Munkakeresés

Munkakeresés

Őszinte kell legyek: a filmes dolog jobban atgondolva bizonytalan gályának tűnik, ejtettem. Azon túl nem igen kerestem a munkát, egyszerűen rátaláltam arra, amit válallnék. Egy bizonyos, konkrét, igen nívós célbázisról van szó, ahonnan pár belső embert megismertem. Professzionalizmus, követelmények, minőségi merülések. A bekerülésen „dolgozom” kifejezés az szó szerint értendő: hol függönykarnis, hol konyhaszekrény javítást takart.   Jelentkeztem, ismerkedtem és főképp vártam a behívásra: most vagyunk szezon előtt, van némi létszámalakulás, mivel nyelvekből alkalmas vagyok, a menedzser eldöntheti hogy menjek-e. Egy biztos: ha nem jön össze, december végén hazamegyek. Ha összejön? Akkor újratervezés, avagy meglátjuk. Ez vagy jó lehetőség, vagy árnyékra vetődtem.

Egész nap a strandon rágtam a körmöm. Úsztam, napoztam, igyekeztem rákészülni a megbeszélére, bár tudtam, pofavizit lesz, hiszen nem felelek meg a felvételi űrlap rovatai alapján – ami bizonyára létezik. Tehát fej vagy írás, kétesélyes. Délutánra várt a menedzser, aki arab és ráadásul nő.

Leült az asztalhoz. Csinos, vékony teremtés, fiúsan öltözve: A Főnök. Nem kérdezett sokat: beszélt. Szigorú, nagyon szabatos volt és magabiztos. A legfurább, hogy nevettek a szemei.
– Aha, meg akar dumálni, ez fix, fel akar venni! – esett le a tantusz – De honnan a túróból biztos benne, hogy értem a dolgomat, vagy sem?! – A válasz egyszerű, mint egy zsebpeca: profi a csaj, de ezt csak később tudtam meg, mennyire is.

Hamar túlestünk a formaságokon: nem kért merülési naplót, referenciát, igazolást, biztosítást, útlevelet. Nem töltetett ki semmit, még a nevemet sem írta fel. Azt mondta: tréning lesz és eldőlnek a dolgok. Reggel transzportálnak, legyek a koordinátán időre.

Elindult a dolog, úgy néz ki.