Átmeneti zizegések miatt mostanában nem került sor posztolásra, de a hír már így is elterjedt: itthon vagyunk, az angol párhuzamos dimenziók tanulmányozása után, kellő mennyiségű következtetéssel gazdagodva – egyéb tekintetben sajnos nem – hazatértünk.
Category Archives: Blogroll
Swanage
Nem vagyok elégedett a kommunikációs csatornákkal: ugyanis UK földön üzemel a mobil számom, (kicsi rooming belefér), van skype egyeztetési sansz, a google kérdőív az összes hírlevél címre kiment, posztolva lett a honlapon, a facebookon. A válaszok száma alapján két következtetés áll fenn: vagy senki nem olvasta, vagy senki nem áll szóba egy kérdőívvel – ami a meghosszabbított hallójáratom momentán. És akkor az emilről nem is volt még szó – ami küldhető!!!
Addig is: egybesült királyságunkról. Hullámlovas sulik üzemelnek a parton, amik nagyon jó mozgási lehetőséget nyújtanak 30 fontnyi áron a vállalkozó kedvűeknek. A búvárkodásért odébb kell ugyan menni, de 18-25 fontért hajóval szerét lehet ejteni. Erről akartunk többet megtudni.
Irány Swanage! Gyönyörű, majdnem 80 perces, panorámás, hajózós busz út vezetett át a dimbes-dombos falvakon, néhol ijesztően szűk utakon a végállomásig. Útközben több túraötlet felmerült, ahogy néztük a tájat.
Sihuhu – avagy igazi gőzmozdony! Egy pár kilométeres vasúti vágány üzemel Swanage és Corf Castle között, hogy megőrizze a hely egykori hangulatát. Ezt a tradicionális kis nosztalgia vasutat önkéntesekkel, helyi erőből hozták létre és üzemeltetik a mai napig, ami csak egy jó példa arra, amit a Hong Kong-i szakács mondott a sörözéskor: Angliában ha valamit nagyon akarsz, akkor itt meg is lehet csinálni.
Úgyhogy a Pier (jelentése: móló) felé vettük az irányt, ahol szimatom szerint búvárokat találunk. És tényleg! Az összes helyben parkoló kitárt kocsi a környékbeli iskolák, klubok és független búvárok szerelékeivel volt ragyásig tele. A feliratokon az internetről ismert nevek köszöntek vissza, de érdekességül volt itt újralégző is. Mit mondjak, nem is tudtam elsőre, hogy hol kezdjem, teljesen eufóriába kerültem, de lehet hogy a nitrogénmámor szaladt elém. Mivel az emberek itt közvetlenek, jókedvűek és elég nyitottak, a következő hangulatos órában a kikötőparancsnokkal beszélgettünk. Egy fotelben ücsörgött először, aztán meg annyit mesélt, annyi infót zúdított elő, hogy az agyamban lévő angolos bioprocesszorok majdnem elfüstöltek. Kaptam pár hasznos infót, kontaktot, tippet és találkoztam az ideális búvárhajóval, amit majdnem az utolsó csavarig be is mutatott emberünk. Állva maradtam. Eljutottunk a helyi búvárzóna kapujáig, merülési lehetőségek csimborasszójaként 200 hajóroncs a közelben, meg az egyebek. Aztán most menjünk csak így haza? Szárazon?! Kínos volt, higgyétek el.
Mivelhogy kikémleltük amit kellett, folytatódott a túra, hogy Corfe Castle-t, mint helyi nevezetességet másszuk meg. A belépő kicsit visszarettentett, de nem volt idő gondolkodni és alagutat ásni sem, a hátbatámadás is időigényesnek tűnt. Megvettük a jegyet, hogy békés úton, ostrom nélkül bejussunk. Nem úgy, mint elődeink!
Nekem a Hegylakó film ugrott be elsőre, ahogy tuttira itt kardozott Mc Leod Kurgannak és akkor dőlt össze az egész. A hatalmas, romos kőtornyok nagy időkről mesélnek, amit sajnos nem volt időnk figyelmesen végighallgatni a buszmenetrendből kifolyólag. Poole kikötőjében még időztünk, de a tenger felől fújó hűs levegő borzongós estét hozott, haza is indultunk, hogy lerúgjuk magunkról a túrabakancsot egy időre.
Kicsi hidegvér
Rekkenő nyáridő. Persze. Térben és időben egy párhuzamos dimenzió, mivelhogy itt Angliában éppen nyakig polárban tanulja a test, milyen az a híres hidegvér. Az ember esküdne, hogy 15 fok alatt van, olyan az idő, mintha április vége lenne, de abból is az esős, borongós. Ebből egy dolog jön le, hogy számunkra a klasszikusan értelmezett nyár idén kimarad az életünkből. (Némi hosszabbítás azért kinéz: augusztus végén hazatérünk.)
Addig is: Albion nyara. Bournemouth és úgy általában Brightontól számítva ez a déli tengerpart az angol riviéra. Meleg, verőfényes időben megtelnek a strandok emberekkel, akik aztán este előkapják a grillsütőket és söröket, hogy kiélvezzék a spontán nyaralást. A múlt héten volt ilyen idő, meg májusban pár hetet – ahogy hallottuk. Aztán, hogy a tenger 19 fokos, melegebb, mint a levegő, az néhányakat fürdésre csábít. Kétféle ember van: aki inkább a napon fürdőzés száraz technikájának hódol, míg mások órákat lubickolnak a hullámokban. Tehát, ha a parton sétálsz egy átlagos hétköznap, akkor ugyanúgy látni kabátos, sapkás embereket (októberi divat szerint), mint mondjuk nekihevült strandolókat.
