Bura

Bura

Hogy mi az a Bura? Az a csúnya szél horvát dialektusban, ami akár 200 km/órás lökéseket is produkál. Mi többnyire Bóra néven tiszteljük ezt a szélvihart, ami az Adria keleti partvidékén bukik alá a hegyekből, ereje mindent megtépáz, hatására éktelen hullámok kerekednek, a levegő drasztikusan lehűl. Leáll a komp forgalom, minden hajó védett öbölbe menekül, de még a szélnek kitett közúti forgalom sincs biztonságban tőle. Csúnya egy jószág, amivel éppen sikerült öszefutnunk szeptemberi KRK túránk alkalmával.

Mivel az Adria egy másik dimenzió, úgy döntöttünk, hogy a jelzett rossz idő sem lehet stabil és ha már annyira merülni akarunk, akkor az útközben mért 8-10 fokok sem lehetnek elriasztóak. De ekkor már a kocka amúgy is el volt vetve, csupán lázbeteg, megfázott, no meg bordatöréses emberek maradtak otthon igazoltan. Az elszánt többség bizony útrakelt a legborúlátóbb meterológia jóslatok ellenére is.

A KRK hídon áthaladva igéző látvány tárult elénk: forgószél kapta magasba a hullámokról leszabott vízpermetet. Erre mondják, hogy a szél felkorbácsolja a tengert, tényleg porzott a víz, mintha valami láthatatlan óriás szaggatná a felszínét. Kiszállva az első parkolónál, mi is megbirkóztunk ezzel az óriással. Akkorákat lökött rajtunk, hogy az ember majdnem elzuhant. Tépte a hajunk, a ruhánk, át és belefújt mindenbe, hogy egy pillanat alatt vacogni kezdtünk, két pillanat után meg már vissza is ültünk a kocsiba. Nagyszerű lesz a holnapi merülés…

Part, vagy hajó? – ezt már Geza kérdezte, a góré. Palackjaink és hajóink legális ura, a hogyan és hova témafelelőse. Eltartott pár másodpercig az elemzés, míg meghoztam a döntést – KRK szigeten megélt tapasztalataim összevetettem a szélirány, hullámzás, helyszín, látótávolság, kivitelezés és várható élmény, eredmények mutatóival, nem utolsósorban beszámítva magának a kérdezőnek a hangszínét és pupillareakciót hezitálásomra. Hajó! – mondtam ki a végszót, amit két félmondat követett. Ezzel meg is volt szervezve a program, beleértve a szállás elfoglalásának összes tudniillikjét is.

Többek szerint nagyon jó volt az első két merülésünk, ami a Bóra miatt KRK sziget szélvédett nyugati partjai mögé parancsolt bennünket. Barátságos öblöket merültünk, ahol volt horgony, tengeri akna, sziklafal aláhajlással, halakkal és csigákkal, erotikus fazonra nőtt szivacsokkal és egész jó vízhőfokkal, előbukkanó meleg napsütéssel. Persze kicsi hintázás akadt,  ami távoli, imbolyogva befutó hullámok széleiből adódóan véletlenszerű mintát követve lágyan ringatta a hajónkat. Ez a tengeribetegség (továbbiakban TB.) forrásának tekinthető effekt igazolta is magát: merülés után búváraink szépen a korláton kihajolva loccsanósat ásítottak. Tehát, a délutánra jellemzővé váló nyári napfényözön sem varázsolt színt minden fehér arcra.

Eljöve a második nap. Hajó. Gyomoredzett, felkészült csapat indulhat útnak. Ezúttal már átvágunk a szigetek közötti nyílt vízfelületen, ahol azért menet közben bokáig be-bezúdul némi tengervíz az oldalpalánk résein. Cél Plavnik. Útközben megelevenednek előttem az emlékek Jörg vezetése alatti Kormorános időkből és mesélek a motorcsónakozásról, meg az Indiana Felsen titkairól. Így aztán kedélyesen érkezünk a Love Cave-hez, ahol most egy javító merülést igyekszem abszolválni updatelve a helyhez köthető emlékeimet.. (lsd. 6 kicsi búvár)

