Szigorú repülés

Szigorú repülés

A legnagyobb utazás is az első lépéssel kezdődik – zakatolták a vonatkerekek dallamosra kerekítve, mikor Pest felé tartottam, arccal Dahab felé, hunyorogva a sápadt napsütésben. Igaz, ezek az első lépések közelebb voltak a futáshoz, mert egy perccel az indulás előtt hajítottam fel poggyászaimat a vonatra. A kezdeti izgalmak, az utazás hangulata régi húrokat pengetett meg, bizsergető érzések, letűnt kalandok új ígéretével.

Volt egy napom a másnapi felszállásig, hogy az elfeledett dolgokról intézkedjek – hisz ilyenek mindig akadnak, ahogy a legfinomabb mesterműben is apró hiba. A napot Zorróval töltöttem, búvárfelszerelés vadászattal és egyeztetéssel, náluk hunytam, reggel meg egy fuvarral kihúztunk a reptérre.

Tény, hogy a mosolygás után jött a jeges borzongás, meg a hideg verejték! No nem a reptéri klíma volt túlméretezve, hanem beleszaladtunk a szigorba. Kérem szépen a búvár jegyeink 30 kilóig jelentenek védelmet, aztán a kézipoggyász 10 kilo lehet. Egyikünk 42 kilós csomagját meg visszadobták, mondván, hogy túlméret, ilyet nem lehet feltenni a gépre. Emberek sorát varrták be túlsúlyra, amit én hírből se nagyon ismertem eddig. Rögtön kezdett nehéz lenni a 14 kilós videopakkom, meg a laptoptáska… Ráadásul a szállíthatatlan cuccot is szét kellett dobni, hogy beleférjen a 30-ba. Mire ezzel valahogy kész lettünk, utolsók lettünk, valamint az ügyintézők hátán púp s a gépindulás lehetséges késleltető tényezői. Ezért is sikerült előnyösen megoldani a súlyos kérdéseket.

Persze a biztonsági kapuknál is volt sorban állás, mintha ingyencirkusz lenne, ami igaz is volt, lévén egy csaj fehérneműre lett vetkőztetve. Aztán itt véget is értek az izgalmak, Sharmban landoltunk, ahol végre az új reptér fogadott.

Újdonságszámba vettem a matricát, ami a 15 dolcsis vízumbélyeg aktuális megfelelője. Letaglózott a vámmentes az áraival, mert olcsó és jó pia csak a vodka akadt, a többié valahogy csillagközi relációkat sejtetett. Vagy rég jártam itt már?

Dejavu – Dahab, ismerős, porosabb és szutyibb, mint emlékeimben. Meglepetésképtelen gyors beilleszkedés részemről, csak a csoport elkerekedett szemeit látva bukkan ki belőlem a nevetés. Akklimatizálódni kell Gyerekek! Akklimatizálódni! Ilyen klassz helyet nem is álmodtatok még, csak érezzétek, kapjátok el a feelinget! – mondom nekik. Racionális elmémmel értékelem toporgásukat, bár elgondolkodom rajta, hogy milyen értelemben vagyunk messze Nyugat Európától: a jóléti országokból sokan vásároltak itt ingatlant, alapítottak éppen céget, vagy vállalkozást, s jönnek ide sokan ma is, merülni, s pihenni. S a Dahab komfort, az itteni feltételek és körülmények egy percig sem ingatják meg őket – mint mondjuk az enyéimeket most. Hát, ez nem éppen a jövő évezred utcaképe, s emiatt is kaland minden pillanat. Ez nem fogható sem Hurghada, sem Sharm, sem más turistakaptár tündérkertjéhez. S mi itt vagyunk végre!