Minisafari triplán

.
Egyébként szerencsés banda volt: családias létszámú, merülni tudó és szeretõ jófejek, gyakorlatilag szomszéd búvárklub otthonról: akik engem kaptak vezetõnek. Hajnali fél négykor tettem ágyba a csapatot, öttõl asszisztáltam az indulást, fél hattól visszafeküdtem. Az egyiptomi Coastguard egy olyan hivatali arc, aki alig ír-olvas, óvodás lélekkel bír, hol duzzog, hol hisztizik, különben meg online kapcsolatban áll Murphy-vel. Kicsivel hét után kapott a hajó kifutási engedélyt és indult le délnek, jobb idõt, kevesebb szelet keresve. Reggeli elõtt már a Panorama reefnel ugrottunk.
.
.

.
Gyorsan elmegy a nap, ha merülni, enni, pihenni kell: délután ötkor meg nyugszik a Nap…. Ahhoz, hogy a hajó falja a mérföldeket, meg legjobb idõpont a hajnal, miközben mindenki alszik. Emlékezetesnek már a második reggel csodás merülést hozott. Sha’ab sheer világítótorony: ha nincs kaland, akkor is gyönyörû a hely. Kis idegen bolygós táj fogadott a hajó alatt, kacska, többméteres korallcsápok között szalonoztunk egy gyenge örvénylõ áramlásban. Minden idegemmel a vízmozgást figyeltem, a maradék figyelmem meg az irányra, mélységre fókuszáltam, a merülési idõre, levegõre már nem jutott… Érdekes áramlásban vitorláztunk ki a végére, ahol a világ kezdett mélyre váltani. Hát, itt már leúsztunk a térképrõl, ezért fordulunk, majd beleakadunk a korallpúpok völgyébe, ami tele van élettel, hallal, színnel, és valljuk be vibrálva, áramló vízzel. Mint vezetõ falként ütközöm az áramlásba. Nem bírom könnyedén belefúrni a fejem, megy nehezen. Tíz méter küzdelem míg lazíthatok nyugodtabb vízben, na ekkor szalad bele a csoport a láthatatlan nehézségbe. Mindenki átjön, 20 bar levegõvel fizetve meg a vámot, és jövök rá, hogy a visszajutás bizonytalanná vált. Hát indulunk is sietõsen, bár nem vagyok tisztában a távolsággal, annyit szalonoztunk. Az áramlás oldalról törne ránk, ha a korallbarázdából kidugnánk a fejünket. Az erõs szél tolja a vizet a zátonyra, és a világítótornyos saroknál folyik is rendesen. Behúzott nyakkal lopakodtunk, pont a kérdéses zónán keresztül. Pár 30 báros felúszott ,pipálni’ na õket el is kapta a víz: ijedten néztem, hogyan gyorsulnak, és tûnnek el az oldaláramlástól. Fél banda oda lett az utolsó 3 percben és kiúszva magát, frissen tért vissza a hajóra. Jó reggelt mindenkinek! – ébresztõ Karas módra 🙂 Gyönyörû merülés volt!
.

.
Két nap merülés, alvás Hurghadán – ez a minisafari lényege. Ez kétszer, aztán kétszer napi merülés. Ennél az ítéletidõnél jó is volt, hogy nem kellett huzatos tengeren dekkolni, hanem lehetett Hurghadán csavarogni. A hálátlan az egészben, hogy a szél csak nem csillapodott: a top roncsokat ki kellett húzni a merülések közül, jól lehet fél órányira voltunk tõlük. Tengeren elsõ az emberek biztonsága, aztán a hajó épsége, utána jön csak a szórakoztatóipar. Szélkakasként álltam a fedélzeten, ittam a szelet, morogtam vele, bekönyvelve, hogy a hét folyamán 3 alaklommal is ki kellett hagyni a nagy roncsokat. Kételkedés nem volt: ha a szél letépi a hullámok taraját és vízpermetet hord, az meggyõzõ. Az is meggyõzõ, hogy összerázza az embereket a hullámmenet. Két óra ilyen menet kékké-szürkévé varázsolta a pirospozsgás arcokat, volt olyan, hogy valaki leesett a fekhelyérõl… Élmény volt, szépeket merültünk nagyon, nekik is sikerült meglepetést okozni.
.

.
Történt, hogy elmentek fotós-éjszakai merülésre. Én maradtam a hajón, segítve indulást-érkezést, figyelve mindenre. Egy méretes sziklakúpot kellett volna megkerülniük a hajó orrkötelénél, de a fények alapján nem sikerült, a hajótól 20 méterig jutottak, és csak fotóztak vadul. Villogtak a vakuk, és álltak a fények egy helyben, hosszú idõn keresztül imbolyogva csak oda s vissza. Tudva, hogy a zátony tulsó oldala a szép, nem értettem a dolgot, a kisördög meg csak bökdösött, hogy nézzek utána a dolgoknak. Ugrottam snorkellal, hogy lássam a csodát. Szemem elõtt kopár, 4 méteres mélység, alig korallok, holdfelszín. Ahol fotóznak dettó. Tehát nem okozott csalódást a látvány, de választ sem adott a kérdésre. Gondoltam, majd a hajón megválaszolják frankón a készült képek, meg a merülés hõsei. Felöltözve vártam õket a parton, udvariasan fogadtam õket – akik a hajó körül merültek mintegy 50 méteren belül. Kilencven percet… Mint merülésvezetõ 40-50 percre terveztem a merülési idõt, de mivel elnézést kértek és valóban mintha pórázon merültek volna, nem csináltam fesztivált. Biztonságilag teljesen rendben volt minden, nem kockáztatott senki semmit, ha pedig élvezték a hajó alatti lebegést a kis vízben, és elégedettek, akkor a foglalkozás elérte célját.
.

.
Voltak más élmények is: számolatlanul jöttek. Éjszakai merülés 4 spanyol táncossal, diszkoszhal a rivaldafényben, meg egy hatalmas barakudával való szinkronúszás! Életemben nem láttam még ekkorát, ujjaimat a hónom alá zártam, nehogy örök emlékként az élesfogúnál hagyjak belõlük. Bár volt pillanat, mikor karnyújtásnyira úszott mellettem,mégsem próbáltam lemérni a távolságot. Abu Hashish még ezt is überelte: több tucat nagy barakuda szétszórva lebegett a platón, mi meg az áramlástól sodorva csak elrepültünk közöttük. Klassz volt, és döbbenetes élmény. Ezek után elégedett lehet az ember, még ha sokat merült búvár is.
.

.
Elégedett lehettem az utolsó napon is, mikor búcsúvacsorázva fotókat néztünk az egy hét intenzív merüléssorozatot lezárva. Két ember jutott el a kapálózós amatõrbõl a rutinos haladó szintre – erre az eredményre vagyok a legbüszkébb. Kifáradtam rendesen, ahogy a hajószakácsunk is. Kemény szolgálat végigbokszolni egy szafarit elsõ emberként, úgyhogy kívántam a pihenést. Reggel négykor a repülõtérre irányítva õket, elköszöntem a vigyorgó, elégedett arcoktól, majd pedig 48 órás pihenõszolgálatba vágtam a fejszém. Ki sem húztam, ahogy magamat sem az ágyból.
.