A héten már a repjegyekre gyúrt a szafaris csapat. A legjobb hír, hogy Szinetár Csaba professszor is csatlakozott a hírhedtekhez, ami tudományosan ad azért a túrához. Akik voltak a tengerbiológián, vagy más, korábbi túrán vele, azok tudják, hogy érzékkel és tudással közelít a tengerlakókhoz, szóval lesz mit tanulnunk. Ráadásul a mostani csapat igazán frankó: 3 divemaster még rajtam kívül a Kerasub csapatban. Durván, 2 búvárra jut egy szakember… Gyerekek, már csak 10 hét és megyünk!

Jó a sajtód! – biccentenek rám az uszodában. Ja, járok úszni, bár csak hobby ez, nem olimpiai felkészülés. Szeretem is. Egyszerűen megváltoztatta az életem a víz. Konkrétan az uszodában nőttem fel, jól lehet két évet úsztam versenyszerűen, de csak később lettem érett úszó. Abból egy lépés volt a víz alatt kószálás, onnan meg jött a többi, ami búvár címszó alatt jöhet, még ha nem is teljes a repertoár. Két nagy fordulópont volt az elmúlt években az életemben. Az egyik a négy órás úszás, ami most bekerült az újságba és ilyen-olyan bulvárhírt képvisel. Nem szívesen meséltem róla, mert az ember egy darabig rágódik a nehéz falatokon, így először a heveroknak ejtettem el, majd Gudi az újságíró kolléganő húzta ki belőlem, szóval a szüleim tudták meg utoljára, ráadásul az újságból. Ez volt a szilveszteri újjászületés, úszni az áramlással szemben, egyedül a nyílt vízen. Az egy állapot köztes állapot: az ember agya ilyenkor csak a halandóság és aprócska létünk vonatkozásai felé kalandozik. Jönnek a fogadalmak,  a kapaszkodók, legvégül a sóhajok… Ez egy ilyen szitu, kaptam, aztán megúsztam. Úgy is gondolhatjuk, újabb lehetőség az élettől.

Aztán konkrétan rá egy évvel, Egyiptomban, kaptam újabb gondolkodni valót: úgy ágynak döntött valami kórság, hogy az új évet ágyban kezdtem. Nem is sikerült lábra állnom hónapokig, csak tologattak egyik kórházból a másik vizsgálóig, fejem bubjától a lábujjaimig keresve a bajt. Hat hónap után már jobban voltam (merültem), tizenegy hónapra tudtam pár lépést futni először, ma pedig jól vagyok.

Ha valaki kap két ilyen trockost, annak meg van a hatása. Olyan okos nem vagyok, hogy tudjam, mi a dolgom ezután sajnos, de volt időm gondolkodni: az élet, a világmindenség, meg minden: 42!??? (nekem mondjuk 27 jött ki, de csak mert időben talpra álltam.) Tanulság? Szóval általában van azután, tovább, meg előre. Mindig van új perspektíva, kilépés, továbblépés. Az esély pedig fennáll, hogy ugyanazt a hibát újra és újra elkövetjük.

Nem szeretek róla beszélni. Meg talán más szemüvegben is látom kicsit a világot, sőt, tudom, hogy kár azokért a napokért, amikben olyan dolgokat kell csinálni, amiknek semmi értelme, amik egyenesen valahol, valakinek, valaminek ártanak. Nagyon nem szeretem, azt sem, ha valami a sérelmemre történik, ha valaki, valami belekorlátoz-gázol az érdekeimbe. Ha ez egy ember, az sem jó, ha hivatal, vagy hatalom, vagy felettem álló érdek, annál inkább felbőszít – bár békés természet vagyok. Szeretnék egyszerűen hasznosan láthatatlan lenni, és része lenni egy jobb világnak. Tessék mondani, jó helyen vagyok? Másrész elég jó az úgy egyetemesen, hogy búvárvezető vagyok?

A négy órás történet bulváros kivetítése tehát önmagában nem mond semmit. Az csak egy napi hír. A teljes történetről egyszer majd íródik egy könyv. Egyelőre a történet folytatódik…