A merülés első percében a G10-es fotoapparát otthagyja kezelőjét, felmegy napozni a felszínre. Az egész csapat lentről sasol, majd elindulunk. A víz pontosan 2 fokot hűlt a tegnapihoz képest, látótáv szép és messziről figyelhetjük, ahogy egy nagy polippal fényképezkedik a másik bázis búvár brigádja. Szép 48 percest merülünk, szerintem impozáns környezetben, ahol vsisszafelé 6-12 méter között kihagyhatatlanul szép alakzatok és durbincs rajok dobják fel merülésünk. Itt egy cakkos, sajtszerű sziklaalakzat alatt összefutunk egy jóval nagyobb polippal, aki már jól ismeri a búvár fajzatokat: gyorsan keres magának egy szűk és kellően biztos sziklahasadékot, ahol aztán elnyelődik, mintha nem is lett volna.

Felszín, átszerelés, loccsanós álmosság. A TB kórkép ellenére betegeink újra merülnek. Krusija északi sarok, itt ahol a napozást követően jóízűt merülünk. Kellemetes nap kellemes-édes gondja: mit csináljunk este?

Kidoboljuk az irányt: KRK város, kaja és … beavatás. Számolgatjuk, hogy van két tanuló, aki magára vonta ugye Poseidon haragját, ami ugye két ilyen illetéktelen, orrát víz alá dugdosó emberfajzattól automatikusan pusztító és felkavaró szélviharhoz vezet. (Ez a Bóra kevésbe tudományos deiníciója )Aztán lesz a kettő avatatlan bűnösből három, majd újabb és újabb nevek kerülnek elő. Mire a sétány végére érünk, a csapat 80%-ban igazolt haragkeltő félbúvárból áll- szóval teljessé kell tenni őket! Így aztán előkerül a maszk, a snorkel és az uszony, némi sör, tengervíz és meg kell tenni, amit kívánnak az istenek.

Gyönyörű napos reggel köszönt ránk. Poseidon elégedetten kevergeti kagylólevesét, de nem a tengert! Derűs időben, sima vízen futunk ki újra Plavnikra, ahol a Mafia (Hármas öböl) két oldalát merüljük meg. Oktató merülésen ostromoljuk a haladóknak szükséges 30-at, amit némi áramlás tesz feledhetetlenné. Hú de jól úszok! – gondlja Tekla odafelé. Nos, a vissza fele haladás mások arcáról is leradírozza a mosolyt, bár a fal mellett kellemetes volt a haladás. Harmincas szabály: ekkora mélységen akár 30 percre elég csak a levegő – erről győződnek meg a kezdők.

  A második menet az kellemes nézegetés a fal mellett. Nekem a helyi anamonacity néven marad meg, ugyanis rengeteg kis viaszrózsa ringatózik a sekély falon. Laza dolgom van, merülőtársi rendszerben követjük a szimpla tervet: 100 bárnál fordulunk, max mélység 16 méter, buddy system, ki első, ki második páros. Ez nekem és Mariannak egyszerű, könnyed bóklászás, kevésbé a tanulópárosnak, akiket látványosan zavar a másik térbeli kalandozása – a látszat mindenképpen ez a hátsó sorból. A pozitívum, hogy teljesen önállóan és biztosan merülnek és figyelnek arra, amire kell. Mivel az önéntes fotósunk a napozódekken lazult én kattogtattam a géppel.

Volt egy kis idő még így is lazulni, amivel együtt is pont négyre értük el a partot. Vissza mentünk a szállásra, zuhany, gyors kávé és búcsúzkodás után, ötkor el is indultunk hazafelé. Erre ugyanazt mondanám, mint a túrára: profi. Ha valaki a merülés utáni magas hegyek miatt aggódna, arra két válasz is van. Egyik, hogy 3 órás pihenő idő alatt a nitrogén java kiment belőlünk. A másik, hogy nem is olyan magas az a hegy, amin átkelünk (1000-1500 méter átlagban, de a pálya nem a gericen vezet. A köztudatban nincs jelentett dekompresziós eset ezzel kapcsolatban, pedig évente sok-sok búvár ostromolja az Adriát)

Élménydús csütörtök-vasárnap menet volt, 6 merüléssel. Igaz, ősz van, hűl a levegő, de merülni kell. Így aztán nem ez volt az utolsó idei szám. Folyt köv. természetesen a sótlanítás jegyében: irány valami édesvízi merülés!