy csapat idegent lát, ahogy egy üregnél figyelnek valamire intenzíven. – Gondoltam, megkeresem Bélát, hiszen az én merülőtársam. De Ti eltűntetek közben!  – mondja ő.

Ernő: a csapatot záró merülőhármas biztos pontja. A legmélyebb pont – biztosan. Élre törni látszik, a merülés vezetőt követő atya-fiú páros alatt surranva. A fordulás után azért lefele figyelget, pedig mindenki továbbra is a feje felett lebeg, egészen közel. Azért némi jojó effekt adódik, megküzd vele és marad az alapcsapatnál. Ekkor merülőtársaiból már csak ő az egyetlen. A hírmondó, akit elhagytak a többiek.

Péter és fia Bálint: Követi szépen a merülés vezetőjét :  Karast. Fordulás után ott vannak a létszám ellenőrzésnél. Húsz méteren lebegve, pislognak. Béla hiányzik, Eszter épp kereket old, Ernő szólózik kicsit lejjebb, miközben Péter fontosnak látja mutatni, hogy fogytán a levegőjük, fordulnak, emelkednek. A vezető a jelek szerint együttérzően bólogatva nyugtázza a tényeket. A páros aztán sietve a felszínre emelkedik és onnan irányozza be a hajót.

Hogy miként láttam jómagam a történteket? A fordulónál még mindenkivel van vizuális kontakt. Emelkednek is kicsit, és fordulni látszanak velem. Egy másik búvár együttes úszik be a képbe szemből, amin pár uszony tempóval sikerül túlkeveredni. Ezen most nem lehet változtatni, korábban kellett volna fordulni, később meg késő. Mindegy. Hátranézve a látvány nem túl lelkesítő: van aki felfelé emelkedik, van, aki alul forgatja a fejét, igazából nagyon elveszni látszódik a csapat, annál inkább, hogy jelentős számú idegen páros kavirnyál a buborékoló kavargásban. Szép is lenne a forgatag, ha ez nem zavarná meg a kedélyeket, de a mozdulatok vehemenciájából úgy tűnik, irányítást vesztett a csapat. Senkivel nincs szemkontakt, se retur vizuális kapcsolat. Egy kis időre van szükség, mire a dús buborékfüggöny megritkul és rendeződik a kép, ötös alakzatban figyelhetjük egymást. Egy ember hiányzik, Bélánk. Hátsó pozícióban Eszter mintha parancsot kapott volna, sarkon fordul és maximális uszony tolóerővel sprintel visszafele. Induljunk utána csak intek, bízva benne, hogy sokáig nem mehet a logika szerint, látjuk még megfordulni hamarosan. Így a csapat árnyalatnyit a menekülő felett, annak nyomán komótosan  úszni kezd. Kisvártatva  valahol a látóhatár peremén Eszter megfordul és ugyanolyan űzött tempóban jön visszafele. Nem néz se le, se fel, semerre egyáltalán, Ernő irányába haladva száguld, majd el is úszik mellette. O-óóóó! Milyen fura, hogy nem találkoztak! Intek Ernőnek, hogy uszonyt elkapni, de késő! – torpedóként tovasuhan. Tekintetemmel keresem a mögöttem levőket, ekkor Péter és Fia jelzik, kevés a levegő, forduljunk. Magamra mutatok, meg, hogy együtt, indulunk visszafelé. Így is lenne, de Béla érkezik felülről és úgy tűnik, van mondanivalója. Kicsit későn fékez, alattam két méterre áll meg. Aztán csak jön, jön, és mutatja: 40 bar! Na, ennek fele sem tréfa, mivel közel a húsz méterhez vagyunk, kb. 10 percre a hajótól, azért elég magas szaturációs szinten, így oktopuszra veszem és szoros merülési kötelékbe rendeződünk. Ezt követően a többiekre sandítok. Ernő van. Béla van. Eszter nincs. Sőt, se Péter, se Bálint fia! Ez kész téboly, vicsorgok a reduktorra harapva. Nos, itt már csak egy jó dolgot tehetünk: emelkedés, visszatérés! Megfogyott csapatunk szépen emelkedik, ügyesen halad, mígnem a hajó közelében ismerős sziluettek ringanak a felszínen. A hiányzó három jómadár! Visszakapom az oktopuszom, így Béla a saját tartalék levegőjével emelkedhet már. Van pár kérdésem, így bukkanunk fel a szökevények mellett.

Eszter mondja is: csatlakoztam búvárokhoz, de ezen száraz ruha volt. Aztán gondoltam, egyedül nem merülök továb, feljövök és ott voltak Péterék.

Péterék: Elfogyott a levegőnk, azért inkább feljöttünk.

Nos, a történetben már jöhetne is debriefing, meg a tanulságok összefoglalása, amire ugye sor is került a megfelelő módon, de addig még pár meglepő tényező bukkant fel, aminek igazából nem örvendtem. Bagatell, hogy az egyik kompjuteren a S.O.S jelzés 3m1’ jelzés villogott rendületlenül – derült ki a merülés után fél órával. Egy másik komputer első merülése alkalmával K.O –t kapott, valahol a tizedik perc táján. Nem volt vicces kedvem, de legalább Bálint nevetett egy nagyot a végén: nem is fogyott el a levegőnk, én 140, apa 120 bar nyomással jött fel!

Na, most ha ezeket a dolgokat össze vetem azzal, amiket tanítok, akkor nyilvánvaló: hamut szórhatok a saját hajamra, meg még a többiekét is mosogathatom dorgálóan. Levontam a tanulságot és megvontam a bizalmat minden első-újra-merülőstől. Az eset szerencsés kimenetele és a benne rejlő sötét humor ellenére nem szeretnék több ilyent átélni. Ennek szellemében a második merülés, illetve a következő napi túra már példásan sikerült. De erről még egy bejegyzés kívánkozik.