Augusztusi este a parton
Elképesztő, mikor az utcán szembe jön valaki, aki mondjuk sapkában, felhúzott gallérral, kabátban, mezítláb és rövidgatyában egy flipp-floppban csattog el melletted. Olyan, mintha az emberek nem egyforma időjárás-jelentés szerint élnék a napjaikat. Eszerint egy turista, mint mi legjobb, ha visz magával esőkabátot és pulóvert a napszemüveg mellé, mert lehet, hogy óránként többször változik a ruházat.
Tube or nottubi
Valahogy így kezdődhet a kitelepülős story, ami igazából és őszintén inkább kivándorlós színekben tünteti fel az utazást. Hogyan? Van egy angol repjegy, egy ajánlat két embernek, meg a relativitás, ami ugye csak elmélet. Mint gyakorlati ember a tapasztalatokban hiszek, azok pedig jönnek, pedig még csak 48 órája sem koptatom UK talaját.
Mivel a tapasztalok ezúttal nem nitrogénnel átitatott oktató búvárkalandjai és tanulságai, hanem valahol a megélhetés, összehasonlítás és private életérzés peremvidékén történő egy hónapos kalandozás, így a teljes nyilvánosság elégedjen meg azzal a ténnyel, hogy augusztus végén visszatérünk!
Ha valaki érdeklődik és viszonyunkból adódóan érdemesült is az átélt események és ébredő gondolatok megosztására, az körleveles, mailos vagy más kialakuló módon nem fog lemaradni semmiről. Most tehát Anglia, ahol egy párhuzamos dimenzió hétköznapjaiban merül a Kerasub.
Ahogy mondják: az ország átlépte a határt. Most mi is léptünk egyet.
Egyelőre nincs válasz a kérdésre, bárki, bármit kérdezne. Ez az út egy hónapra szóló utazás. Az utazás, pedig mozgás, tanulás és előrelépés – pozitiv előjellel. Ahogy kell.
Safari, mélydél: szundi, mercsi, eszi-iszi, újrakezdd!
Utólag sem tagadom: lett volna még hely. Ha valakit nem hívtam fel ezzel kapcsolatban, az csak azért lehetett, mert régen merültünk együtt és így nem volt benne a “körben”. Ennek ellenére a kör nagy volt, én pedig sokat ültem a telefonon, javítva országunk adóbevételét íly módon is. (gondoltam) Tény: hét hónapja lehetett jelentkezni. Hogy mire is? Na arról szól ez a kis beszámoló, meg az érintettek által életre hívott kis videós afterparty. Előlegben: dugong, delfin, teknős, cápa, pöröly pipálva. A mottó pedig ott volt a pólónkon szem előtt – nehogy elfelejtse valaki a lényeget: szundi, mercsi, eszi-iszi, újrakezdd!
Jól kiszúrnak a charterek a magyar búvárral. Először is jön a stressz a vasárnapi charter súlykorlátjával, a fizess rá ha búvárcuccot hozol játékkal. Ezen az ember vagy átmegy, vagy nem. Nekünk óvatosságból a szombati gép kellett, itt a 20 kg bűntetlennek ígérkezett. A bibit a Bp-Aquaba-Hurghada-Bp útvonal háromszöge jelentette, magyarul: plusz kockák a seggen, mínusz óra alvásokkal. Hajnali 1:20 check in, reggel 9 után már Hurghada. Mivel éjjeli gép gyűrött utasokat terem, csendben telt a busz utazás Port Ghalibig.
A szobafoglalás félig a gépen, félig a hajón, félig ösztönösen történt. A nyerő módszer a Kata féle volt, mert így mindenki kívánságának megfelelő helyre került, még akkor is, ha két brigád osztozott a hajón. Némi adminisztráció és utastájékoztató után ki is futottunk, meg is merültük a checkdivot, de Marsa Mubarak nem volt kegyes dugongilag ez alkalommal. A tenger tehene nem kívánt előttünk lakmározni, nem úgy a teknősök! Aztán fixáltuk az itinert: mars mindenki pihenni, a hajó éjjel szalad le délig, egyből faljuk fel a hetes távolságot és onnan visszafele csorgunk majd kisebb szakaszokat megtéve. Annál is inkább egyetértettem, mert homokviharos fátyol takarta a Napot, sápadtag, árnyékmentes fénybe vonva a tengert.
Malahi. Álomszerű, régi kedvenc. Nagy örömmel indultam a labirintusba, ahol már három másik csapat bolyongott. Az, hogy egyikkel sem találkoztunk, jól mutatja a hely nagyszerűségét, meg azt is, hogy pont erre törekedtem. 🙂 Ó az az átkozott levegőkészlet! Csak az volt az oka annak, hogy a merülés befejezésének ideje eljött. Ugyan nem akadtunk össze sem szirtivel, sem teknőssel, sem méretes Napóleonnal, ami azért itt tipikusnak számítana, de volt helyettük jó nagy muréna, meg a korallok megunhatatlan erdeje.
Ugyan az összes merülés költői részleteire nem törekednék, de jöttek szépen a helyek.