Glubal szigeti búvárklandozás
Category : Uncategorized
Kevertettem nitroxot, nehogy zsibbadjon a könyököm. Éppen le van járva a biztosításom, nem kéne most deco túrára mennem. Meg amúgy is, nem bízom én annyira a komputerekben sem már. Második akcióra az Ulysses roncsát merültük. Végre valahára ide keveredtem és láthatom. Jó negyed órát birkóztunk a hullámokkal, mire kiértünk az északi platóra. Ördög int, hogy ugorjak, pont alattunk a roncs, csapat is bukfencez a helyzethez illő komoly áramlásba.
Több szintes a roncs, oldalán fekszik, ezért a gerendázat között lehet szalonozni. Fenséges látvány, dolgozom is rajta, hogy megörökítsem. A csapatunk kiegészül Murphyvel, amit onnan tudok, hogy a kamera reléje meg is vadul, kedvére váltakozik a record/pause funkció. Milyen Kedves! – gondolom őkelméről. Klasszul merülünk, átdriftelünk a gőzös kéményén, majd az áramlásra bízzuk a röppályát. Déli irányban driftelve, lebegve csúszunk, én meg csak keresem az üveghalak barlangja nevű formációt. Ezen a címen futott a TV-ben egy film, ami azóta is csiklandozza a fantáziám. Nos, úgy vélem megtaláltam, de ezt csak konkrétan a következő merülés alkalmával tudnám igazolni. Mikor visszaérünk, a badysystem brigádok delfines merülésről számolnak be. Kösz Murphy, nem tudnál mással szórakozni?
Harmadik merülésre mentünk ki keresni a Seastar nevű roncsot. (nem azt, amit Abu Nuhas körül emlegetnek, na de hát a nevekkel mindig baj van. Peter Collins tán jobban tudja) Ezúttal jó húsz perc, amíg majdnem elérjük az olajfúró ponton korallba ágyazott elemeit. Három oktató egy ördög, meg aighanem Murphy. Ördög mondja, hogy ugorjak, itt lesz Insallah. Amit keresek, az egy horgony a korallon, annak láncán meg ott fityeg majd a roncs. De nincs itt. Robogunk még vagy tíz percet, elhagyunk egy delfinbrigádot amíg elérjük a következő koralltömböt, aminek a tetején ki van állítva egy Yacht, bár nincs olyan állapotban. Ugrok, hurkot a kézbe és indul a bodysurf. Hajóvonta, avagy élő szondaként figyelem a víz alatti témát. Egy motorcsónak után kötve, arccal lefelé kell figyelgetni. A légzést nehezíti, hogy a snorkelt a sebesség a víz alá nyomja. A közegellenállás nem barát, nyúlik a kéz, a kapaszkodás azért erőt igényel. Hegymászókalandjaim emlékére megacélozom magam, felkészülve hosszú, végtelen függeszkedésre, amihez kimérten, lassan intézem a leegőt másik kézzel a snorkelt víz fölé emelve. Nem tudom mennyi ideig tart a dolog, de nincs meg a keresett objektum. (később látjuk, hogy csak azért, mert sokkal északabbra kell lennie, tehát rossz fele kerestük a csillagunkat)
Alig bírok kikapaszkodni, gyomrom visszahúz, annyi tengervizet ittam. A Nap állása tölt el némi aggodalommal, késő délután, Napnyugta előtt szorosan, messze a hajó biztonságos közelségétől lakatlan zátony peremén startolunk. Speciel nem lenne kedvem ma elveszni a tengeren. Hülyén nézne ki, hogy a három túravezető oktató az Open water című film zárójelenetét gyakorolván a safari gazda nélkül marad. Tehát az elveszni a végtelen tengeren nem lett volna kedvemre való, ahogy órákat úszni sem. Azért lebuktunk, harminc perc merülésben húzva meg a határt.
A sejtelmes kékségben elolvadt a csend. Mennyei állapot, feeling, szakmerülés, igazi kommandós akció érzésekkel fűszerezve. Kereső alakzatba fejlődve széthúzódva láncot alkottunk, haladtunk dél felé. Ami feltűnt, hogy négy teknőssel is találkoztunk, de mind a négy pánikszerűen menekült előlünk. Olyan észtvesztő vad menekülést vágtak le lassú közeledtünkre, hogy húsz méternyire sem tudtuk őket becserkészni. Nem úgy, mint előző nap Murphyvel: akkor tíz percet figyeltünk egy teknőst, aki többször modellbeállásokkal rukkolt elő – nem tudván, hogy a kamerám éppen bekapcsolhatatlan állásba merevedett.
Tehát a Glubal teknősei pánikbetegek! A sasrája kitér a búvár elől ha teheti, de azért jól megfiyelhető. Más különös megfigyelés nem is történt, amíg oda nem értünk az olajfúró ponton korallba épült csővázához. Víz alól látszik csak igazán, milyen spagettiről is van szó: nagy, méteres átmérőjű csövek vannak összehegesztve valami mérnöki terv szerint. Ebben az állapotban rejtélyes űrbázis elemeknek tűnt a monstrum, ami csak töredéke lehet a nagyobb egységnek. UP át is úszott az egyik csövön, én meg kedvemre szalonoztam közte.
Lejárt a harminc, öt perc felszíni para után ránk talált Zodiacos Ördögünk. Jó volt látni a sötét Sudáni arcon, hogy megkönnybbül, bár a mi arcunk se lehetett semmi. Nem is volt kérdés, hogy a hajón maradott csapatok úsztak-e delfinnel. Nekem anélkül is a búvárigényeim a mai napra ki lettek elégítve, szóval jóleső elégedettséggel csatlakoztam a nap végi alkoholfogyasztókhoz levezetésképpen.