Desszert, avagy a négy órás úszás sajtóbeli megjelenései: Vas Népe cikk / Blikk

Időjárásilag áprilisi tréfával indult a nap: olyan zord reggel volt, hogy az evezéshez szánt tartalék száraz ruhadarabok is felkerültek a korpuszra. Meleg kellett, ami hiányzott, kissé szeles 4 fokban dörzsölgettük kezeinket. Amúgy kedd óta nem pihent a természet, a rügybontás nem állt meg, különféle zöldek, és színesen nyíló virágok jelentek meg pár nap alatt is. Hajóra szállva sokkal jobb idő volt: a meredek partfalak, parti fák lefogták a szelet, a folyó közepét pedig melegen cirógatta a napsütés. A fő műsor  A WEKING tanya tavaszi gatyába rázása volt, hát jól elidőztünk a táborhelyen. Családi piknik bontakozott ki: gyerekek a partoldalon vágtak kikötőplatformot, a lányok egy bográcsgulyást hoztak össze, a szakemberek meg a szalatnyikot javították. A túlméretes vizsla a kis labradorunkkal birkózott egész nap. Büszkeségem persze nem hagyta magát, mind a 138 menetet végigküzdötte és szerintem pontozással nyerte a meccset. Egyértelmű, hogy halálosan elfáradt. A bázisról könnyű evezés vezetett Sanyi bá’ tanyájára, onnan meg az Árvízbe. Hogy ne maradjon folytatás nélkül a történet, április 7-én az Egy ember egy Ojigva nevű Weking egyesületi ranglistaverseny kerül megrendezésre. Evezni is jó – mondom, mert szeretem. A továbbiakban nem hírdetek külön ilyen programot, ha valaki csapódni akar, akkor elég, ha szól.

Figyelemreméltó cikk jelent meg a Divecenter.hu oldalon, amit szeretnék direkte megosztani veletek. Címszavakban: pánikbúvár mentése, levegőelfogyás súlyos decompresszióval. Az biztos, hogy a kolléga kockára tette az életét, hogy egy életet mentsen. Hős a szememben, remélem mielőbb felépül majd.

” Az ismert víz alatti filmes, Mike Prickett egy másik búvár mentése után szorult rekompressziós kezelésre. Mike Prickett több díjnyertes filmben dolgozott már, a legismertebbek talán a szörfösökről készített víz alatti felvételei. A március elején történt baleset idején a 47 esztendős filmes Rangiora közelében dolgozott egy búvárfelszerelés-gyártó megbízásából a mélyben. Prickett egyszer csak azt vette észre, hogy egy pánikoló búvár süllyed nem messze tőle egyre mélyebbre. Gondolkodás nélkül a segítségére sietett, ám majdnem 70 méteres mélységben tudta csak elkapni. Elindultak a felszínre, a filmes megosztotta a levegőjét is, de a pánikoló búvár zihálása miatt hamarosan a megmentő palackja is kiürült. Ekkor nem tehetett mást, mint hogy a felszínre lőtte fel magát és a másik búvárt.

Prickett örömmel konstatálta, hogy sikerült megmentenie a bajba került búvár életét, aki saját lábán távozott az eset után.A filmes viszont nagy árat fizetett, mert valószínűleg a hosszabb fenékidő miatt a dekompressziós betegség tünetei jelentkeztek nála. Sajnos igen komolynak bizonyult a baj, mert mellkastól lefelé megbénult. Azonnal megkezdődött a szakszerű rekompressziós kezelés, természetesen kamrában töltött kezelések sorozata vár még rá. A javulás első jeleiről adtak hírt pár nap múlva, amikor állítólag már képes volt egészen minimálisan megmozdítani a lábát.

A családtagok és barátok abban bíznak, hogy Prickett másodjára is képes lesz talpra állni: még 1984-ben súlyos autóbalesetet szenvedett, amiben mind a két lába több helyen eltört. Az orvosok még abban sem voltak teljesen biztosak, hogy képes lesz újra járni, és az úszást javasolták neki terápiaként. A sok vízben töltött idő vezetett el oda, hogy a víz alatti filmezés iránt kezdett el érdeklődni. Az elszántságot pedig olyan sikerek koronázták mint a legjobb operatőri munka díja a Sundance Film Festivalon. A család közös fohászra hív minden Mike-ért aggódó ismerőst és ismeretlent.”

[ Surfline nyomán megjelent a Divecenter.hu oldalon ]

Vimeo: Szurkolj Mike-ért

Maga az eset részünkrôl annyi kommentárt igényel: minden kezdô búvár saját maga felel a bevállalt merülésért. Az oktatók feladata és lelkiismerete, hogy a képességeivel tisztában lévô, biztos tudású búvárok kerüljenek ki a tanfolyamokról. A merülésvezetô feladata, hogy olyan merülésre vigye a búvárt, ami a tudásszintjéhez képest, nem nyújt rendkívüli kockázatot. 

A cikk annál inkább aktuális, mert kapcsolódik a Búvártanfolyam szerûség cikkhez – sajnos. Kezdő búvárral nem szokott baj történni, inkább a bevállalós vén rókák szokták megjárni. Hogy a tendencia fordul, nos az csakis a tradíciók és a képzési kultúra átalakulásában keresendő. A búvárkodást nem kell elbagatelizálni. A pálya komoly oktatókat és nem profitvadász üzletembereket kíván. (Példa: Magyar búvár balesete Malajziában – ott csak áldozat volt, jóllehet az oktatója volt a merülôtársa?!!!!)