Kis Kékség

Kis Kékség

Ablakon kinéz az induló, eső, szél borzongat, a látvány is hideget sugall: október másodika van. De én csak azt mondom, az utolsó alkalom egy szuper adriai merülésre. Jó lesz. – mormogom, bár nem kell biztatni a csapatot, van aki rövidnadrágban vigyorog.

Négy órás út, felhő ködébe, esőbe burkolva csattogunk át a hegyeken, majd az utolsó alagútból verőfényes panoráma fogad. Tenger a horizontig, rajta csillogva szikrázik a napfény, úgy, hogy az ember torkát az öröm szorítja. A nagy vizet meglátni már gyerekkoromban élmény volt – és még mindig az. Fogunk napozni, nem vitás!

Két év után újra itt, új személyzetű, régi bázison. Lepakolunk, majd persze, hogy merülünk egyet! Rijeka mellett vagyunk, délre a várostól. Jobbról a hajójavító dokkot csodálhatjuk, előtte éppen egy olajplatform formálódik. Gigászi monstrum, valahogy mégis szép. Na, itt kell merülni: plató 12 méterig ereszkedik, peremén a letörés falat alkot 36 méterig, de ha valaki mélyebbre vágyik, ötvenet foghat kiúszva. Rögtön belefutottunk egy csillagvizsgálóhalba, amit a falkányi szivárványhal dobott fel nekem, különben sosem találkozunk, ha nem mutogatnak aktívan arra a pontra, ahova beásta magát az álcázás nagymestere.

Hal, mint a tenger: hatalmas rajokban gyűrűs keszegek, durbincsok, heringek, a kéklő tiszta víz csillog a halseregletektől, egyik a másikba ér. Búvár az, aki szeret merülni: nincs manta, cápaetetés, sorszámozott roncs, vagy más extrém látványosság: csak egy jó hely, meg a búvár és a tenger. Ez pedig akár egy október eleji verőfényes napon, 19 fokos vízben is nagyon élvezhető egy jó csapattal. Tehát napoztunk, merültünk, feltöltődtünk ezen a klassz hétvégén.

Ráadás: Vöcsi féle sledge nem igen volt tesztelve eddig, de végre Gáborral komolyan felszereltük. Szombat estére működőképes lett a szerkezet. Tiszta nagy kékség: van húzása a gépnek, másodpercek alatt az ember lenn van húsz méteren, gyorsulva süllyed tovább… akár a harminckilences fenékig. Nem nevezném tökéletesnek a szerkezethez való hozzáállásunkat: sok időt vesztettünk a szereléssel, beállítással. De rájöttünk a csínjára, merítettünk a lélegzet nélküli merülés endorfinkészletéből, belehallgattunk a csend világába, ahol csak lassuló szívdobbanásaink árultak el bennünk. Kevés volt, nem jutott rá idő elég. Ezért folytatás következik: akit érdekel, jöjjön Dahabba, ott nyomatjuk legközelebb.

Huhh! Kafa hétvége volt, alacsony költség, nagy  feeling. Akár készülékkel, akár anélkül, sikerült a tengerre és a búvárkodás örömére hangolódni. Nem kellett sokat beszéletni, csak végig kellett nézni az arcokon, mi a közös bennünk. Búvárok vagyunk, merülünk, bárhogy, bármikor. Aki itt volt, tudja és érzi még napokig, hetekig a hatást.

Egyebek: Sípi feltette a képválogatást: megnézni! Friss film nem készült, lsd a régi Kostrena videot