Sótlanítás és félbúvárok adták a misszió apropóját. Most is Copacobana volt az első napi műsor, ami jóleső merülésekbe torkollott. Csapadék szerűen is jól esett, gyakorlatilag folyamatosan, ami kihalt strandot eredményezett erre a szép napra. Fura állat a búvár, vízben él meg minden. Nem sokat időztünk a parton, inkább a benyomásiankat próbáltuk frissíteni a merülések által.
Van ez a kis bányató ugye, amiben a helyi bázis szorgos munkával különféle objektumokat helyez el. A legismertebb a St Wolfgang nevű kiérdemesült hajócska, de van itt maga Neptun Isten szigonyosan, Cleopatra, kincsesláda, ladik, krokodil, cápa, vadász/teniszles, vigyorgó torony, meg hasonló huncutságok. Kötétánc szerű mutatvány pár vezetőkötél mellett ráúszni egy-egy építményre a gyakorlatilag zöldes djuceban, ahol az emberi szem számára is kritikusan megborul a fehéregyensúly. Itt hat méter alatt minden olyan, mintha az ember egy éjszaki távcső szemcsés, zöld, infra-kijelzőjén át nézné a képet. Ez itt azonban nem virtuális, körbefolyik rendesen a realitás és könnyű lefejelni bármit, ami túl hirtelen kerül az ember elé. Megtörtént ez a roncsnál, elmaradt azonban a repcsinél. Addig tájolgattunk, míg csak-csak nem sikerült megtalálni a kis egypropellerűt, amit a télen süllyesztettek el osztrák társaink. Na, ezért még vissza kell térni… (Ha az ember oktat, akkor nem lehet kikutatni mindent, sorry. Nem mentség: ténykorlát)
A másnapi merülés Neufelder See volt. Erről komoly új meséket nehéz lenne gyártani: a strand beléptető személyzet ugyanolyan paréj mint mikor Chrisékkel itt kempingeztünk. A Szimpla Embergyűlölők Szektája uralja a jegypénztárat, mosolyt kicsalni nem lehet. A bánásmód kritikán aluli, ahogy a búvár és csapata próbál a hülye automata-jegy leolvasóra nyíló kapukon keresztül egyensúlyozni beszorulás nélkül, ládákkal, palackokkal, molnárkocsival. Közben a helyi strandolók is nehezítik a bevonulást spontán besorolásukkal, ahelyett, hogy a párhuzamos kapukon intéznék sormentes bejutásukat… A pakolás a kapuk belső ívéről indítva, már csak szimplán erőpróbaként és csapatépítő edzésként jegyezhető, amit a hűsítő merülés jutalma követ.
Az első hőhatár még nem igényel kesztyűt. Aztán olyan 9-12 körül jön a következő, ami már igénybe veszi a búvárruhát. Egy öregebb modell elnyílt varrásai mellett támad először a beszivárgó hideg. Idővel megtalál minden pontot és a legnagyobb melegben is hűtést kínál. Persze érdemes tovább merülni, minek kéne ennyivel beérni, a tó legmélyebb pontja felé esetleg tisztultabb látótávolság fogad. Itt már a szabad bőrfelületeket süti a direkt fagyos víz, szökik a test melege, az ember lelassul valósággal a dermesztő környezethez igazodva. Itt akkor vagí átússzuk a tavat, vagy követjük a jelzőkötelet. Előbb utóbb fel kell emelkedni, ha eltévedne az ember, akkor a legelőbb. Nos, kezdőinkkel a gyakorló szerekkel ismerkedtünk és az első hőhatároló zónák között teszteltük a vertikális lebegőképességet. Meg az összes többi kötelező gyakorlatot. A teljesítményekkel elégedett lehettem, a tréning kész OWD-seket termett.
Hazafelé az autóban hullámzott velem minden, vízközi szintre fáradtam. Ilyenkor az ember mosolyog, mint egy zsák drazsé és magától meg sem moccan, csak létezik: legközelebb két hét múlva, a szafarin kerül erre majd sor.
