Jacketmizéria

Jacketmizéria

Vendég merül, kötél mellett egyenesen lefele, a végpontnál fekvő roncs mélységei felé ereszkedve. Mi történhet vajon vele, mitől kellene tartania? Egyenlítés rendben, mélység már húsz alatt. Csak a gravitáció tűnik nagynak, mintha hatalmas csápok csimpaszkodnának a búvár testére, csak húzzák, le a mélységbe. Itt nincs mese, úszni kell, hisz a jacketbe adagolt levegő nem segít. A maszk szűk látóterének rabságában az ember fogolynak érzi magát. A mélységgel harcol, miközben másik kezével a horgonykötélen csimpaszkodik, uszonyos lábaival rúg az ismeretlen erő felé, próbál tempózni egyre elkeseredettebben. Küzd.

Mélység huszonhét. Végpont, elfogy a biztonság, a veszély érzete elönti tudatát, már a levegővétel is nehéz, bár szapora, segítség kell, annak ott a kötél. Kézzel küzdi testét felfelé, mászik, végre csökken a mélység. Végig ott a vezető, de ő sem ért el sikereket: minden jacketbe fújt levegő távozik a vállszelepen!!! Ketten haladnak felfelé, a csoport áll. Az ijedt búvár kimerülten siet a felszínre, vissza a hajó biztonságába, miközben teljesen hatása alatt áll a történteknek.

Jackethiba! de miért éppen vele történt ez? Hogyan hagyhatta cserben a felszerelés ilyen extrém módon? Az átéltek hatása csak eztán érződik, megszülve a sötét dilemmát: jó lenne újra merülni, vagy jobb kihagyni?

Az eset kivizsgálására összeült agytröszt nem talál kivetnivalót a hibásan működő egység állapotában: funkciók rendben, működés helyes. A rém egyszerű vállszelep több rendbeli összeszerelés hatására is ugyanolyan jól működik, mint ahogyan a nagykönyvben azt írják. A tulajdonos nem szavaz bizalmat a jacketnek, azt eltiltja a merüléstől, egy másikat pedig kölcsönöz a cégtől.

Minden rendben, mondanánk, az élet megy tovább búvárunk pedig még ma is merül ahogy kell, a történtek pedig az X-aktákba kerülnek. Az Élet azonban nagy tréfamester: a kölcsön egységgel merülő búvár még egyszer hasonló élményeket él át, másodszor is kudarccal és meneküléssel végezve a merülési kísérletet. Merülésvezetés, önmentés, életösztön rendben, vészhelyzetnek nem minősül ezúttal sem az esemény.

Három nap elteltével folytatódik a történet, ami véget is érhetett volna. De hát kutyaharapást szőrével, buborékra buborék! Új vezető, nagyobb tekintély, alapos előkészületek, tudatosan választott merülési környezet. Egy elméleti lehetőség: a vállszelep a beöltözéstől kezdve nyitva, amennyiben a vállheveder alatt átfűződve a vállszelep nyitózsinór bogja akad, feszítve és nyitva magát a szelepet. Ez jobb felvetés, minthogy a Végzet is jegyet vett a hajóra aznap.

Az elszántság tapintható, merülni pedig kell! Búvárunk a figyelem középpontjában biztosan, megfontoltan ereszkedik, mint lassított felvétel. Egyre nyugodtabb – jézusom, ha így marad, itt öregszünk meg! – se lábtempó, se haladás. A bizonytalan uszonyrezdülések nem fejtenek ki tolóerőt, a sumák áramlás hátrafele visz ennél a sebességfokozatnál. Azért van haladás, elindul a merülés: a történtek után közel a vízfenék, mélység kicsi, cserejacket hősünkön, a bűnös egységet pedig Attila mint kinevezett veszélybiztos tesztmerüli. A történet vége egy sikeres merülés, amelyet egy másik követ, ezúttal már az eredeti bűnös jacket egységgel, no meg kicsit komolyabb környezetben. Az eredmény ezúttal is siker, hibátlan minden, búvárunk boldog és megkönnyebbült: a rossz széria véget ért, mégis csak szép ez a sport.

Mi a tanulság? Nyilván más számomra, aki az eset izgalmas első felénél nem voltam aznap tengeren sem, illetve csak az újramerülés vezetőjeként vagyok a történet részese. Amiért e sorok ide kerültek, az csakis az, hogy legyen ez mindenkinek itt egy tanmese arról, hogy soha de soha nem lehet elég óvatos a vezető, hiszen tényleg bármi megtörténhet. Csak az odafigyelés által előzhető meg, csökkenthető minden kockázat, még ha az fizikailag elképzelhetetlen is. Megjegyzem, hogy mind a körülményekben, mind pedig a búvárban magában ott lapul az állandó lehetőség, hogy valami történjen. Hogy ez mennyire igaz, arra rögtön érkezett a válasz. (Lsd. következő tanmesénket.)